A spanyol világuralomnak vége

futball
2014 június 18., 20:58
comments 33

Chile is megverte Spanyolországot 2-0-ra, a címvédő pedig csak azért nem utazik haza most azonnal, mert még le kell játszania tét nélküli utolsó meccsét Ausztrália ellen.

Del Bosque két helyen változtatott a hollandok elleni súlyos vereség után, Xavi és Piqué kimaradt, Javi Martinez kezdett hátul, Pedro elöl, Iniesta mozgatta a spanyolokat. A címvédő idegesen kezdett, Chile már az első percekben kihagyott egy nagy helyzetet. Mire úgy ahogy felálltak volna a spanyolok, kaptak egy gólt. A 20. percben a teljes spanyol védelmet átjátszottak a chileiek, Vargas fejezte be a támadást.

Csak Iniestán érződött, hogy próbál bármit kezdeni a labdával, mindenki más pontatlanul, ötlettelenül játszott. Míg a hollandok ellen legalább egy jó félórájuk volt, most az sem, teljesen reménytelen volt a játékuk. A félidő vége előtt pedig újabb gólt szerzett a jól játszó Chile.

Alexis Sánchez szabadrúgását Casillas csak kiütni tudta, de pont középre, Aránguiz pedig egy laza mozdulattal berúgta a másodikat.

Del Bosque a második félidőre becserélte Kokét Xabi Alonsó helyére. A spanyolok kicsit agilisabban kezdték a második félidőt, de miután Busquets kihagyta ezt a helyzetet

A spanyolok már csak távolról lövöldöztek, miközben Chile kontrákat szórakozott el.

Spanyolország két meccsen összesen hét gólt kapott, miközben a nagy diadalmenetben a megnyert 2008-as és 2012-es Európa-bajnokságon, és a 2010-es világbajnokságon összesen hatot. Gólt pedig csak egyet szereztek eddig, azt is egy erősen vélemény 11-esből.

Címvédőként a csoportkörből legutóbb az olaszoknak nem sikerült továbbjutniuk 2010-ben, a franciáknak pedig 2002-ben. De olyan még nem volt, hogy a címvédő két vereséggel indította volna a világbajnokságot, és esett ki, az utolsó meccs eredményétől függetlenül.

Sok játékosnak és alighanem Del Bosquénak is az utolsó előtti meccse volt ez. Van még a tétnélküli utolsó meccsük.

Az eddig nagy formában lévő Chile a csoportelsőségért játszik Hollandiával az utolsó körben, a döntetlen a hollandoknak jó. A csoportmásodik a brazil csoport elsőjével találkozik, vagy Brazíliával vagy Mexikóval.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.