Újabb NAV-os vállalja névvel, hogy áfacsalás zajlik

gazdaság
2014 március 27., 11:53

Még egy NAV-os, ezúttal a 2013. január 1-jével megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága Rapid Ellenőrzési Főosztályának egykori vezetője, Vancsura István állt elő azzal, hogy a NAV több felső-középvezetője tudatosan lehetetlenítette el az áfacsalások felderítését.

Vancsura meg is nevezte azokat, akiket ezért felelősnek tart:

  • Somos Katalin, a KÜI-t felügyelő főigazgató
  • Rákosa Melinda, Somos helyettese
  • Kedves Lászlóné, aki az érintett adózók kockázatelemzését végző főosztályt vezette

Ők voltak azok, akik Vancsura szerint „hatáskörüket túllépve meggyőzték a kormányt arról, hogy a KÜI nem hatékony, és fel kell számolni”. Ez az indoklás szerinte hamis, és pontról pontra cáfolható, de ezt a sajtótájékoztatón nem tette meg. A KÜI 2007-ben alakult, Vancsura István 2010-ben került oda. Ő azt mondta, hogy az igazgatóság szakmai helyettesétől úgy tudja, 2007-2010 között hatékonyan működött az igazgatóság.

Horváth András, az áfabotrányt kirobbantó NAV-os más véleményen volt, szerinte a KÜI már 2010 előtt sem vizsgálhatta mélységében a kiemelt adózókat vagy a teljes áfacsalási láncokat.

A sajtótájékoztatón sokat emlegetett Somos Katalin 2010-ben lett a KÜI-t felügyelő NAV-os főigazgató, előtte a kiemelt adózókkal foglalkozott.

Horváth amúgy rendkívül agitáltan, indulatosan beszélt. Szerinte Vancsura „belülről és felülről” ugyanarra jött rá, amire ő „kívülről és alulról”. A megoldási javaslataik is ugyanazok voltak, amiket ha alkalmaznak, „ezermilliárdokkal beljebb lenne a költségvetés”. Azt mondta:

„Mi lesz elég egy döntéshozónak, hogy lépjen? Ót hónapja, öt hónapja(!) hallgatnak. Amióta én kijöttem, 500 milliárdos forintot loptak el.”

A sajtótájékoztató elején még elmondták, hogy a rendőrségen több tanú is alátámasztotta és kiegészítette Horváth vallomását, de a Nemzeti Nyomozó Irodánál mindössze egy nyomozó dolgozik az ügyön. Azt is elmondták, hogy bár közel a választás, ez pártpolitikától mentes ügy.

A sajtótájékoztatón jelen volt Vágó Gábor LMP-s képviselő, Vancsura maga pedig a JESZ Bács-Kiskun megyei képviselő-jelöltje.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.