A Jobbik országos tévét akar, aztán 2018-ban kormányra kerülni

POLITIKA
2014 június 21., 11:19
comments 262
photo_camera MTI Fotó: Máthé Zoltán

2018-ban nyerni akar a választáson, ősszel pedig települési szinten stabilan második akar lenni a Jobbik - fektette le a párt céljait Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vonát minden bizonnyal újraválasztják az elnöki posztra, már csak azért is, mert ő az egyetlen jelölt.

Vona szerint az elmúlt két év volt a legkíméletlenebb a párt életében, mert a kérdés az volt, "meg tudják-e roppantani a pártot, vagy megmaradnak". A következő két évben viszont "le kell fektetni az alapokat", és szükségük lenne például országos tévé- és rádiócsatornára is.  Ezen kívül meg kell erősíteniük a külügyi kapcsolatokat, és "elő kell készíteni a kormányzati struktúrát".

A Fideszt Vona a legveszélyesebb ellenfélnek nevezte, mert szerinte a kormánypárt tud illúziót kelteni:

úgy beszél, mintha jobbikos lenne, de MSZP-sként cselekszik.

A Jobbik sikere szerinte annak köszönhető, hogy az elmúlt két évben fegyelmezettebbek, profibbak, egységesebbek lettek. A cukiságkampányról és a néppártá válásról azt mondta, a keménymagnak ez lehet, hogy irritáló volt, de a Jobbik nem azért jött létre, hogy "nagyobbat mondjon, hanem nagyobbat tegyen".

A kongresszust bombariadó szakította meg, majd folytatódott. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.