A Jobbik előzi az MSZP-t

politika
2014 május 15., 06:55
comments 18

A Fidesz, a Jobbik és az MSZP küldhet biztosan képviselőt az Európai Parlamentbe, a sorrend is ez a pártok között. A választásokon után pedig sokkal több lett a fideszes, mint előtte. Ez derül ki a Medián legújabb, április 25. és 29. között készített felméréséből, amit most publikált a hvg.

A Jobbik minden szempont szerint előzi az MSZP-t (teljes népesség, a pártok közül választani tudó, illetve választani tudó és biztosan szavazó), ráadásul nem kicsit, három-négy százalékkal.

A Fidesz pedig óriási lendületet kapott a megnyert parlamenti választás után. Ha a győzteshez szívesen csapódó szavazók emlékei alapján állna össze az április 6-i eredmény, akkor nem 45 százalékot, hanem 53 százalékot kapott volna a kormánypárt. És most sokkal elégedettebbek is lettek az emberek az Orbán-kormány munkájával, négyéves csúcson van a mutató. Ezzel együtt korábbi 37 százalékról 44 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok az országban.

A Fidesz a pártot választó, biztos szavazók körében 56 százalékon áll, a Jobbik 17-en, az MSZP 14-en.

Van még pár rossz hír a baloldalnak. A Medián szerint a bejutási küszöbön, de inkább alatta van az Együtt és a DK. Bajnaiék erősebbek, őket a pártot választóknál 6 százalékra mérték. A most először önállóan induló Gyurcsány-párt viszont 2-3 százalék között mozog. Az LMP 4-5 százalékon áll.

A hét elején megjelent Nézőpont Intézet-felmérés egészen más eredményt hozott. Náluk öt párt jutnak be a parlamentbe, a Fidesz, a Jobbik és az MSZP mellett meglepően simán az LMP és az Együtt is. Gyurcsányék nem, illetve csak akkor, ha alacsony, 35 százalékos lesz a részvétel. A Nézőpont a felmérését a Mediánnál később, május 6. és 8. között végezte el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.