Lehet jobb dolga is itt a türkmén diktátornak, mint a Sándor-palota megtekintése

gazdaság
2014 június 18., 10:36
comments 11

Szerdán és csütörtökön Magyarországon tesz hivatalos látogatást Gurbanguli Berdimuhamedov, Türkmenisztán diktátora. A Sándor-palotát már meg is nézte, szerdán ugyanis Áder János magyar elnök fogadta a legbrutálisabb posztszovjet diktatúra vezetőjét.

Találgatunk, hogy mi hozhatta ide ezt az embert, aki azon kívül hogy teljhatalmú uralkodó, a világ egyik legnagyobb földgázvagyona felett is rendelkezik. Türkmenisztán alatt rengeteg gáz van.

Felmerülhet, hogy ebből Magyarország is szívesen vásárolna, ám ennek kivitelezése nem olyan egyszerű. Türkmenisztánból csak Oroszországon és Ukrajnán keresztül van Magyarországra gázt szállítani képes vezeték, és ezeket nem lehet csak úgy bérbe venni. Az orosz Gazprom például igyekszik felvásárolni minden Türkmenisztán felől érkező gázt, hogy azt maga adhassa tovább. Kétoldalú gázvásárlási megállapodást kötni Magyarország és Türkmenisztán között teljesen irreális. Berdimuhamedov nem szokott kis országokba járni, inkább a világ energiapiacának nagyobb szereplőit látogatja, ha kimozdul Ashgabatból. Az utóbbi egy évben Japánba, Malajziába, Törökországba és Kazahsztánba látogatott. Mit kereshet akkor itt?

Az a gyanúnk, hogy azért jött, mert pont látogatása idején, szerdán és csütörtökön tartják Budapesten az „Energy Trading Central & South Eastern Europe 2014” című konferenciát, a Hotel InterContinentalban. Európa számos nagy gázkereskedő cége képviselteti ezen magát, 400 résztvevő gyűlt össze, Lengyelországtól Törökországig, Dániától Romániáig, Nagy-Britanniától Bulgáriáig. Egyszerre vannak most egy helyen, akik gázzal üzletszerűen foglalkoznak, a Gazprom brit leányvállalatának vezetőitől a CEZ kereskedelmi igazgatójáig.

Megkérdeztük a konferencia holland szervezőit, hogy hivatalosan van-e köze a rendezvénynek a türkmén elnökhöz. Azt mondták, hogy a hivatalos programban nincsenek türkmén előadók, és hogy a résztvevők egyébként tárgyalnak-e a türkmén delegációval, ahhoz nekik nincs közük.

Szintén most van Budapesten Jurij Prodan ukrán energiaügyi miniszter is. Erről onnan lehet tudni, hogy Navracsics Tibor külügyminiszter fogadta őt szerda délelőtt. (Türkmenisztán a 90-es években kétoldalú szerződés alapján is szállított gázt Ukrajnába, azt az üzletet még az a Dmitrij Firtas hozta össze, akit Janukovics elüldözése után fogtak el pénzmosásért Bécsben. ) Prodan budapesti látogatásának minden bizonnyal köze van a konferenciához, hiszen a magyar Külügyminisztérium szerda délutáni közleménye szerint az ukrán gáztranzit is téma volt a megbeszélésen. A konferencián az Európai Bizottság és az USA is képviselteti magát.

Lehet, hogy az időzítés véletlen egybeesés, de ha fogadni kéne, akkor inkább azt mondanám, hogy nem az.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.