Rég volt ennyire kétségbeejtő a közel-keleti helyzet

külföld
2014 július 09., 18:16
comments 425
photo_camera AFP PHOTO / SAID KHATIB

A palesztinok kilőttek kétszáz rakétát, az izraeliek lebombáztak száz célpontot és behívtak negyvenezer tartalékost. Már vagy 25 halottja van a támadásoknak. Bár egyre inkább úgy néz ki, még nincs háború. Még.

Június rossz hónap volt:

  • A palesztin-izraeli békefolyamat összeomlása után egyre több rakétát lőttek ki Gázából Izraelre.
  • Ezeket most nem az övezetet uraló Hamasz, hanem kisebb csoportok lőtték, amiket a Hamasz is próbál elnyomni.
  • Mert ha Gázából rakétáznak, akkor Izrael bombáz.
  • Aztán a hónap végén egy Hebron melletti völgyben megtalálták három elrabolt izraeli kamasz holttestét, meggyilkolták őket.
  • A fiúkat, Eyal Yifrah-t, Gilad Shaart és Naftali Frenkelt június 12-én rabolták el, amikor ciszjordániai jesivájukból hazafele stoppoltak.
  • A Hamasz tagadta, hogy ők voltak, de a két gyanúsított a csoport tagja.
  • Ettől még elképzelhető, hogy a Hamasz tudta és engedélye nélkül cselekedtek.
  • De Benjamin Netanjahu miniszterelnök a Hamaszt hibáztatta.
  • Meg is indultak a repülők, hogy lebombázzanak 34 gázai célpontot.
  • De még előtte újabb 16 rakétát lőttek ki az övezetből Izraelre.
  • Ezeket már valószínűleg a Hamasz lőtte ki, 2012 óta először rakétáztak.

Aztán másnap, már júliusban szélsőjobboldali izraeliek, valószínűleg a La Familia nevű focihuligán-csoport tagjai elraboltak és

elevenen elégettek egy 16 éves jeruzsálemi palesztin fiút, Mohamed Abu Khdeirt.

Azóta dúlnak a harcok. A palesztinok Tel Avivot és Jeruzsálemet is megpróbálták eltalálni, az izraeliek pedig a légitámadások mellett most már a szárazföldi inváziót is fontolgatják - bár ennek még kevés támogatója van, még az inkább háborúpárti kormányon belül is. A megszállt területek mellett a különleges státusú Kelet-Jeruzsálemben és más izraeli arab városokban is összecsaptak a palesztinok a rendőrökkel. Az egyik ilyen összecsapásban az izraeli rendőrök nagyon megverték a meggyilkolt Abu Khdeir 15 éves, amerikai állampolgárságú unokatestvérét is.

Ebből semmi jó nem sülhet ki

Először is, igen jó esély van rá, hogy a palesztin tüntetések teljes felkeléssé fejlődjenek, vagyis kirobbanjon

a harmadik intifáda.

Az utolsó nagy palesztin felkelés 2000-ben robbant ki, amikor az akkor még csak ellenzéki vezér Ariel Sharon több száz rohamrendőr kíséretében ellátogatott a jeruzsálemi Templomhegyre, ami a zsidók legszentebb, a muzulmánok harmadik legszentebb helye. Sharon ugyan be se tette a lábát az al-Aksza mecsetbe, és látogatása előtt a palesztin belbiztonsági főnök, Dzsibril Radzsub arról biztosította az izraeli vezetést, hogy a látogatás nem fog zavargásokat provokálni, ám a látogatás mégis zavargásokat provokált.

Az a felkelés öt évig tartott, a becslések szerint összesen 3000 palesztin, 1000 izraeli és 64 külföldi vesztette életét a harcokban.

Még egyszer: azt a felkelést egy szimpla látogatás robbantotta ki, nem egy tinédzser eleven elégetése.

Mindeközben a palesztin és az izraeli társadalom is kettéhasadhat

A palesztin hatóság 2006 óta nemcsak területileg, hanem politikailag is megosztott: Gázában a Hamasz az úr, Ciszjordániában a mérsékeltebb Fatah. A két csoport korábban szóba is alig állt egymással, de pont a békefolyamat megakadása miatt áprilisban megállapodtak egy átmeneti egységkormány létrehozásában, és abban, hogy a két területen egyidőben választásokat tartsanak.

Ennek a közeledésnek vethet véget a válság. A Fatah ciszjordániai hatalmát Izrael támogatja, ezért egyáltalán nem érdekelt a feszültség élezésében - ezért gondolja Aaron Dacid Miller egykori közel-keleti békeközvetítő, hogy valójában most nem is fenyeget újabb palesztin lázadás.

A Hamasznak viszont Izrael megsemmisítése még mindig deklarált célja, ezért a Fatah engedékenysége máris feszültségeket okoz. Ha pedig mégis felkelés lesz a zavargásokból, a szakítás hivatalossá válhat, ami megint hosszú időre ellehetetleníthet bármiféle átfogó békeegyezményt.

Izraelben pedig a bal- és a jobboldal között válhatnak áthidalhatatlanná az ellentétek. Khdeir meggyilkolására az izraeliek többsége is felháborodottan reagált, az izraeli baloldal pedig a megszállás politikáját hibáztatta a történtekért - végülis a meggyilkolt izraeli kamaszok is a megszállt területeken jártak iskolába, és Khdeir is megszállt területen élt. Az izraeli szélsőjobb viszont folyamatosan arabellenes tüntetéseket szervez, ahol százak harsogják a "halál az arabokra" jelszót.

Mindezt akkor, amikor amúgy is történelmi léptékű változások zajlanak a Közel-Keleten

Júniusban az izraeli történéseket elhomályosította az ISIS iraki előretörése. A szélsőséges szunnita terrorcsoport térnyerése egészen érdekes helyzetet teremtett:

olyat, amiben az egymást gyűlölő Izrael és Irán közös ellenséget talált.

Bár Izrael már akkor is óva intette legfőbb szövetségesét, az Egyesült Államokat attól, hogy az ISIS visszaszorítása érdekében bármilyen engedményt tegyen Iránnak, a helyzet most még bonyolultabbá vált:

a Hamaszt, bár alapvetően szunniták a tagjai, Irán támogatja.

Arról nem is beszélve, hogy az irániak proxyhadseregeként működő libanoni Hezbollah ritkán marad ki a palesztin-izraeli konfliktusokból. Vagyis az a sajátos helyzet, amiből akár valami jó is kisülhetett volna, egyre valószínűbben totális káosszá, egy klasszikus közel-keleti mindenki mindenki ellen konfliktussá alakulhat át.

Hosszú, forró nyár jön.

A téma iránt érdeklődőknek nagyon ajánlom ezt a négy cikket:

Aaron David Miller: Israelis, Palestinians in game with no end
Zack Beauchamp: Why the Israel-Palestine conlict is spiraling into the worst violence in years
Zack Beauchamp: Why Israel just bombed Gaza - and how it could get worse from here
Gregg Carlstrom: Siege Mentality

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.