• Thomas Piketty francia közgazdász úgy véli, bebizonyította, hogy a kapitalizmus egyszerűen nem működik. 
• A jelenlegi trendek alapján a XIX. század balzaci világa jön el megint, ahol az számít csak, milyen családba születtél. 
• Szupersztár lett az angolszász sajtóban, és most mindenki az egyenlőtlenségekről beszél. 
• Könyvével akadhatnak ugyan problémák, de a paradigmaváltás ezzel együtt is megérkezhet. 

Mintha egy nagyobb követ ejtettek volna egy pocsolyába, úgy bolydult fel a teljes közgazdászvilág egy fiatal francia kutató könyvétől. Thomas Piketty tavaly a Tőke a huszonegyedik században címmel írt egy közel 700 oldalas könyvet, aminek pár hónapja megjelent az angol fordítása is, azóta pedig nincs megállás, egymást érik az interneten rengeteg megosztást kapó, borzasztóan lelkes cikkek.

Piketty művének sikerében az az igazán zavarba ejtő, hogy nem mond semmi olyasmit, ami ne lett volna eddig is jelen a baloldali közbeszédben: fő állítása, hogy annak a kapitalizmusnak, amit a nyugati országokban működik, alaptermészete, hogy egyre inkább szétszakítja a társadalmat, a leggazdagabb réteget egyre gazdagabbá téve.

Vissza a tőkéhez

A klasszikus modell nagyon leegyszerűsítve valahogy úgy hangzik, hogy a kapitalizmusban szükség van az egyenlőtlenségekre, mivel ez ösztönöz versenyre, kockázatvállalásra és innovációra. De a folyamatból hosszabb távon mindenki jól jár, hiszen ezek következtében nő a gazdaság. Ennek ment most neki hatalmas lendülettel Piketty. A gazdasági növekedés ugyanis szerinte nem csillog olyan szépen, ha közben van, ami még ennél is gyorsabban növekszik.

A kulcsfogalom Pikettynél a tőke, amit a bevett közgazdásznyelvhez képest jóval szélesebb értelemben használ, gyakorlatilag a vagyon szinonimájaként. Tőke minden, ami állandó jelleggel rendelkezésre áll, és bevételt hoz. Ingatlan, részvények, földjáradék, részesedés egy vállalkozásban, ilyesmik. És a könyv érveit alátámasztó egyik legfontosabb adat a számára, hogy ez a vagyon nagyon egyenlőtlenül oszlik meg a nyugati társadalmakban.

Az egyenlőtlenség fogalmát sokan kutatták, főleg az utóbbi években, de a legtöbben a jövedelemkülönbségekre koncentráltak. Azaz hogy a társadalom gazdagabb tagjai mennyivel több pénzt kapnak munkájukért, mint a szegényebbek. Piketty szerint ők elmennek amellett a tény mellett, hogy a már eleve gazdagoknak alapból mennyivel több pénze volt. Az Egyesült Államokban például a háztartások öt százaléka bír a vagyon többségével, míg a társadalom alsó 40 százaléka a hitelek miatt negatív vagyonnal rendelkezik csak.

De a vagyoni egyenlőtlenség mértéke az összes vizsgált országban nagyjából kétszer akkora, mint amekkora a jövedelmek közötti egyenlőtlenség. A leggazdagabb tíz százalék rendelkezik a vagyonok 60-70 százalékával, míg a jövedelmeknek csak a 25-35 százalékával.

Nem ismeretlen helyzet ez. Hasonló elosztási arányok léteztek Balzacék idejében is. Piketty sokat is nyúl XIX. századi francia irodalomhoz, hogy megmutassa, milyen világ az, ami felé megint tartunk. Ahol az előrejutás kulcsa elsősorban az, hogy milyen örökségre számíthatsz.

Nem bug, featúra

Az, hogy ez ma nem magától értetődő még mindenki számára, Piketty szerint azzal magyarázható,  hogy volt egy kivételes 60 év a XX. században, amikor a társadalmi különbségek valóban csökkentek a nyugati országokban. De ez éppen a kapitalizmus működési logikájával ellentétes irányú mozgásoknak volt köszönhető. A két világháború és a világválság súlyos károkat okozott a tőketulajdonosoknak, rengeteg mindenüket elveszítették, államosítások voltak, rendesen meg voltak adóztatva, és a megerősödött szakszervezeteknek hála erősödött a munkásosztály pozíciója.

Ez a hat évtized azért volt igazán különleges, mert a gazdasági növekedés mértéke meghaladta az adózás utáni tőkejövedelmekét. 1973 után viszont a növekedés megtorpant, a tőkéből származó jövedelmek mértéke a növekedéshez képest az első világháború előtti szintre emelkedett vissza.

Ez amúgy az egész koncepciójának alapja:

ha a vagyonból származó jövedelem mértéke meghaladja a gazdasági növekedés mértékét, akkor a társadalmi egyenlőtlenség növekszik. És éppen ez történt a nyugati országokban az elmúlt 30 évben.

Piketty szerint ez a trend ráadásul a kapitalizmus logikájából jön. És beavatkozás nélkül szerinte csak a különbség növekedése várható.

Ennek az egésznek semmi köze a piac tökéletlenségéhez: minél tökéletesebben működik a piacgazdaság, annál nagyobb a tőkejövedelem aránya a gazdaság növekedésének arányához képest. És minél nagyobb ez az arány, annál nagyobb az egyenlőtlenség.

- állítja.

Piketty saját elmondása szerint könyve írása közben két paradigma között találta magát. Egyrészt ott volt Marx elmélete, ami a kapitalizmus önfelszámoló tendenciáit vetítette előre. Másrészt a Nobel-díjas Simon Kuznets elmélete, aki szerint ahogy fejlődik a nyugati gazdaság, az egyenlőtlenség úgy fog fokozatosan eltűnni. Piketty szerint egyiküknek sincs igaza.

A kapitalizmus természete abba az irányba hat, hogy egyre több tőke koncentrálódjon egyre kevesebb kézben. És aki tőkével rendelkezik, az ebből származó jövedelmeknek köszönhetően mindig gazdagabb lesz, mint aki csak jövedelemből próbálja magát fenntartani.

Piketty szerint nem. Maximum csak sejtettük. Most először sikerült statisztikákkal alátámasztani, hogy ez a helyzet. Könyvéhez ugyanis egy új módszertant alkalmazott, és kollégáival számos ország adóbevallásait és adójelentéseit kutatták végig évtizedekre visszamenőleg. Ezzel pedig egy minden korábbinál pontosabb képet kaptak a vagyon koncentrálódásáról.

Bebizonyítottam, hogy a jelenlegi körülmények között a kapitalizmus egyszerűen nem működik.

- teszi hozzá a rá jellemző szerénységgel egy vele készült interjúban.

És akkor mi kéne helyette? Piketty maga is többször írja könyvében, hogy nem tud mit kezdeni a közgazdászok matematikai megszállottságával. Franciaországból jön, ahol a társadalomtudományok erősebben hatnak a közgazdászokra. Ezért egy kész tervet is vázol könyve végén. Progresszív adórendszerre van szükség, globálisan. Piketty szerint ez az egyetlen civilizált megoldás a jelenlegi válság megoldására. Ezen túl csak barbarisztikus utak vannak. Például egy olyan oligarchikus társadalom, mint ami Oroszországban jött létre, ahol a szupergazdagok uralkodnak a többség fölött. Vagy infláció, ami szintén a szegényeket sújtaná igazán.

Egy progresszív vagyonadó az egyetlen józan megoldás.

- mondja erről.

Ezzel az ötlettel viszont nem lehet sehol a világon választásokat nyerni. Ezt Piketty is tudja. Viszont szerinte azt is lehet már látni, hogy a jelenlegi állapot nem tartható fenn sokáig.

A jelenlegi helyzetnek pedig a közszféra és a közösségek látják kárát. Piketty interjújában Obama egészségügyi reformját hozza fel példakánt. Ott egy szektoron belül próbálják csökkenteni az egyenlőtlenséget. Hihetetlen felháborodást és ellenszelet kiváltva.

A kapitalisták alapvető hite, hogy a tőke fogja megmenteni a világot. De ez nem így van. Nem azért, amiket Marx mondott a kapitalizmus ellentmondásairól. Hanem, mert mint ahogy most kiderült, a tőke maga a vég, nincs utána más.

- teszi még hozzá. A vagyoni egyenlőtlenség pedig szerinte valójában gátolja az innovációt, a vállalkozói kedvet, rosszabb munkakörülményeket és közszolgáltatásokat jelent, és aránytalan terheket ró a szegényebb rétegekre.

Az igazán gazdagok eközben csak még gazdagabbá válnak, és még inkább elszakadnak a társadalom többi részétől. Annyira kívül kerülnek, hogy még a közgazdászok is hajlamosak róluk megfeledkezni.

Gond azért akad

A Tőke a huszonegyedik században egy csomó elevenen létező vita kellős közepébe talált bele. A 99% vs. 1% vonalat már eléggé ismertté tette az Occupy-mozgalom, és más híres közgazdászok is egyre nagyobb figyelmet kezdtek el szentelni a leggazdagabb réteg vagyoni helyzetének. Piketty könyve viszont úgy fest, még nagyobbat lökött mindezen. Vezető közgazdász konferencián nem megy le úgy előadás, hogy ne hoznák szóba, világhírű szerzők pedig gyakorlatilag sorban állnak, hogy méltassák a munkáját.

És aggódnak az általa felvetett sötét jövőkép miatt, amiben a fejlett országok belesüllyednek egy neoviktoriánus, patrimoniális kapitalizmusba, ahol szemben minden ígérettel, nem az érdem szerint szerzett, hanem az öröklött vagyonok hozhatnak gazdasági és politikai hatalmat, ami pedig szükségképpen vezethet majd társadalmi feszültségekhez. A közelmúltban egy másik komoly kutatás éppen azt erősítette meg, hogy mennyire nehéz a társadalmi felemelkedés az Egyesült Államokban: aki szegénynek születik, jó eséllyel az is marad. Ezekre a hangokra erősített rá most Pittkey könyve is.

Akadnak azért bőven kritikus hangok is. Szerencsére, mert Piketty könyvében még felületes olvasáskor is feltűnnek erős fordulatok. Például az utópisztikus közpolitikai elképzelései a globális vagyonadóról. Vagy a koncepció, hogy múltbeli statisztikákból vetít előre trendeket a jövőre nézve. Például hogy határozotan állítja, hogy a gazdasági növekedés nem haladhatja meg a fejlett országokban a vagyonból származó jövedelmek arányát.

Megjelentek már fajsúlyosabb kritikák is a könyv állításaival szemben. James K. Galbraith szerint például Piketty következetlenül használja a tőke fogalmát, a történelmi adatai pedig egyáltalán nem támasztják alá mindazt, amit az egyenlőtlenségek kialakulásáról ír. De került elő ellenérvként már az is, hogy a szellemi tőke jelentőségének növekedése csökkenteni fogja a tőke egyéb formáinak jelentőségét.

Jelenleg annyit látni, hogy hirtelen minden az egyenlőtlenség fogalma körül kezdett el forogni a mainstream sajtóban. És ha a most beindulni látszódó vitában Piketty némely állítását meg is cáfolják majd, már azért, hogy megtörtént ez a hangsúlyeltolódás, és végre ezekről a témákról van szó, megérte az egész.

Piketty klasszikus francia értelmiségi családból származik, harcos trockista szülök gyermeke, akik miután csalódtak 1968-ban, kecsketenyésztők lettek vidéken. Világképét saját bevallása szerint alaposan befolyásolta a berlini fal leomlása. Párizsban diplomázott, de 22 évesen már a  London School of Economics doktoriját szerezte meg, majd jött a MIT. Franciaországban ismert szerzőnek számít, publicisztikái rendszeresen jelennek meg a Le Monde és Libération lapjain. Volt köze aktuálpolitikához is, 2007-ben az akkori elnökjelölt, Ségolène Royal tanácsadója volt, végül egy zavaros szerelmi botrány miatt kiszállt a politikából. Azóta tanárként és íróként dolgozik. 

Könyve megvásárolható az interneten, a könyvhöz csatolt lábjegyzetek, grafikonok és előadásvázlatok mind megtalálhatóak Piketty honlapján. Ezen kívül érdemes még elolvasni a Guardian cikkét, Thomas B. Edsall írását, a már korábban hivatkozott interjút, Paul Krugman alapos kritikáját, a VOX nagyszerű összefoglalóját, közgazdász-lelkületűeknek pedig  Branko Milanovic húszoldalas elemzését. 

(Felső kép: Spencer Platt/Getty Images, címlapkép: Oli Scarf /Getty Images)