Bravúrosan mentettek pontot a magyar fiatalok a gibraltári oroszlánbarlangban

sport
2014 április 17., 07:47
comments 72

A Pisont István vezette U18-as válogatott szerda este nagyszerű, 2-2-es döntetlent ért el Gibraltár U19-es válogatottja ellen.

Az mlsz.hu beszámolója szerint sok minden nehezítette a magyar csapat helyzetét.

  • Egyrészt nem ismerhettük az ellenfelet, mert még soha nem játszott magyar csapat gibraltári ellen, hiszen az apró városállam csak 2013 óta UEFA-tag. A FIFA-nak amúgy nem rendes tagjai, ezért például VB-selejtezőn nem indulhatnának. 
  • Ráadásul rossz talajú, műfüves pályán rendezték a meccset, 

ez nem kedvezett a kombinatív játéknak

- emeli ki a szövetség elemzése.

Ennek ellenére tudtunk mezőnyfölényben játszani az első negyedórában. Büntettek is a hazaiak, szabadrúgásból szereztek vezetést.

Néhány perccel később egy labdakihozatalnál hibáztunk, utolsó emberünk elvesztette a labdát, a gibraltáriak pedig értékesítették a ziccert (2-0).

- szól a beszámoló.

A 37. percben Szántó Tamás szépített, utána pedig hiába támadtunk nagy fölényben, nem mentek be a helyzetek.

A bíró is ellenünk volt, a 77. percben Lenzsér Bencét állította ki a játékvezető. Ennek ellenére is egyenlítettünk, a 84. percben Spandler Csaba 25 méterről lőtt a kapuba.

A mezőnyben nyújtott játékkal elégedett lehetek, voltak jó egyéni teljesítmények is a csapatban, ugyanakkor voltak hibáink is, amelyekből sokat tudunk tanulni a későbbiekben. 

- értékelt Pisont István.

Gibraltárnak amúgy 30 ezer lakosa van, ezzel messze a legkisebb lélekszámú UEFA-tagnak számítanak. A mérkőzésre kifejezetten sokan, kétezren voltak kíváncsiak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.