Előkerült az eltűnt izraeli tinédzserek holtteste

külföld
2014 június 30., 18:03
comments 197

A három fiatal stoppolni indult 18 nappal korábban, azóta nem lehetett tudni a hollétükről.

Az izraeli állami televízió jelentése szerint hétfő délután előkerült a holttestük, mindössze néhány kilométerre eltűnési helyüktől, Hebrontól északra. Palesztin források szerint a hadsereg kutatásainak helyén összecsapások is zajlottak hétfőn.

photo_camera (AFP)

Az izraeli kormány hétfő este rendkívüli ülést hívott össze a fejlemények miatt.

Korábban a kormány rendre a Hamaszt gyanúsította meg a fiatalok elrablásával, a palesztin militáns csoport ezt viszont rendre tagadta.

Az izraeli katonaság a környéken most útblokádokat állított fel, és lezárt Halhul falvát teljesen.

Az eltűnt fiatalok után az utóbbi hetekben valódi hajtóvadászatot indítottak az izraeli hatóságok, több mint 400 palesztint vettek hosszabb-rövidebb időre őrizetbe, és légicsapásokat is bevetettek. Izrael szerte tömegtüntetéseken követelték a fiatalok szabadon engedését.  (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.