Nyolcvan amerikai katona segít kiszabadítani az elrabolt diáklányokat

külföld
2014 május 21., 18:40

A feladatuk elsőnek persze az lesz, hogy megtalálják az óriási, sűrű erdőben rejtőzködő Boko Haram támaszpontját. A lépést Obama levélben jelentette be az amerikai kongresszusnak. A katonák a Nigériával szomszédos Csádba vezényelték.

Obama szerint az amerikai katonák támogatni fogják a kémrepülőgépek tevékenységét Nigéria északi része, valamint az azzal szomszédos területek felett. Az elnök levelében azt írta, hogy a kontingens addig marad majd Csádban, amíg szükség van támogatására az emberrablás megoldásában.

Az iszlamista államért küzdő terrorszervezet április közepén rabolt el közel 300 diáklányt, de már évek óta hajt végre véres támadásokat a térségben. Mostanában különösen aktívak, csak az elmúlt két napban több mint száz embert gyilkoltak meg. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.