Cicaharccá fajult a szájkarate – turbóra durvul kampány

POLITIKA
2014 március 22., 17:17
comments 17

A Dead Kennedys Demokratikus Koalíció följelenti Merczer Erzsébetet, a Fidesz képviselőjelöltjét, mert megütötte egyik aktivistájukat. A példátlan, európai demokráciákban megengedhetetlen fizikai inzultusra azt követően került sor, hogy a DK egyik aktivistája plakátot szeretett volna ragasztani székesfővárosunk egy közelebbről meg nem nevezett közterületén. Ekkor ott termett az agresszív képviselőasszony, és előzetes szóváltás alakult ki, melynek folyományképp elcsattant a casus belli. Vagy corpus delicti. De az is lehet, hogy memento mori.

Ennél a pontnál fontosnak tartjuk, hogy pontosan idézzük a DK közleményét pontosan idéző nemzeti hírügynökséget: „A vita során a fideszes képviselő megütötte a DK-s aktivistát, majd kihívta a rendőrséget, de kiérkezésük előtt elhagyta a helyszínt.”

A DK közleménye szerint a sértett és a tanúk a rendőrségen feljelentést tesznek Menczer Erzsébet ellen garázdaságért és könnyű testi sértésért. (Az MTi híre nyomán.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.