Így teszi Orbán stadionnagyhatalommá Magyarországot

sport
2014 április 30., 12:02
comments 163

Összegyűjtöttük és térképre rendeztük azokat a stadionprojekteket, amelyek több száz milliós vagy több milliárd forintos állami támogatásban részesültek. Térképünk a jelenlegi állapotot tükrözi, ahol vannak már látványtervek, ott feltüntettük azokat is.

Már az első Orbán-kormány is nagyon szeretett volna stadionokat építeni, vagy legalább kipofozni. 38 stadiont újítottak volna fel, a mostanihoz képest nevetséges, 12,7 milliárd forint állami támogatással. Még úgy is csak 21 milliárd lett volna a teljes költség, ha az állami támogatást az önkormányzatok és vállalkozók is kiegészítették volna.

A legkomolyabb tervek a Fradi, a Debrecen, a Győr és a Székesfehérvár stadionjával voltak, ezeket 25 ezresre alakították volna át, hogy pályázhassunk velük a 2008-as Európa-bajnokságra.

A Fradi-pályára mindössze 1,6 milliárdot szántak például, de ennyi sem jött össze. Végül az Újpest stadionja újult meg, (egyébként 1,6 milliárdért), és Monor, Marcali valamint Hévíz örülhetett még a munka befejezésének. Több helyen bele sem kezdtek az építkezésekbe, aztán a kormányváltás után leállították a programot.

Jöhetnek a kupaellenfelek

A stadionfelújítás nélküli stadionrekonstrukciós program mindennél drágább eleme egyébként a használhatatlan beléptetőrendszer volt. Ezt a mulasztást pótolták most bőven.

A legtöbb helyen a futópályát tüntetik el a stadionból, hogy közelebb legyen a nézőtér a gyephez, és befedik a lelátókat. De több városban is azzal számolnak, hogy az UEFA-skálán IV-es kategóriájú stadionjuk lesz.

Ehhez a következő feltételeknek is meg kell felelni: legalább 150 fős VIP-parkoló, 500 fős VIP-ülőhely, 400 négyzetméteres VIP vendéglátó terület, 25 kommentátorhely, 100 fős sajtóbox, ötven asztallal, két tévéstúdió, négy mérkőzés utáni interjúhely, legalább 75 ülőhely a sajtókonferencia-teremben.

Ezzel a minősítéssel lényegében csak európai kupadöntőt nem lehet megrendezni, mert ahhoz több hely kellene a nézőknek. Ilyen stadionokban láthatja majd vendégül európai kupaellenfelét néhány magyar csapat, a selejtezők első, na jó, talán a második körében is akár.

Az adatokat összegyűjtötte: Haszán Zoltán

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.