Azt ugye tudják, hogy a mai világ messze a legjobb az emberiség történetében

gazdaság
2014 június 28., 11:37
comments 147

Nyilván önöknek is van olyan ismerőse, aki szerint régen _"_jobb_"_ volt. Tehát akkor még "boldogabbak" voltak az emberek. Vagy "harmóniában" életünk. Esetleg "számítottak még értékek".

Na, őket ültessék le a számítógép elé, és játsszák le nekik ezt a videót. Amiből kiderül,

  • hogy sosem élt az ember olyan jó körülmények között, mint ma,
  • hogy az ipari forradalom előtt a szegénység, az éhezés és a betegségek az élet teljesen normális részei voltak évezredeken át,
  • hogy a születéskor várható átlagos életkor 30 év volt, (ma 70-80 év)
  • minden 4 gyerek közül 1 nem érte meg az 5. születésnapját, (ma minden 200-ból 1)
  • a jóltápláltság miatt 10 centivel vagyunk magasabbak, mint azok, akik 150 éve éltek,
  • a fejlett világban még a szegények többsége is hozzáfér olyan alapvetőnek gondolt dolgokhoz, mint a vezetékes ivóvíz vagy az elektromosság,
  • az emberi fejlődést az is jól mutatja, hogy a modern közgazdaságtudomány az 1700-as években azzal kezdett foglalkozni, hogy mi okozza az akkor először megjelenő prosperitást, ma pedig már ez olyan természetes, hogy a közgazdászok a gazdagság okai helyett sokkal gyakrabban a szegénység okait kutatják. Mert már az a ritkább.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.