Rémálomvébé 2014

futball
2014 június 12., 04:04
comments 25

Egy világbajnokságon szükségszerűen vannak sikerek és kudarcok, bukások és megdicsőülések - kivéve, ha már a rendező ország is a háta közepére kívánja az egészet, a FIFA épp története legnagyobb botrányát éli, a sztárok pedig vagy már februárban elfáradtak, vagy épp az új szerződésüket intézik. A nagy esélyesek hatalmasat buknak, a kicsik törpék maradnak, a sötét lovak pedig megbokrosodnak a startpisztolytól - ilyen lesz a 2014-es vébé, amelyen minden résztvevő valamennyi rémálma valósággá válik.

És itt van az egész fordítottja, az Álomvébé 2014.

A CSOPORT

Brazília

Mi fájna jobban? Kiesni már a csoportkörben, vagy 54 év után megint elbukni a Maracanában a döntőt, ráadásul most Argentína ellen? Az elsőre több az esély, kizárt, hogy egy ilyen ötlettelen középpályával messzire lehessen jutni egy világbajnokságon.

Horvátország

Az ugye megvan, hogy a fogadóirodáknál a brazil-mexikói páros továbbjutását valószínüsítik ebből a csoportból? A brazilok hülyére verik őket a nyitómeccsen, amitől annyira elmegy az önbizalmuk, hogy kikapnak Kameruntól is, aztán Mexikó ellen már tök mindegy lesz. Modricot elviszi az első trópusi gyomorrontás, Rakitic meg foci helyett szerződési ajánlatokat olvasgat.

Kamerun

A játékosok már azzal megadták az alaphangot, hogy nem voltak hajlandóak felszállni a Brazíliába induló gépükre, mert kevesellték a nemzeti szövetség által beígért pénzt. Így kell felkészülni egy nagy tornára! Gyorsan kikapnak Mexikótól, ami után az idősebb játékosok Eto’o vezetésével megpuccsolják Volker Finke szövetségi kapitányt. A fiatalok meg edzés helyett buliznak a strandon.

Mexikó

Nagyon nagy ötlet, hogy a 74 éves Rafael Márquez a csapatkapitány, csak az a kár, hogy Cuauhtémoc Blancót nem hívták be megint a keretbe. Cserébe viszont otthon hagyták az ország legjobb focistáját, Carlos Velát is, aki évek óta érthetetlen háborúban áll a hazai szövetséggel. Teljesen reális, hogy ebben a csoportban pontot se szerezzenek.

B CSOPORT

Ausztrália

A Brisbane Roar, a Shandong Luneng Taishan és a Jeonbuk Hyundai Motors játékosai Robben, Iniesta és Alexis Sánchez ellen. Ahogy a Fekete Vipera mondta, a legjobb ötlet azóta, hogy a rómaiak együtt léptették fel a keresztényeket és az oroszlánokat. Ha nagyon nagy mázlijuk van, -10-nél jobb lesz a gólkülönbségük.

Chile

Vidal sérüléssel küzd, Alexis Sánchez évek óta nem találja a helyét Barcelonában - ennek a két játékosnak kellene kijuttatnia hazája válogatottját a halálcsoportból. Nagyon nagy húzás lesz a megszokott fejetlen támadófocit játszani del Bosque és van Gaal csapatai ellen, ők biztos olyan amatőrök, hogy nem látnak át a szitán. Egy döntetlen Ausztráliával azért összejöhet.

Hollandia

Van Gaal egy üres szobában is össze tud veszni egy csomó emberrel, pláne egy Van Persie-vel, Robbennel és Sneijderrel teli keretben. Már ha egyáltalán oda fog figyelni az egészre, és nem csak azt tervezgeti, kit vásárol meg augusztusban a Manchester Unitedbe. A zöldfülű védelem a garancia arra, hogy a négy évvel ezelőtti közutálat után most inkább közröhej tárgya legyen a csapat.

Spanyolország

Azt azért el kell ismerni, hogy del Bosque nem enged az elveiből. Xavi már bottal jár? Az Atlético és a Real Madrid játékosai egyaránt holtfáradtak egy kimerítő szezon után? Semmi gond, ő akkor is rájuk építi a csapatot, ha minden észérv ez ellen szól. “Nem vagyunk a tiki-taka tálibjai” - mondta a vébé előtt. “Az előző két világbajnokságon a címvédő a csoportkört sem élte túl” - válaszolta a világ.

C CSOPORT

Elefántcsontpart

Lásd Kamerun, csak Eto’o neve helyett Drogbáéval. Görögország keménységgel, Japán szervezettséggel, Kolumbia meg focival fogja őket megverni. Na jó, talán egy döntetlen összejön, de hogy megint nem sikerült továbbjutniuk, még ebből a gyengécske csoportból sem, az egészen biztos.

Görögország

A 2004-es szégyent futballt szerető ember nem bocsájthatja meg, de szerencsére most nem is kell. A görögöké a messze leggyengébb európai csapat a 32-es mezőnyben, amely akárcsak előző két vébészereplésük alkalmával, most sem lesz elég a csoportkör túléléséhez. Négy éve legalább egy meccset meg tudtak nyerni, most legfeljebb egy döntetlen jöhet össze.

Japán

Ha a futball logisztikai manőver lenne, amihez csak 11, kottából játszó férfira van szükség, Japán Görögországot verné a július 13-i döntőben. Hála a jó istennek nem az, így egy fizikailag gyenge, az egyéni kreativitást mellőző csapatnak arra sincs esélye, hogy továbbjusson a csoportjából.

Kolumbia

Nézzük a dolog jó oldalát: szemben a húsz évvel ezelőtti állapotokkal, ma már Kolumbia sokkal békésebb hely, úgyhogy valószínűleg nem végzik ki azt a játékost, akinek a nyakába varrható az állítólag sötét lóként érkező csapat csúfos bukása. Pedig a védelmet irányító, 38 éves Yepesen könnyebben fognak átmenni az ellenfelek, mint 1990-ben René Higuitán. Kolumbia már annyi nagy tornán esett pofára, hogy ez a mostani tulajdonképpen már meglepetésnek sem lesz minősíthető.

D CSOPORT

Anglia

Volt pár évtized, amikor az angolok esélyesként utaztak a világversenyekre, aztán elkent szájjal kullogtak haza. Az utóbbi néhány alkalommal már eleve áldozatként utaztak - és szintén elkent szájjal kullogtak haza. 2014 nagy újítása az lesz, hogy tovább sem jutnak a csoportjukból. Egyszerűen nincs olyan aspektusa a futballnak, amiben jobbak lennének az olaszoknál vagy az uruguayiaknál. Luis Suárez mesterhármasa külön fájni fog.

Costa Rica

A válogatott, amelynek a csoportból továbbjutását is ötvenszeres szorzóval adják a fogadóirodák. Amelyek oddsai ebben az esetben még kifejezetten optimistának tűnnek, hiszen ehhez a bravúrhoz a costa ricaiaknak két meccsen is csodát kellene tenniük. Egyen sem fognak.

Olaszország

Ha esetleg valaki elfelejtette volna, idézzük fel, mi történt 2010-ben az olasz válogatottal. Tökutolsóként estek ki egy olyan csoportból, amelyben Paraguay, Szlovákia és !!!Új-Zéland!!! is előttük végzett. A jó hír, hogy szemben az akkori felállással, most minden bizonnyal Pirlóra fog épülni a csapat. A rossz az, hogy ő 35 múlt. És hogy Balotellit már az angolok ellen kiállítják egy olyan szabálytalanságért, amiért 8 meccses eltiltást kap a FIFA-tól. Az olasz klubfoci rég volt olyan mélyen, mint 2014-ben, és ezt a válogatott teljesítménye is hűen fogja trükközni. Costa Rica ellen azért talán összejön a három pont.

Uruguay

Luis Suárezt az Anglia elleni csoportmeccs hetedik percében kiállítják. Forlán és Diego Lugano járókeretei összeakadnak az olaszok elleni meccsen, mindketten több hétre lesérülnek. Costa Rica ellen is csak egy pont jön össze, ezek után pedig megkezdődik az uruguayi futball második hatvan éves vesszőfutása.

E CSOPORT

Ecuador

Na, vajon miért ez a dél-amerikai válogatott, amelyről a kutya sem beszél a vébé előtt? Például azért, mert a “sztárjátékosuk” az az Antonio Valencia, aki idén a Manchester Unitedben focizott. Emlékszik még valaki a Manchester United idei szezonjára? Pont annyira lesznek veszélyesek a franciákra és a svájciakra, mint Honduras.

Franciaország

Alul lehet múlni Franciaország 2010-es teljesítményét? Ha valakinek sikerülhet ez a bravúr, az mindenképpen Franciaország 2014-ben. OK, a kispadon már nem egy diliflepnis edző ül, és az időzített bomba Anelka sincs ott a csapatban, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy idén nem égetik le hatmilliárd ember előtt hazájukat, hanem csak szép csendben kiesnek. A legjobb esetben is maximum a nyolcaddöntőben.

Honduras

A fogadóirodák szerint nincs náluk esélytelenebb csapat a vébén. A fogadóirodákban nem hülyék dolgoznak.

Svájc

Illetve ahogy sokan ismerik, az albán nemzeti tizenegy. A csapat, amelyet azért tartanak sötét lónak, mert egész könnyen kijutottak a világbajnokságra egy nevetségesen gyenge csoportból. Sötét lóként is fognak hazavágtatni a Honduras ellen szerzett egyetlen pontocskájukkal.

F CSOPORT

Argentína

Sajnos itt kevés a hely felsorolni mindent, ami el fog romolni az argentin válogatottal. Inkább koncentráljunk arra, ami nem fog: a védelem és a középpálya, mert az már tényleg nem lehetne rosszabb. Messi sem, hiszen ő eleve leszállóágban, egy tragikusan gyenge szezon után érkezik Brazíliába. A meccs, amit nem egyre gyakoribb öklendezéseinek egyikével kezd, már örömünnep lesz. Ja, és Maradona már az első meccs után úgy be fog kavarni a nyilatkozataival, hogy a csoportból is csak szerencsével mennek tovább. A legjobb nyolc közt már nem lesznek ott.

Bosznia-Hercegovina

Az ember kiutazik újoncként a vébére, aztán mire befejezi a csodálkozást a csillogó stadionokon meg a sok szponzoron, már csak egyetlen, teljesen tét nélküli meccse van hátra a szintén kiesett Iránnal szemben. Ott majd összejön a három pont, de ezzel egyetlen szerb, horvát vagy bosnyák sem lesz boldog otthon. Örüljenek, ha nem esik szét megint az ország.

Irán

Elég rossz csapatnak kell lenni ahhoz, hogy még egy ilyen csoportban se legyen semmi esélyed a második helyre, de Irán felnő a feladathoz. A legerősebb klubcsapat, ami képviselve van a keretükben, a Fulham, és mintha mind a 23 játékos elmúlt volna 30. Az egy dolog, hogy nem szereznek Brazíliában se gólt, se pontot, de az argentinoktól annyit kapnak, hogy az egész vébét tökutolsóként zárják, -14-es gólkülönbséggel.

Nigéria

Az afrikai csapatok mindig nagy reményekkel érkeznek, aztán gyorsan kiesnek. És egyikük mindezt komikus körülmények közt teszi. 2010-ben Nigéria volt teljesen hülye, úgyhogy ha már akkor ilyen jól sikerült leégetniük magukat, most repetáznak. Nevetséges öngól? Egy rakás piros lap? Valami szemmel verésre panaszkodva sztrájkba lépő játékosok? 2010 után az elnök két évre el akarta törölni a nigériai válogatottat, és csak a FIFA nyomására lépett vissza. Ezt a teljesítményt kell most überelni.

G CSOPORT

Ghána

Mi a valószínűsége annak, hogy Ghána megint eljusson az elődöntő küszöbére? Egy az egymillióhoz? Egy ilyen csoportból már a továbbjutás is lehetetlen számukra. Mégis, mit mondjon egy szövetségi kapitány a ghánai nemzeti tizenegynek, mielőtt kifut a gyepre egy Portugália vagy egy Németország ellen? Ja, és a ghánaiak fekete-afrikai csapattól szokatlanul hazai edzővel vágnak neki Brazíliának, amiből még biztosan valami nagyon érdekes, ugyanakkor nagyon botrányos dolog fog kisülni.

Németország

Vajon még hányszor kell pofára esnie a német válogatottnak, hogy végre mindenki felfogja az országban: sokkal jobb volt, amíg ezt a sportot kétszer tizenegy ember játszotta, és a végén ők nyertek? Ez a brazíliai kiesés a nyolcaddöntőben elég lesz? Vagy eleve megcsúsznak egy ghánai vagy amerikai banánhéjon, és a csoportkört sem élik túl? Komoly csapat ellen tehetetlenek, az már a 2012-es EB-n az olaszok elleni elődöntőben világosan kiderült.

Portugália

Egy újabb világbajnokság, ami után Cristiano Ronaldo ellendrukkereinek népes tábora röhöghet a markába. Hogy milyen gyenge a portugál válogatott, az már az utóbbi évek selejtezőin látszott, ahol a ghánainal és az amerikainál jóval gyengébb csapatok ellen is vért izzadtak. 2010-ben még éppen továbbjutottak a csoportból, most ez nem fog összejönni.

USA

Ugye nem mindenki hisz abban az érthetetlenül népszerű marhaságban, hogy az amerikaiakat valójában már érdekli a foci, sőt, még jók is benne? És aki hisz, az ugye látja, hogy ez egy gyengébb csapat, mint a négy évvel ezelőtti, amely egy ennél gyengébb csoportból csak a csodának köszönhetően jutott tovább? A csoda most az lesz, hogy legalább Ghána ellen sikerül egy gólt szerezniük.

H CSOPORT

Algéria

A csapat, amely négy éve rúgott gól nélkül, futballpályákon korábban nem látott passzív játékkal vívta ki a világ megvetését. Csak arra lesznek jók, hogy így mindenki láthassa, miért szorultak Afrikában teljesen háttérbe az északi, arab csapatok. Nem a politikai instabilitás miatt, hanem mert iszonyú rosszak ebben a játékban. A csapat több mint fele egyébként nem is algériai, hanem megvásárolt francia zsoldos, akiktől tulajdonképpen el sem várható, hogy megerőltessék magukat ezért a mezért.

Belgium

Minden vébén van egy csapat, amit a hazai közvélemény és néhány önjelölt bármire esélyesnek tart. Lásd Magyarország 1986-ban. Ez a szerep most a belgáké, bár az eleve kicsit fura, hogy egyáltalán van, aki azt hiszi, egy ilyen nulla nemzetközi tapasztalattal rendelkező csapat sokra viheti a messzi Brazíliában megrendezett világbajnokságon. A csoportból tovább lehet menni, mással ne is vicceljünk.

Dél-Korea

A futball jóistene 2002 óta tartozik annyival a világnak, hogy többé ne segítse a dél-koreai csapatot. A futball jóistene pedig néha igazságos. Szemben a japán válogatottal, erről a keretről tényleg az ég világon semmi jót nem lehet elmondani - egyszerűen az ázsiai mezőny még mindig olyan gyenge, hogy onnét egészen középszerű csapatok is kijuthatnak a vébére, hogy ott aztán semennyi vizet se zavarjanak.

Oroszország

Remélem más is emlékszik, mekkora mellénnyel érkeztek az oroszok a legutóbbi, 2002-es vébéjükre, és mekkora égés lett annak a vége. Most legalább az arcukból visszavettek, miután napokkal a nyitómeccs előtt lesérült Sirokov, az egyik legfontosabb emberük. Capello legszebb edzőévei már rég elmúltak, 2010-ben pedig már egyszer bebizonyította, hogy szarból nemhogy nem tud várat építeni, de olyan nagyon már nem is érdekli ez az egész. Nem jutnak tovább a csoportból.

A világbajnokság

Vébé ilyen rossz szájízzel még nem kezdődött: Katar, tüntetések, félkész stadionok, halálesetek, és a többi. És ezt még simán lehet ám fokozni, mert Brazíliában tényleg bőven van annyi dühös és elkeseredett ember, hogy ez legyen az első vébé, amit beleng a könnygáz illata, és meccseket kell leállítani a pályán tüntetők miatt. Csak nehogy valami macskakő eltalálja egy szponzor transzparensét, mert akkor tényleg nagy balhé lesz. Természetesen megdől a negatív gólrekord, és augusztusban már az sem fog tudni felidézni egyetlen meccset sem, aki mint a 64-et végignézi.

Játékvezetés

Az előző két nagy nemzetközi tornán egyaránt volt rosszul megítélt fantomgól, és ez sem volt elég ahhoz, hogy meghozza a FIFA jobbik eszét videóbíróilag. Azok nem kulcsfontosságú pillanatokban történtek, most viszont lesz olyan bírói tévedés, ami alapvetően befolyásolja a világbajnokság kimenetelét. Bónuszként pedig ahány bíró, annyi értelmezése lesz a minden világverseny előtt kiadott új direktíváknak, így lesz, aki piros lapot ad egy nem betűrt trikóért, más viszont a kettős gyilkosságnál is továbbot int.

Brazília

2014 júniusának elején a brazil lakosság szignifikáns része nem akar vébét rendezni, elege van a torna körüli és az ország minden sarkát elárasztó korrupcióból, és hogy erre bezzeg van pénz. Ha a válogatott jól szerepelne, sokan legalább egy ideig félretennék teljesen jogos sérelmeiket, de ugye nem fog. Van az a társadalmi feszültség Dél-Amerikában, amikor törvényszerűen jön a katonai puccs. Az még nem világos, hogy a 2016-os olimpiát elveszik Riótól, vagy maguktól mondanak le a rendezésről.

FIFA

Utolsó esélyük egy sikeres brazíliai vébé lett volna, de ez a fent részletezett okokból nem fog összejönni. Ez így a FIFA, mint olyan végét fogja jelenteni, és jön helyette az, amit a nagy európai klubok kitalálnak. Vébé pedig ezentúl csak nyolcévente lesz, hogy ne zavarjon bele a Real Madrid, a Barcelona és a többiek életébe.

Sepp Blatter

Az egy dolog, hogy a FIFA megszűnik, de valami fejes az utolsó lehelletével még nyilvánosságra hoz egyet és mást Blatter uralmának piszkos részleteiről. Ezt már a kereskedelmi szponzorok sem tűrhetik tovább, hiszen árt a brandnek, az öreg svájci pedig hátralévő életét börtöncella és bíróság között ingázva tölti.

A világ

Focivébé közben-után mindig úgy érzi az ember, hogy a világ egy kicsit jobb hely, mint úgy egyébként. Most minden csak még rosszabb lesz tőle.
[read-html fifa2014_tippjatek.html]

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.