Magyarország nem ismeri el a krími népszavazást

külföld
2014 március 16., 15:49
comments 88

Martonyi János vélhetően meggyógyult, mert végre itt van egy karakán kiállás a magyar kormánytól.

A magyar Külügyminisztérium illegitimnek és jogellenesnek tartja a március 16-án a Krími Autonóm Köztársaságban megtartott, Ukrajna alkotmányát sértő népszavazást és annak eredményét.

A minisztérium szerint a népszavazás nem lehet alap a Krím státuszának megváltoztatásához. A referendum kiírásáról hozott döntés, majd annak megtartása súlyosan veszélyezteti az ukrajnai válság békés és politikai rendezésére irányuló erőfeszítéseket.

A Külügyminisztérium megismételte korábbi álláspontját arról, hogy Magyarország teljes mértékben elkötelezett Ukrajna szuverenitása, függetlensége és területi egysége mellett, és kéri az ukrajnai válságban érintett feleket, hogy „tartózkodjanak az olyan provokatív lépésektől, amelyek a feszültség növekedéséhez és erőszak alkalmazásához vezethetnek, beleértve az Ukrajna területén élő nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek – hangsúlyosan a Magyarország számára kiemelten fontos kárpátaljai magyar közösség – biztonságérzetét és jogbiztonságát veszélyeztető döntéseket”.

Sürgetik az orosz felet, hogy további lépésekkel ne élezze a válságot, hanem annak rendezése érdekében mielőbb kezdjen tárgyalásokat az ukrán kormánnyal, kihasználva a nemzetközi közvetítésre vonatkozó felajánlásban rejlő lehetőségeket is. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.