Pénzváltóból lett luxusszállodások vették meg a Párisi Udvart

politika
2014 május 18., 06:22
comments 48

Kiderült a nagy titok, mégsem egy tökismeretlen szaúd-arábiai, hanem két feltörekvő budapesti arab szállodatulajdonos vette meg nagy titokban 2,1 milliárd forintért a Párisi Udvart.

Az előterjesztés nélkül, zárt ülésen hozott döntés alapján a szállodát egy idén február végén alapított cég, a Párizs Property Kft. vette meg. Ennek két hétig egy belize-i offshore-cég volt a tulajdonosa, aztán két arab magánszemély vette meg, akik közül az egyik tulajdonát március végén már törölték is.

Most kiderült, hogy ki áll a másik, teljesen ismeretlen férfi mögött. Sameer Hamdan és Zuhair Awad, két jordán, akik évtizedek óta Budapesten élnek. Hamdan és Awad pénzváltóként kezdte, majd olcsó turistaszállókat nyitottak. Mostanra már az ő Mellow Mood nevű cégük üzemeltet* 12 belvárosi szállodát, köztük a szuperluxus Buddha Bart, ami egyébként a Párisi Udvar szomszédjában, a Klotild Palotában nyílt.

Mindkettejük jóban van a kormánnyal, 2012-ben Orbán Viktor és Schmitt Pál is ott volt a Buddha Bar megnyitóján, ami után Németh Lászlóné még állami kitüntetést is adományozott nekik - mármint az üzemeltetőnek, és nem az építtető és befektető, egyébként olasz milliárdosnak, aki a Buddha Bar tulajdonosa. (Via Origo)

*PONTOSÍTÁS 12:22: Eredetileg úgy tűnhetett a cikkből, mintha Hamdan és Awad tulajdonosai lennének a Buddha Barnak, de csak üzemeltetői a luxusszállónak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.