Ők kapnak pénzt a Magyar Művészeti Akadémiától

KULTÚRA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Emlékeznek a Magyar Művészeti Akadémiára, ami díjat ad Széles Gábor hóbortos milliárdosnak, és amit Fekete György, a demokrácia nem nagyon elkötelezett híve vezet.

Sok közpénz felett rendelkeznek, momentán ez a szervezet a magyar művészeti élet legbefolyásosabb állami szereplője. Nyilvánosságra hozták, hogy kik pályáztak náluk, és kik között osztottak szét 160 millió forintot.

A legnagyobb összeget 2,95 millió forintot a Horatio Kft. nyerte, akik a pénzből Kelemen László emlékére zenés játékkal készültek. A második, 2,8 milliós támogatással "A magyar színjátszás 250 éve" című program a kassai Thália Színházban. A harmadik legtöbb pénzt, 2,5 millió forintot egy Kelemen Lászlóval foglalkozó konferencia szervezéséért adták a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft-nek.

Egymillió forint jutott egy sámános könyv megjelentetésére, viszont az egri Slam Poetry Verseny egy fillért sem kapott. Itt tudja letölteni a pályázók és a nyertesek listáját. Ha lát még érdekességet, akkor írjon a szerk@444.hu emailre.