Oszkó Péter távozott a PortfoLion éléről

gazdaság
2014 május 07., 09:16
comments 23

„Oszkó Péter közös megegyezéssel, április 30-i hatállyal távozott a Portfolion éléről”

– tudtuk meg az OTP-től. Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere azt mondta, csak a vezérigazgatói posztról távozott.

photo_camera Európa Pont / Flickr

Oszkó volt az, aki elkészítette Bajnai pártjának, az Együttet megalapító Haza és Haladás Egyesület gazdasági programját, erről az Indexnek beszélt tavaly. Most, hogy tudni lehet, hogy Bajnai nem fog négy évig ülni a parlamentben, adta magát a kérdés, hogy Oszkó vállal-e szerepet az Együttben, de erre az éppen szabadságon lévő üzletember azt mondta, hogy:

„Nem, nem, ez teljes tévedés.”

Oszkó 2010. október 1-jén lett az OTP Bank többségi tulajdonában lévő PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. A tőkealap-kezelő együttesen 5,5 milliárd forint tőkét tud befektetni, ebből például tavaly a daganatos betegek molekuláris diagnosztikájával foglalkozó PS Diagnosztika Zrt.-be is bevásároltak.

Oszkó ügyvédként és adószakértőként kezdte pályáját, majd egy nemzetközi adótanácsadó hálózat magyarországi irodáját vezette. Később Londonban dolgozott, 2004-től meg a Deloitte tanácsadócégnél dolgozott, ahol 2007-ben elnök-vezérigazgató lett, és elnyerte a Menedzserek Országos Szövetsége Az év fiatal menedzsere díját.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.