Tegyük fel, hogy ön nemzetközileg közepesen elismert kampánystratéga. Voltak már jó húzásai a világban, de akkora dobásai azért nem, hogy komoly országok komoly pártjai alkalmazzák. Mi a legrosszabb, amit egy nem olyan komoly ország nem olyan komoly pártjának választási kampányában el tudna képzelni? Mit szólna mondjuk ahhoz, ha az ön által dresszírozott miniszterelnök-jelölt egy kampányeseményen a sajtó képviselőitől tudná meg, hogy volt alelnökét épp őrizetbe vették, zsebében egy afrikai drogköztársaság útlevelével?

Ron Werber hétfőn 13:45 perckor érkezett meg a Százhalombatta főtere melletti parkolóba, és egyáltalán nem nézett ki annak a dörzsölt, gonosz zsidónak, akinek a jobboldali média láttatni akarja. Inkább azokra a nyugaton nevelkedett, de ott karriert befutni képtelen közel-keleti értelmiségiekre hasonlított, akik az amerikai invázióval hazatértek Irakba és Afganisztánba, hátha tudnak valamit halászni a zavarosban.

Werberen teljesen rossz méretű farmer és csúnya bőrkabát volt, a nyakában lógó kis képernyőn pedig folyamatosan azt nézte, hogy éppen mit rögzítenek a párt hivatalos operatőrei. Vagy azért, mert ő a perfekcionista rendező, aki minden részletre ügyel, vagy azért, mert a baloldali kampányban már annyira nincs pénz, hogy Werber mellé egy komplett stábot nem tudnak megfizezni.

Ahhoz viszont kétség nem fért, hogy ki itt a főnök.

Amikor Werber cigarettát vett elő, egy piros széldzsekis MSZP-aktivista azonnal ugrott tüzet adni, és amíg Mesterházy Attila nem érkezett meg a helyszínre, a fülhallgatós biztonsági ember is leginkább őrá figyelt. Werber csak pár szót tud magyarul, a néhány tucat piros széldszekis aktivista közül pedig kevesen juthattak el a Rigó utcáig, ez azonban nem akadályozta meg az izraeli kampányfőnöket abban, hogy éreztesse, ki a jani. Az egyik nőt magához húzta és homlokon puszilta, egy testes férfinek pedig előbb a pocakját ütögette meg, majd tar koponyáját is megdörzsölte. “Oh, I remember you” – mondta egy örömében olvadozó aktivistának, miközben a háttérben ketten azt sugdosták, hogy

“nézd, milyen profi”.

A parkolóban ekkor már ott volt Kuncze Gábor is, a baloldali összefogás jelöltje a Pest megyei 8. számú választókerületben, amelynek része Százhalombatta is. A 2014-es választásra gerrymanderolt 106 választókerület közül ez azon nagyon kevés közé tartozik, amelyről egyáltalán elképzelhető, hogy ne a Fidesz nyerje meg áprilisban.

A politikától már visszavonultnak tűnő Kunczét is minden bizonnyal ez az esély csalogathatta vissza a közéletbe.

Ennek ellenére sem úgy tűnt, hogy az egykori belügyminiszter teljes erővel vetette bele magát a választási küzdelembe. Az ember, aki arról híres, hogy még Kövér László is bírta a humorát, inkább olyan nyugdíjasnak tűnt, aki már annyira unatkozott, annyira vágyott valami történésre, hogy más hobbi hiányában reaktiválta magát. Ő valószínűleg tényleg ezt szereti a legjobban a világon: poénkodni a megbotló fotósokkal, az ajtóban előreengedni az aktivista hölgyeket, gálánsan akár a mikrofont is tartani a rövidebb karú riporterek helyett.

A délután kettőre meghirdetett sajtóesemény előtt háromnegyed órával Magyarország talán legeklektikusabb főterén, ahol egymás mellett áll a szocreál és a Makovecz, hirtelen felbukkant egy narancssárga széldzseki. A fantasztikus tavaszi napsütésben egyébként is szemet szúrt, a lótva-futva készülődő piros jelmezesek közt pedig csak még jobban. Nem sokkal később megérkezett Pap Miklós, a százhalombattai Fidesz elnöke, akire a verőfényes ellentüntetés szónoki szerepe jutott.

Pap elé kitették a helyi Halom TV és az MTI mikrofonját, amelyek mögött a fél kettes harangjátékkor el is foglalta a helyét. A narancssárga mezes ember és egy kollégája eddigre kerítettek három, pozdorjából készített táblát, amelyek közül az egyik Zuschlag Jánosról, a másik Simon Gáborról, a harmadik pedig Mesterházy Attila és ez a két sötét figura kapcsolatáról szólt.

A kommunisták gaztettein felháborodott tömeg szerepét játszó négy rajongó egyikének kezébe nyomták a Zuschlag állítólagos pénzét jelképező, papírszeméttel teli nejlonzacskókat, Pap pedig belekezdett minden idők legrövidebb felolvasott beszédébe az a legendás eset óta, amikor Hirohito császár egy cetliről megnyitotta az 1964-es tokiói olimpiát.

“Zuschlag? Simon? Mesterházy elfutott! Minden magyar választ vár!” Gyakorlatilag szó szerint idézek.

Pap rövid performansza végén az MSZP aktivistái közvetlenül mögötte állították fel a saját kis standjukat. “Szervusz Miki!” – szólt oda egyikük barátian a fideszes politikusnak, aki az egyik pirosba öltözött hölgyet két csattanós puszival köszöntötte.

14 órakor a parkolóban már nagy volt a tülekedés. Werber a háttérből dirigált, Kuncze kedélyesen smúzolt, az MSZP sajtósai pedig egészen meglepődtek azon, hogy az országos média milyen szép számban képviselteti magát, az RTL-től az ATV-n és a Hír TV-n át egészen a 444-ig. Tíz perces késéssel aztán befutott Mesterházy, és ezzel megkezdődhetett maga a pontos koreográfia szerint zajló esemény.

Aminek első színeként Kuncze pont úgy számolt be a helyiek bajairól-gondjairól a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjének, ahogy egy bizonyos vezénylő tábornok úrnak szokás. Előkerültek a “panaszkodó vállalkozások” és a “felháborodott pedagógusok”, egy helyi aktivista segítségével pedig azon is sikerült viccelődni, hogy az egyébként nyomasztóan ronda, de legalább rendezett főtér megszépülése még az MSZP-nek köszönhető.

Ekkor kaptak néhány percet a média összesereglett képviselői is, akiktől Mesterházy gyorsan meg is tudhatta, hogy egykori alvezérét éppen lecsukták. “Nem, nem tudtam” – mondta, és egészen őszintének tűnt. Aztán már nagyon nem, amikor arról beszélt, hogy a Simon-ügyről neki nincs véleménye, a Fidesz pedig inkább az igazi Simon-üggyel foglalkozzon, a Simon Miklóssal, akinek már 2008 óta nem függesztik fel a mentelmi jogát.

“Most kérdez vagy állít? Mert ha állít, azonnal beperlem!”

– válaszolt meglepően keményen a Hír TV riporterének. „Elég az izé”, mondta ekkor társának az egyik szocialista szervező, és pillanatokkal később vége is lett a sajtóperceknek.

A helyi tévé azért még kapott lehetőséget egy rövid különinterjúra, és ők ezt kényelmes kérdésekkel meg is hálálták. Mesterházy így elmondhatta, hogy sokféle ember sokféle problémával keresi meg őket. És hogy az élelmiszerek árát le kell nyomni, a minimálbért pedig 100 000 forintra fel kell tornázni. Majd azonnal össze is kuszálta a gondolatot egy “európai árakhoz európai béreket” nekiveselkedéssel. Végül pedig ismét hitelesnek, sőt, meglepően szenvedélyesnek tűnt, amikor felháborodottan arról beszélt, hogy mit ugrálnak itt Simon 240 millióján, amikor a Közgép-birodalom naponta gazdagszik 800 millió forinttal.

Fél háromkor Ron Werber és piros mezes csapata körében rövid belvárosi sétára indult a két politikus. Az ügyes kampánycsapat figyelt arra, hogy a legcsinosabb aktivistahölgy mindig Mesterházy Attila közvetlen közelében álljon, így csempészve valami esztétikusat a várost körbevevő gigantikus gyárkémények és a panelházak által formált díszletbe.

Kuncze és Mesterházy előbb két helyi potentáttal beszélgettek a sajtó előtt, majd a borzasztóan szegényes piac egyik papírboltjába vonultak be, ahova nem nagyon akarták a nyilvánosságot beengedni. A város büszkeségének számító uszodába pedig már egyáltalán nem. Furcsa volt ez a szigor, különösen annak fényében, hogy minden igyekezetük ellenére az egész program inkább szedett-vedettnek tűnt: ilyen topis biztonsági embereket például egyetlen magára adó szórakozóhely sem alkalmazna.

A budapesti Ferencvárost Százhalombattával összekötő, fél óránál alig hosszabb úton körülbelül kétszer annyi Jobbik-óriásplakátot lehet számolni, mint amennyi a baloldali összefogásnak jutott. És FKGP-, valamint CBA-plakátokból sincs lényegesen kevesebb. Ron Werbernek Bissau-Guinea nélkül sem lenne könnyű.