Vége a választásnak, máris elkezdték építeni a Szabadság téri emlékművet

POLITIKA
2014 április 08., 13:27
comments 51

Orbán Viktor azt mondta, a választásokig nem lesz emlékműve a német megszállásnak. Két nappal vagyunk a választás után, 5-6 munkás jelent meg a Szabadság téren, és elkezdtek dolgozni.

Hogy mit lesz ott, azt nem tudják, nekik csak bontaniuk kell - mondták Horváth Bence kollégánknak.

A Kormányzati Kommunikációs Központ azonban megerősítette a hvg.hu-nak, hogy az erősen vitatott célú és kinézetű emlékmű építését kezdték el.

szabadsagter2

Február 19-én jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, ami májusra csúsztatja az építést. Azt is rögzíti, hogy a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulója alkalmából megvalósuljon a megszállás áldozatainak emléket állító emlékmű. A kormány a helyszínt Budapest V. kerületében, a Szabadság térre jelöli meg.

szabadsagter

Az emlékmű ellen számos történész és zsidó szervezet is tiltakozott, hogy mi a baj ezzel az emlékművel, azt a legpontosabban Ungváry Krisztián írta meg.

A nettó 211 millió forintból épülő emlékmű látványterve, a rajzon látható területen kezdték el kedden bontani a mélygarázs lejáratát:

szobor_nacik

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.