A DK nem nyugszik bele, hogy aktivistái megverték Gulyás Mártont

POLITIKA
2014 július 13., 12:16
comments 248

Tovább tart a Demokratikus Koalícióban a nagy összeesküvés leleplezése. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője tett ki egy újabb posztot a Facebookra, amivel azt próbálja bizonyítani, hogy Gulyás Márton az Együtt-PM-mel szövetkezve verette meg magát a DK szombati rendezvényén.

Az történt, hogy Gulyás odament a DK-rendezvényére, ahol Gyurcsány Ferenc egyebek között arról beszélt, hogy olyan hazát kíván, ahol nincsenek megbélyegzett emberek, és senki nem érzi magát idegennek politikai gondolkodása miatt, és felmutatott egy transzparenst, azzal a mondattal:

Cigányozás helyett baloldali megoldást!

Emlékeztetve a DK Jobbikot megszényegítő menetére, amivel polgármestert csináltak a cigány bűnözőkről beszélő korábbi rendőrkapitányból, és ahogy megvédte őt Eörsi Mátyás jelenleg DK-s politikus azzal, hogy igenis létezik romabűnözés.

És a DK ezután még Bajnai-gárdázott egyet, majd megint.

Tegnap már elkezdték a nagy Gulyás-Együtt-PM-tengely felrajzolását, amikor bocsánatkérő közleményüket azzal egészítették ki, hogy elkezdték körültekintően elemezni a helyzetet, és azt találták az aktivisták által készített fotó, és tanúk elmondása szerint, hogy Gulyás Márton a rendezvény előtt és alatt a téren többször egyeztetett Kalocsai Kingával, az Együtt-PM programszervezőjével.

Fel is tették a kérdést, hogy "Gulyás civil aktivitaként, vagy az Együtt-PM egyik alkamazottja által tudatosan odaszervezve érkezett-e a rendzevény megzavarárásra. Nem bántani akarjuk az Együtt-PM-et de nem értjük, hogy ha az Együtt-PM hivatalos nyilatkozat szerint nem vett részt a megmozduláson, akkor alkalmazottja, és egy aktivista valóban kereste-e a rendbontást? Tették ezt úgy, hogy a DK egyik alkalmazottja - amikor meglátta őket a helyszínen - kifejezetten kérte őket, hogy ugye nem lesz rendzavarás?"

És hát persze nem állítják, hogy Gulyás Márton és Kalocsai Kinga az Együtt-PM vezetőinek tudtával és beleegyezésével tették amit tettek, de a kialakult helyzet sajnos sokakban azt a véleményt erősíti meg, hogy

szervezett politikai provokáció történt.

Az Együtt-PM rövid azt válaszolt közleményben, hogy a rendezvényen történtekhez nincs közük, Gulyás Mártonék akciójáról nem volt tudomásuk, de mondanivalójukkal egyetértenek, az őket ért atrocitást sajnálatosnak tartjuk.

Gyurcsány Ferenc aztán szintén elnézést kért, "azokat pedig akik bántották elítélem és jó ha tudják, mi nem ilyenek vagyunk. És mintha nem is jó helyen keresnék a helyüket".

De egy demokrata nem hátrál meg, így folytatta ma a DK-szóvivője:

greczy

Amire viszont válaszolt a kommentekben Jámbor András

jamborandras

Aztán reagált Juhász Péter, az Együtt-PM politikusa is:

juhaszp

A Juhász által idézett Tamás Gáspár Miklós a cikkben kizárta a pártból Gyurcsány Ferencet, Eörsi Mátyást, Tompa Sándort, Gréczy Zsoltot, Hegyi Gyulát, az egész DK-t és MSZP-t cigányellenes, fajgyűlölő dumák, illetve a cigányellenes, fajgyűlölő dumák szánalmas és cinikus mentegetése (vagy gyáva, passzív eltűrése) miatt.

Majd azzal folytatja, hogy "demokratikus gyűléseteken fizikailag és verbálisan bántalmaztátok Gulyás Mártont, a Krétakör vezetőjét – az egyetlen ott megjelent baloldalit – , mert szerényen tiltakozni mert (házilagosan előállított transzparenssel) a cigányozás ellen."

"Baloldali ember soha többé nem szavaz rátok – még befogott orral se – , rendezvényeitekre el nem látogat, beszédeiteket, írásaitokat soha többé nem veszi komolyan. Hacsak nem mint az ellenség (az osztályellenség) dokumentumait. De velük már úgyis tele a padlás."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.