Valaki menjen már el a Gliese 832c nevű bolygóra, aztán mondja el, mi van ott

tudomány
2014 június 29., 15:42
comments 82

Ausztráliában az Új-Dél-Walesi Egyetem kutatói felfedeztek egy bolygót, ami a leginkább hasonlít a Földre az eddig ismert égitestek közül.

A Gliese 832c csak 16 fényévnyire van tőlünk (persze amilyen gyérül állunk az űrkutatással, nekünk, embereknek még ez is sok), és egy vörös törpe körül kering. Ez a vörös törpe nagyjából feleakkora lehet, mint a Nap és kevesebb fényt és hőt sugároz. A Gliese 832c azonban közelebb van hozzá, mint a Föld a Naphoz, ezért a csillagászok azt feltételezik, hogy nagyjából ugyanannyi energiát kap a vörös törpéből, mint a Föld a Naptól.

A bolygó ötször nagyobb a Földnél, ezért a tudósok szerint lehetséges, hogy a légköre is sűrűbb. Ebben az esetben az időjárása jóval melegebb lenne a Földénél, inkább a Vénuszéra hasonlítana.

Viszont ha az atmoszférája a Földéhez áll közel, akkor akár ember is képes lenne élni a Gliese 832c-n, bár az évszakváltozások eléggé intenzívek lennének, és gyakoriak is, a bolygó ugyanis 35 nap alatt kerüli meg a csillagot, ami körül kering. (TheVerge)

(Címlapi kép innen.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.