Kik koptak ki Orbán mellől a színpadon négy év alatt?

POLITIKA
2014 április 07., 11:31
comments 47

Két kép.

Ez mostani:

Hungary's PM Orban addresses to supporters after partial results of parliamentary elections are announced in Budapest

Ez 2010-es:

HUNGARY-ELECTION-2ND ROUND-ORBAN

Megnéztük, ki az, akire számíthat Orbán, ha kétharmadot kell ünnepelni. És azt is, ami valójában mindenkit érdekel, ki nem volt ott tegnap, hogy megfürdjön a Viktor, Viktor-ozásban.

Volt két fontos különbség a mostani, és a 2010-es ünneplés között. A legfontosabb, hogy 2010-ben háromszor is lehetett Orbán mellett színpadozni. Az első körben a Vörösmarty téri központ belsejében, aztán kijöttek az emberek közzé a térre. Majd volt egy második kör is a választáson.

Most viszont csak egy olyan ünneplés volt a Bálnánál, amit közvetített a tévé.

2010

1. jelenés

A Vörösmarty téri központban tartott győzelmi beszéd, viszonylag zárt körben.

photo_camera Fotó: AFP

A jelenlévők: Pokorni Zoltán (az első Orbán-kormányban korábbi oktatási miniszter, a másodikban nem lett az), Semjén Zsolt (korábbi helyettes államtitkár, későbbi miniszterelnök-helyettes), Pelczné Gál Ildikó (alelnök), Kósa Lajos (szinte örökös debreceni polgármester), Schmitt Pál (bukott főpolgármester-jelölt, leendő házelnök, leendő államfő), Tarlós István (leendő főpolgármester), Martonyi János (korábbi és majdani külügyminiszter), Balog Zoltán (leendő emberi erőforrás miniszter) Szájer József (későbbi alkotmányozó), Gyürk András kampányfőnök. És ott volt az a pillanat, amikor Orbán Viktor felhívta a színpadra a feleségét.

photo_camera Fotó: AFP

2. jelenés

A szerencsés meghívottak előtt megtartott ünneplés után a főszereplők kimentek a téren összegyűlt emberekhez. Erről egy elég rossz minőségű srceenshotot tudok most mutatni egy indexes videóból, de azt megnézve megvannak a nevek.

orbanbeszedkinti2010

Kint már kicsit bővül a csapat: Szijjártó Péter (későbbi első osztály futsallos, sokat utazó, és partnerével szívesen kezet fogó államtitkár), Gyürk András, Áder János (későbbi államfő), Schmitt Pál, Kósa Lajos, Balog Zoltán, Pelczné, Tarlós, piros felsőben Semjén Zsolt felesége, akit az utolsó pillanatban tudott felcsempészni a színpadra a férje, Semjén Zsolt, Pokorni, Szájer.

3. jelenés

Aztán jött a második forduló, annyian voltak a színpadon, mint korábban sosem:

photo_camera Fotó: AFP:

A névsor: Tarlós, Varga Mihály (későbbi miniszter), Pelczné, Semjén, Schmitt, Balog, Kósa, Martonyi, Gyürk, Matolcsy György (későbbi gazdasági miniszter, későbbi jegybankelnök), Kövér László (későbbi házelnök), Hegedűs Zsuzsa (későbbi miniszterelnöki tanácsadó), Deutsch Tamás (korábbi sportminiszter, későbbi MTK-elnök, leendő twitterező), Rogán Antal (majdnani frakcióvezető, ekkor már Pasa Park-lakó), Nyitray Zsolt (későbbi államtitkár).

2014

Mennyivel egyszerűbb összefoglalni a tegnap történteket. A Bálnában lehet, hogy volt belső buli, de erről nem tudunk, mert nem mehettünk be. A tévé mindesetre csak azt közvetítette, amikor kimentek a Bálna elé.

roganne-orban-fidesz-2014-128

Nem látszik mindenki a képen, íme a teljes lista:

Balog Zoltán, az elmúlt napokban megtépázott hírnevű Rogán házaspár, Antal és a színpadon először Cecília, Tarlós István, Pelczné Gál Ildikó, az ünneplés elől már 2010-ben sem elugró Hegedűs Zsuzsa, Semjén Zsolt és a színpadra újra felcsempészett felesége, aztán Szájer József, Németh Lászlóné, Kocsis Máté, Gulyás Gergely, Martonyi János, Pintér Sándor, Kubatov Gábor.

Kik az igazi kétharmad bulikirályok, akik mindig ott voltak?

Pelczné Gál Ildikó, Balog Zoltán, Tarlós István, Szájer József és Semjén Zsolt. Valamint kinti színpadokon Semjénné. Martonyi Jánosra is lehetett számítani. Ő mindkét kormányban egész végig külügyminiszter volt. Most viszont állítólag nem ő fogja irányítani a magyar diplomáciát.

Kik a legnagyobb hiányzók?

Lévai Anikó, akinek azért megköszönte a támogatását Orbán Viktor, reggel együtt is mentek szavazni, de ezúttal gyerekek nélkül. Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke, aki valószínűleg Debrecenben ünnepelt. Az új kormány várható erős embere, Lázár János, aki kerülni akarta a seggnyalókat. Pokorni Zoltán, aki még ugyan alelnök, de nemhogy nem lesz miniszter, de még a képviselőségét is feladta a polgármesterségért. Navracsics Tibor, aki állítólag háttérbe szorul majd az új kormányban, de eddig sem nagyon volt a színpadon. Hoffmann Rózsa, aki ott volt a Bálnában, de a színpadon nem, Orbán Viktor meg is üzente pár napja, hogy nem elégedett az oktatással. Varga Mihály sem volt a színpadon, de ő is marad a kormányban, állítólag. Schmitt Pál sem volt ott, ezt különösebben nem kell magyarázni.

És akik a leginkább hiányoztak a színpadról: Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Habony Árpád és Mészáros Lőrinc. De ők eléggé kerülik a nyilvánosságot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.