Hogy nem látta előre az USA, hogy az oroszok megszállják a Krímet?

külföld
2014 március 24., 13:46
comments 57

spysatellite

  • Azt tudjuk, hogy az amerikai NSA mindenkit lehallgat.
  • Amit nem tudnak lehallgatni, mint pl. a katonai csapatmozgások, azt műholdakkal figyelik meg.
  • A hírek szerint a kémek már decemberben szóltak Obamának, hogy Putyin "példa nélküli lépésekre" készülhet a Krímben.
  • Ami történt, mégis váratlanul érte az amerikaiakat.
  • Hogyan történhetett ez?

Az amerikai kémműholdak felvételein már februárban látszott, hogy az orosz hadsereg csapatokat telepített Ukrajna keleti határára. De valami még ennél is furább volt. A látványos csapatmozgások tökéletes csendben történtek.

Hiába hallgat le az amerikai NSA mindent, egy szót nem hallottak a készülő invázióról.

Ezért most arra gyanakszanak, hogy az oroszok valahogyan védeni tudják a kommunikációjukat az amerikai lehallgatástól. Most, hogy a Krím már az övék, de Ukrajna keleti határán még mindig nagy létszámú orosz egységek állomásoznak, az a kérdés, hogy vajon a következő lépésüket is rejtve tudják-e tartani. "Ez az, amit most mind kérdezünk magunktól" - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselő a Wall Street Journalnak.

Az amerikai titkosszolgálati elemzők amúgy már 2013 decemberében jelezték, hogy az ukrajnai tüntetések miatt Putyin a krími orosz érdekek védelmére készülhet, és hogy kiszemelte magának a félszigetet. Az amerikai hadsereg Európai Parancsnoksága erre föl is kérte a térség intenzívebb megfigyelését. De a műholdképek alapján úgy tűnt, hogy csak szokványos csapatmozgások vannak a Krímen.

Február elején a kijevi amerikai nagykövetség emberei is bejárták a Krímet, de annak ellenére sem gyanakodtak a készülődő orosz invázióra, hogy a helyi emberjogi aktivisták már új, Kijev-ellenes politikai csoportok megalakulásáról számoltak be.

Február 25-én, négy nappal a Krím de facto megszállása előtt már nagyon gyanússá vált a helyzet. Aznap hívta be az orosz védelmi minisztérium az amerikaiak moszkvai katonai attaséját, hogy tájékoztassa egy, az ukrán határ és Krím közelében tervezett, nagyszabású hadműveletről. Mivel a grúz háború előtt ugyanez történt, az attasé a hadgyakorlat kifejezést jelentésében idézőjelbe is tette.

Az Európai Parancsnokság újból felderítést kért, de ez megintcsak nem nyújtott bizonyítékot a készülődő invázióra.

Utólag arra gyanakszanak, hogy az oroszok kis csoportokban küldték a Krímre a félszigetet végül felségjelzés nélküli egyenruhában megszálló első lépcsős alakulataikat. Hogy ilyen alakulatok szállták meg a Krímet, azt az egyenruhájukról tudjuk. Bár az oroszok mindig is tagadták, hogy a felségjelzés nélküli fegyveresek orosz katonák volnának, felszerelésük az orosz hadsereg legmodernebb eszközeiből állt, álcázóruhájuk pedig olyan, amilyet még csak az elsőlépcsős alakulatoknál rendszeresítettek.

De ez csak azt magyarázza, hogy a kémműholdak miért nem láttak semmi gyanúsat. Amerikai szempontból aggasztóbb probléma a Krím megszállásáról szóló kommunikáció teljes hiánya. Most csak találgatni tudják, hogy az oroszok vajon szándékosan nem beszéltek erről elektronikus csatornákon, vagy megtalálták a módját az amerikai lehallgatórendszer kijátszásának.

Vagy csak annyi történt, hogy a Krím megszállásának a tervét már régesrég kidolgozták, így amikor Putyin elhatározta magát, tényleg csak a legszűkebb körben kellett beszélnie döntéséről, mert már mindenki tudta a dolgát.

Akárhogy is, a nevük elhallgatását kérő amerikai illetékesek szerint a hadsereg és a kémszolgálatok most rohamtempóban próbálják kiterjeszteni a műholdas megfigyeléseket és a lehallgatásokat Oroszországban, Ukrajnában és a balti országokban, ahol a nagyszámú orosz kisebbség miatt reális veszélyt jelent Oroszország megnövekedett harci kedve. (Via WSJ)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.