Újra színpadon Kim Dzsongun lányzenekara

külföld
2014 április 23., 18:45
comments 40

Volt az észak-koreai légierő tiszteletére rendezett nagysikerű koncert, ahol nyilvánosságra kerültek Kim Dzsongun eddig soha nem látott gyerekkori fotói. Nagyon megtapsolták, nem csoda, elég sok kamera vette a nézőket, ráadásul a fiatal diktátor is a helyszínen élvezte a produkciót. (A teljes koncert itt látható.)

A koncerten az a lánycsapat, a Moranbong Band játszott, amit a legenda szerint személyesen maga Kim Dzsongun állított össze. 2012 nyarán álltak ki a világ elé, és rögtön dobtak is egy olyat, amibe beleremegett Észak-Korea.

Igen, ezek óriási Disney-figurák, amivel kedveskedtek Kim Dzsongunnak és fiatal nejének. Állítólag az észak-koreai gyerekek körében is népszerűek a figurák, mert Kínából behozott törölközőkön, hegyezőkön, pizsamákon ott vannak. És a Dumbót talán bemutatták az állami tévében is. De attól tartunk, ez még Kerényi Imrének is kevés lett volna, ha ő rendezheti a koncertet. Ez bizony Kimnek szóló ajándék volt.

A koncert jól sikerült, legalábbis Kim Dzsongun a végén elégedetten intett oda a zenekarnak, és tapsolta meg őket (ezen a videón (8:45-től).

És mint kiderült, jól teszik a dolgukat, és "újítják meg a hagyományos koreai zenét", hiszen felléptek a hivatalos újévi koncerten, de nincs olyan fontos évforduló, ahol nem játszanának. És még teljes létszámban. Ez nem kis szó, mert Kim Dzsongun végeztetett már ki népszerű énekesnőt, akivel korábban viszonya volt. De ő nem a Moranbongban játszott. Viszont a nő kivégzésére odarendelte a Moranbongot is, biztos, ami biztos.

Tavaly október óta ugyan eltüntek, ez már pletykákra adott okot, de csattanós választ adtak mostani fellépésükkel. A hivatalos propagandagépezetenek köszönhetően teljes Moranbong koncertek vannak fent a neten. Mind fantasztikus, ha véletlenül beleunnának, tekerjenek a végére. Ha Kim Dzsongun is ott volt az előadáson (többnyire igen), akkor a végén elszabadul a pokol.

A Moranbong egyébként Phenjan egyik negyedének a neve, itt tartotta első beszédét Kim nagyapja, miután bevették a várost. Ebből talán sejthető, hogy nem a szerelemről szólnak a szövegeik, ha a tanulásról, a Munkáspárt időszakán további virágzásáról, és arról, mennyire elképzelhetetlen az élet KIm Dzsung nélkül.

Akinek nincs ideje egy másfélórás időutazásra valahova a 80-as év végére, 90-es elejére, azoknak itt egy korántsem teljes válogatás. Nem állítjuk, hogy a legjobbak, mert hogyan lehet a tökéletes almát a tökéletes almával összehasonlítani.

1. A flitteres miniruhás

Méghogy egy nagy szürke massza Észak-Korea. Nézzék azokat a flitteres miniruhákat, mintha a SzívTV-ben léptek volna fel a megyei szépségverseny döntősei egy közös produkcióval.

Erotika 3/10 Tánc 3/10 Eurovizós faktor: 6/10 Extra: mennyaszonyi ruhában doboló nő. Taps: hangos, de nem látszanak.

2. Az ápolnős

Ezen a koncerten a lányok, nők, asszonyok különösen elegáns ápolónőknek öltöztek, a combok itt is látszanak. Tánc: mint ha egy igen drága, de semmire sem jó modelltanfolyam záróvizsgája lenne. Eurovizós faktor: 3/10. Még oda is nagyon felejthető semmiség. Extra: színpadi tüzijáték.

 

3. A szappanbuborékos

Matrózruhás fagyiárusoknak öltöztek, ezúttal hatan. Tánc: a koreográfiát kicst visszafogottabbá tette, hogy egy teljes katonazenekar is ücsörgött a színpadon. Euróvíziós faktor: 4/10 Extra: szappanbuborékok. Itt már komoly hurrázás ment.

 

4. Virágozz, te munkáspárti korszak!

Ilyen lehet egy különösen vidám észak-koreai film végefőcímzenéje. A lányok megmutatják, hogy csak hangzerekkel is ámulatba tudják ejteni a közönséget, nem kellenek kivillanó combú énekesek ehhez. Euróvíziós faktor: legfeljebb a műsor felvezetésére lenne alkalmas, utánuk jönnének a műsorvezetők. Extra: Ferrari-piros zongora. Visszafogott taps.

5. Ami dobogós lenne az Eurovízión

Egy pörgős szám, a megszokott fehér uniformisban. Tánc 5/10. Számos új elem, például csipőretett kézzel kacikásan lépdelni, de közben megmarad annyira elegánsnak, mintha egy könyvtáros vándorgyűlés záróbankettjén lépne fel egy lelkes csapat. Euróvíziós faktor: dobogó. Taps: egyenruhások elegáns asztalnál verik össze a tenyerüket.

 

6. Dal a hadseregről

Itt most aztán kiderül, hogy ennyi sok katona nincs is a világon máshol. Tánc, erotika, mosoly nincs, de nem is illik a heroizmushoz a nyeglegés.

 

7. Rocky !!!!

Bátor választás, különösen, hogy a Rocky 4-ből is peregnek a képek a háttérben, ahol a szovjet versenyezőt pofozza a Stallone. Még ha az került volna be, amikor az amerikai zászlós gatyában ugráló szerencsen sportolónak látja el a baját. A Disney után lassan azért összeáll, miket nézhetett gyerekkorában Kim, amiket azóta sem felejt. Talán a Keresztapa zenéje hiányzik egy kicsit.

 

8. My way

Egy visszafogott klasszikus az utolsó nagy durranás előtt, Korea népe köszöni neked, Frank.

 

9. Amikor elszabadul a pokol

A távoli célja felé induló rakéta indítását így nem ünnepelte még nép, és annak vezetői. Ha ismernék a vonatozást, itt még az is lett volna. Teljes őrület.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.