Messi mentette meg pocsék csapatát

futball
2014 június 21., 18:06
comments 13

Messze nem lett volna igazságtalan, de ha döntetlennel zárul az Argentína-Irán meccs, de még az iráni győzelem is benne volt. Aztán a 92. percben Lionel Messi egy gyönyörű csavarással eldöntötte, 1-0 lett a vége.

Az első félidőt intézzük el gyorsan.

A legérdekesebb jelenet még azelőtt megtörtént, hogy elkezdődött a meccs. A 142-szeres válogatott Nekounam már akkor elkérte Messi mezét, amikor még csak abban kellett volna megállapodniuk, hogy ki kezdjen és ki válasszon térfelet.

Az irániak a meccs elején annyira csak a védekezéssel foglalkoztak, hogy az első 14 percben csak négy jó passzuk volt. Ezzel kellett szembenéznie Argentínának:

Az argentínok leginkább pontrúgásokból alakítottak ki helyzetecskéket, bár a legnagyobb gólszerzési esélyt Higuain egy kiugratás után hagyta ki. A csatár, akárcsak Agüero, egészen pocsék napot fogott ki, de az egész csapat lassan, pontatlanul és körülményesen játszott.

Nézhetetlen félidő volt.

A kisebb szabálytalanságokkal a lomha és ötlettelen argentín támadásokat simán megakasztó Irán a második félidőben aztán feltámadt, míg az argentínok a kaput sem tudták eltalálni. Irán két fejessel is megszerezhették volna a vezetést.

Egy 11-est is reklamálhattak, bár az egyik visszajátszás alapján inkább nem volt büntető, mint igen.

A 84. percben pedig meccslabdát szórt el egy kontrából Gucsannedzsad. 

Az argentínoknál Agüerót és Higuaint is lecserélte Sabella, a beálló Lavezzi pár perc alatt is veszélyesebb volt náluk, de a meccset végül az addig csak egy helyzetig jutó Messi döntötte el, egy gyönyörű csavarással.

Messi nincs élete formájában, de a csapatból még így is kilóg felfelé, két meccsen pedig két gólt szerzett.

Argentína továbbjutott, de két meccs alapján nem tűnnek a világbajnoki cím esélyesének, bár messze még a vége.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.