Az Antall József-i hagyományt továbbvivő Kovács Béla a kórházi ágyról adott interjút a jobbikos lapnak, az alfahir.hu-nak.

Kovács szerint megpróbálják levadászni:

„Számomra már teljesen egyértelmű, hogy külföldi utasításra indult a támadás, melynek én csak eszköze vagyok, a célpont az egyre erősödő Jobbik. Egyébként úgy értesültem, hogy egy lett politikus ellen épp ugyanilyen jellegű támadás zajlik, de más országokban is elképzelhetőek a jövőben hasonló esetek. Teljesen világos az is, hogy az oroszbarátnak titulált politikusokat próbálják levadászni.”

A bizottsági ülésről nem beszél, mert államtitkot sértene, de biztos benne, hogy semmiféle bizonyíték nem áll rendelkezésre arról, hogy kémtevékenységet folytatott volna, mert ártatlan:

„Szánalmas a Magyar Nemzet legújabb cikke is, melyben "leleplezik", hogy egy KGB-ügynökkel találkozom. Én lennék a szuperkém, a kiképzett KGB-s pedig ennyire buta lenne? Őt kapják el, aztán mivel a megfigyelése alatt találkoztam vele, engem vesznek elő. Ez nevetséges. Egyébként pedig nem tudhattam, hogy ügynök, nem volt a homlokára írva.”

Azt állítja, késésben volt, amikor lelépett a sajtótájékoztatóról (a szegedi fórumig egyébként még kb. 5 óra volt hátra, igaz, mint mondja: „hivatalos voltam a szegedi borfesztiválra is, ahol délelőtt 10 órakor zsűritag lettem volna egy borkóstolón, ezt a nemzetbiztonsági bizottság ülése miatt ki kellett hagynom.”). De fizikailag sem volt már jól, de belátja, hiba volt elsietni. Felépülése után is rendelkezésre fog állni. Egyébként csak az orvosoknak köszönheti, hogy nem kapott szívrohamot.

Az interjúban megint elmondta, hogy a villája közel sem ér 100 milliót. Az interjút így zárja:

„Aljas, mocskos, felháborító módszernek tartom, amit a kormánypárt és a sajtó csinál. Úgy tűnik, nekik semmi sem drága, hogy a tengeren túlról adott parancsot végrehajtsák. (...) Szerintem egy-két fotó lehet az ügyészségnél, már végig is számoltam magamban, hány orosz diplomatával találkoztam, miket rángathatnak még elő. Az aljas rágalmaknak részemről is lesznek következményei: minden érintett sajtótermék vagy vádaskodó politikus esetében jogi útra fogom terelni az ügyet.”

De mit tudunk meg a fiatal Kovács Béláról?

A Jobbik moszkvai kapcsolata beszél a családjáról (egyszerű szülők gyermekeként hivatkozik magára), és a hobbijairól is beszámolt: érdekelték az autók és a motorok, és máig a 2000 előtt készült amerikai kocsik a kedvencei. De ami még fontosabb, a leningrádi időkről is mesélt.

Mint mondta, a középiskolában két éven át jó tanuló és  sportoló volt. Válogatott atléta volt 1974 és 1976 között, majd Tokióban, a japán nemzeti bajnokságban focizott a Tokyo Lions csapatában. Azt állítja, hogy el is törte a lábát, de a bajnokságban második helyen végeztek. Ennek utánanéztünk, és úgy tűnik, amit Kovács állít, az így nem igaz:

• 1979-ben és 1981-ben egy tokiói csapat lett a bajnokság második helyezettje, de ezt akkor Yomiuri Nippon FC-nek hívták, 2001-ben keresztelték át Tokyo Verdyre.
• A másodosztályban a Yomiuri 1975-ben és 76-ban is ezüstérmes lett, de akkor Kovács még saját bevallása szerint válogatott atléta, nem pedig futballista volt. Ráadásul Magyarországon.
• Tokiói csapat ezután 1997-ben lett ezüstérmes a másodosztályban, de annak sem Lions, hanem Gas a neve.
• A japán szövetség 1989-ig nem szervezett utánpótlás-bajnokságot, de évente rendeztek kupát a középiskolásoknak. Tokyo Lions nevű csapat sem 1976-80 között, sem előtte, sem utána nem játszott döntőt.

Update: Volt viszont egy amatőr focikupa Japánban, amiben Japánban lakó külföldi focirajongók vehettek részt. Abban valóban második lett a Tokyo Lions amatőr csapat. Túlzás lenne viszont ezt japán nemzeti bajnokságnak nevezni, ahogy azt Kovács tette. (h/t Vorák Anitának az Origótól!)

A foci később is érdekelte: az FTC-nek szurkolt sokáig, állítólag ő is átélte a lovas rendőrök rohamát és a kardlapozásokat is, de már kiderült számára, hogy az egész csak üzletről szól:

„Az ukrán-lengyel Európa-bajnokság döntőjére azért kilátogattam, ott viszont végső fogadalmat tettem: soha többé nem megyek focimeccsre. Nem sportról van szó, hanem üzletről, ennek a helye viszont nem egy arénában van, hanem az íróasztalnál.”

Kovács azt állítja, mivel édesapja a külügyminisztériumban dolgozott, a családdal együtt Japánba, igazgatói engedéllyel külszolgálatra kerültek 1976-ban (ezt beszámították középiskolai tanulmányaiba is), és négy évig ott éltek a magyar nagykövetségen. Kovács azt állítja: Tokióban két évig az amerikai Saint Mary középiskolába járt, hogy jó legyen az angolja az egyetemhez. Ezután 2,5 évig tanult a Sofia Universityn nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokat. Itt rengeteg barátra, ismerősre tett szert, és mivel „egy gyűjtőegyetemről van szó, a diákok körülbelül fele külföldi volt, még Szerbiából, Vietnamból és Irakból is érkeztek ide”. Közülük máig rengeteg emberrel tart kapcsolatot:

„Szinte minden kontinensen vannak barátaim, talán csak Afrika, az Északi- és a Déli-sark a kivétel. Kapcsolatrendszerem tehát már itt elkezdett kialakulni, hiszen ezen ismerőseim közt is számos középvezető, vagy épp államigazgatásban dolgozó ember van, akikkel tartom a kapcsolatot.”

Az egyetemet már nem tudta elvégezni, mert hadköteles volt, és a Magyar Néphadsereg nem engedte, hogy Tokióban maradjon még 1,5 évig, úgy, hogy a szüleinek haza kellett térniük. Így 1980-ban hazatért, és mivel ekkor az egész országban csak ketten beszéltek japánul (mindketten a külügyminisztérium alkalmazottjai), így nyelvtudásának hála 1980-ban, az olimpia évében kiküldték Leningrádba továbbképzésre. Ekkor jött rá, hogy ez értelmetlen, és a professzor is azt mondta, hogy „nekem ott már nem tudnak megtanítani semmi újat, leszámítva a 14. és 18. század közti japán nyelvet.”

Ekkor oroszul tanult. A leningrádi kollégiumra és a későbbi moszkvai szép napokra így emlékszik:

„Nyolcan voltunk egy szobában, az ablak ki volt törve, és még júniusban és mínusz 47 fok volt. Egy évvel később Moszkvába mentem, a sokat emlegetett IMO-ra, ahol 1986-ban végeztem. Erről az intézményről azt mondják, a KGB-seket képezte ki, ez egyértelmű hazugság. Az viszont tény, hogy az orosz diplomaták és külkereskedők gyerekei tették ki a diákok 70 százalékát. Én külföldi nyelvismeretekkel rendelkező nemzetközi közgazdász szakon végeztem, innen van három felsőfokú nyelvvizsgám is.”

Megnéztük, hogy tényleg mínusz 47 fok volt-e 1980-1981-ben Leningrádban, és az jött ki, hogy ebben sem stimmelnek Kovács emlékei:

1. 1980-ban június 13-án mérték a leghidegebbet Leningrádban, aznap 5 fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet, és napközben is csak 15 fok volt a legmagasabb.
2. 1981-ben június 4-én a legalacsonyabb hőmérséklet 6 fok volt, de aznap napközben 20 fokot is mértek. 6 foknál hidegebb abban a hónapban nem volt.

Ha netán Moszkvát akart mondani, hát úgy se stimmel az állítás, mert az USA történelmi meteorológiai adatbázisa (NOAA) szerint:

1. 1980. június 14-én mérték a leghidegebbet, 6 fokot – napközben aznap is 18 fok volt.
2. 1981. június 4-én a legalacsonyabb hőmérséklet 7, a nappali csúcshőmérséklet 17 fok volt.

Azt is elmesélte, hogy aki nem akart kimenni a mínusz 60 fokba, azt is megtehette, hogy az egész idejét az épületen belül tölti el, de a magyar nem olyanok, hogy egész nap tanuljanak, vagy a szobájukban üljenek, bár ilyenre is volt példa: a Wallis tulajdonos-vezérigazgatójáról, Veres Tibor volt az, aki azon az évfolyamon tanult, ahol ő. Az alfahir.com kérdésére, hogy Veres ügynök volt-e, azt mondja:

„nagy játékos, az biztos. MSZP-közeli vállalkozóként a Fidesszel is jó kapcsolatokat ápol, akik bár sokat tudnak róla, nem bántják. Vele hosszú évtizedek után akkor találkoztam újra, mikor a második kerületben megnyitották az EU magyarországi képviseletét. Fel volt háborodva, hogy nem engedik be a rendezvényre, ahová a pénzéért jött, mint az épület eladója.”

Ezután jön a legaranyosabb kérdés-felelet:

– Térjünk vissza Moszkvához.
– Hideg volt mindig.

Hogy elüsse az időt, vasárnap mindig focizott Veressel és Molnár Gyulával, a XI. kerület volt szocialista polgármesterével, akit kedden mentett fel a bíróság hűtlen kezelés vádja alól. Molnár Kovács szerint egy textilipari intézetbe járt, de nem maradt a szakmájában. Molnár Gyula erről a hvg.hu-nak azt mondta, a tanulmányai idején volt egy „erős csapatuk”, ami jól szerepelt az egyetemi bajokságban, de a csapatnak szerinte Kovács Béla biztosan nem volt a tagja. Molnár azt mondta:

„Lehet, hogy olyan sokat változott, hogy nem ismerem fel, de hiába kutatok lázasan az emlékeimben, nem tudom felidézni, hogy találkoztam-e vele Moszkvában.”

Az ott élő magyarok között egyébként nem volt összetartás, Kovács ugyanazt tapasztalta, mint most az EP-képviselőknél. És itt jön az interjú legsúlyosabb mondata:

Mint meséli, az amerikaiak akkor nem mentek el az olimpiai faluba, ezért azt nekik adták, ott rendezhettek bulit, és másodjára már a kerületi tanácselnök és a párttitkár kérte a lejátszandó számok listáját, de ők furfangosan kettőt csináltak („egyet a tanácsnak, egyet magunknak”), aztán többször nem is volt diszkó.

Kovács 1986-ban hazatért, és egy külkereskedelmi vállalathoz kellett mennie, mert a minisztérium odaküldte dolgozni, ő erről nem dönthetett:

„Azt sem tudtam, kik lesznek a munkatársaim, vagy milyen ügyletekkel foglalkoznak ott. Egyébként a japán osztályra kerültem, ami a Magyarországról Japánba irányuló összes mezőgazdasági termék exportját felügyelte.”

Akkor 28 éves korig volt valaki sorköteles, őt a 27. születésnapján hívták be úgy, hogy egy nappal korábban vette el a feleségét:

„Gyönyörű nászút volt...”

Arról is vallott, hogy ismerte meg az orosz-osztrák feleségét: egy hajójáraton, valami adminisztrációs hiba folytán mindkettőjük jegye ugyanabba az ágyba szólt. Azóta együtt vannak.

Egyébként Egerbe került a felderítő zászlóaljhoz, fél évet töltött ott, majd Rétságra került csapatszolgálatra, de ekkor mivel ekkor már törvény volt arra, hogy a házasokat 50 km-en belül kell elhelyezni, és Rétság messzebb volt, Kovács Béla besokallt, és a feleségével együtt 1988-ban elhagyta az országot.

Bécsbe költöztek, ahol sok ismerőse és barátja volt, sokukat még Japánból ismerte. Csináltak egy egy tanuló Kft.-t, majd Oroszország és Japán közötti ügyletekkel foglalkoztak. A feleségének ekkor lejárt a szovjet útlevele, a hosszabbítási kérelmét elutasították, az állampolgárságától megfosztották, így lett osztrák. Évekkel később az oroszt is visszakapta a Tokiói orosz nagykövetségen.

Ennyi kaland után miért jött haza Kovács Béla?

„Hazahívott a szülőföldem. Ráadásul akkoriban csatlakoztunk az Európai Unióhoz, erről naiv módon azt gondoltam, hogy ez lehetőségeket teremthet az ország felemelkedéséhez, ma már látom, ez hibás feltételezés volt. A korrupció átszövi az egész rendszert. Erről jut eszembe: ha már rendszeresen „oroszbarát” politikusnak titulálnak, akkor megjegyzem, mindez ott is jelen van, és egyáltalán nem tetszik.”

A japán bajnokság és a leningrádi hőingadozás adatait Király András kereste ki.