Három részre szakadt az ország

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A szavazatok felének összeszámlálásakor az látszik, hogy Magyarországon jellemzően háromféleképpen szavaztak az emberek.

  • Budapesten a baloldali összefogás és a Fidesz egymáshoz közel van.
  • A Dunántúlon stabil a Fidesz előnye, általában második a baloldal.
  • Az ország keleti felén stabil a Fidesz előnye, de a második sok helyen a Jobbik, és a baloldal a harmadik helyre szorult.

2010-hez képest valamit rontott a Fidesz, és az LMP is rosszabbul szerepelt. Az MSZP és a Jobbik viszont javított a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest. Legalábbis százalékos arányban, hiszen a részvétel közben kisebb lett.