Szétszedhetős csodabillentyűzettel nyűgözi le a világot két magyar feltaláló

TECH
2014 június 21., 05:47
comments 121

Van, aki dühöngő bikákról szokott álmodni, és van, aki szédítő mélységekről. Monda László hét évvel ezelőtt egy olyan billentyűzetről álmodott, amit középen szét lehet húzni, és akkor két részre válik.

Miért? - merül fel sokunkban a jogos kérdés.

Elsősorban ergonómiai okokból: az ember magától ritkán tartja a két kezét egymás mellett úgy, ahogyan azt egy hagyományos billentyűzeten szokás. Ez persze másnak is eszébe jutott már, a Microsoftnak egész sorozata van a két kéz pozícióját optimalizáló billentyűzetből. De olyat, amit ketté lehet szedni (és a két részt úgy elhelyezni, ahogyan csak akarjuk) eddig kevesen csináltak.

A magyar fejlesztésű Ultimate Hacking Keyboard most, hét év múltán kézzelfogható, sőt kézzel széthúzható valósággá vált, főleg hogy Mondához, aki programozó, csatlakozott Völgyi András, aki meg gépészmérnök. Tekintsék meg őket:

ag1

Az alkatrészek egy részét, így a mikroprocesszorokat és a kapcsolókat rendelték, a másik részét saját tervek alapján nyomtattatták 3D nyomtatóval. Az eredmény néhány egy prototípusnál elfogadható sorját és illesztési pontatlanságot leszámítva egészen jól néz ki, és ami még meggyőzőbb: az éppen használt billentyűzetkiosztást mutató ledes kijelzőn kívül minden tökéletesen működik rajta. Monda szerint egy hét megszokni, aztán úgy gépel rajta az ember, ahogy levegőt vesz.

photo_camera Prototípus, vannak még sorják

Első ránézésre az tűnik fel rajta, hogy milyen kicsi. Bár a billentyűkön nincsenek feliratok (amúgy lesznek, de akit ez meglep, nem látott még Das Keyboard Ultimate-et), rögtön nyilvánvaló, hogy a num pad hiányzik, és nincsenek F-billentyűk sem. Monda szerint a billentyűzet méretre egy szokásos keyboard 60 százaléka, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen billentyűről le kellene mondani, mert a kiosztást mindenki úgy programozza, ahogy akarja, sőt ha kell, a billentyűzet egérként is használható. (Funkcióbillentyű, aztán i-j-k-l-lel mozog a kurzor.)

A két rész illesztését kitűnően megoldották, ha a keyboard egyben van, senki meg nem mondaná, hogy két darabból rakták össze. Az egyetlen meghökkentő részlet a középen fönt elhelyezett csévélő, ami hasonlít a porszívók zsinórját visszahúzó szerkezethez. Kicsit kiábrándító a madzag, de nem lehetett máshogy megoldani: mindkét részben működik egy mikroprocesszor, aminek kell az áram.

photo_camera Középen a porszívócsiga - össze kell valahogy kötni a két részt.

Az Ultimate Hacking Keyboardban mégis az a legmegyőzőbb, hogy tudásban, főleg ami a különböző kiosztásokat és a hardveres megoldást illeti, eléri, sőt felül is múlja egy csomó nagy nevű gyártó mechanikus billentyűzetét.

Ínyenceknek:

  • Usb-n keresztül tudja az N-key rollovert, vagyis akárhány billentyűt lenyomunk egyszerre, mindet regisztrálja.
  • Az usb-kábel nem fix, kihúzható, amit a gamerek szoktak szeretni, mert így szállítás közben nem törik meg a zsinór.
  • A prototípusban kék Cherry MX mikrokapcsolók vannak, a végleges változat kék és barna switchekkel is kapható lesz.
  • A space bar két részre osztott: a jobb oldali a szokásos szóköz, a bal funkcióbillentyű - ez Monda szerint azért jó, mert a gépelők hagyományosan csak kilenc ujjukat használják, így most szerep jut az eddig kihasználatlan bal hüvelykujjnak is.
  • A két spacebar alatt még külön is van egy-egy kattinhatós gomb, ami további csodálatos lehetőségeket csillant fel.
photo_camera Cherry MX blue lakik benne

A Végső Hekkelő Billentyűzet súlya és a merevsége egészen meggyőző, ez az acéllemeznek köszönhető. Nem vándorol az asztalon, és nem nyeklik-nyaklik, mint a műanyag vacakok, aki meg LAN-partikra hordja, előtte súlyzózzon kicsit. És amit lehet belőle, azt itthon gyártják majd, nem Kínában fröccsöntik. Bár a Redditen már van, aki azonnal venne belőle, az továbbra is kérdés, sikerül-e az igazi végső hekk: van-e a világon legalább ezer olyan ember, akit érdekel egy ilyen billentyűzet, főleg úgy, hogy egyáltalán nem olcsó. 200 dollárt kérnek majd érte, amiért, lássuk be, egész jó mechanikus billentyűzeteket lehet kapni - igaz, nem ilyen kétrészeset.

Augusztusban indul a kampány a Kickstarteren, Monda és Völgyi azt mondja, 1000 darabot szeretnének eladni, akkor már legalább nullára kijönnének. Persze nem ez a végső cél. A végső cél az, hogy "öt év múlva már John Carmack is ezen nyomja".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.