A magyarok továbbra sem szeretik a menekülteket

TUDOMÁNY
2014 július 16., 12:49
comments 44

Az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát. Ez választotta a lehetőségek közül a Tárki felmérésében a megkérdezettek 39 százaléka. Ehhez képest tíz százalék azoknak az aránya, akik kitárnák a kaput minden menedékkérő előtt. A kettő között van a mérlegelők széles tábora.

A Tárki idén áprilisban is elvégezte a hagyományos, éves idegenellenességet mérő kutatását. Ez az, amiben kamuból szerepelnek a pirézek, és hiába nem tettek velünk semmi rosszat, őket sem szeretjük igazán.

photo_camera Forrás: Tárki

Az első, még 1992-es felmérésben 15 százalék körüli volt az idegenellenesek aránya. Ez a mutató 1995-ig folyamatosan növekedett, 40 százalék közelébe ment fel. Majd ingadozni kezdett, 1996-ban például 20 százalék alá csökkent, aztán 2001-re megint 40 százalék fölé emelkedett. 

2012-ben a korábbi évekhez képest megnőtt az idegenellenesek aránya, ismét megközelítette a 40 százalékot. Tavaly és idén is a 2000-es évek átlaga felett volt ez az arány.

De mi a helyzet a pirézekkel? Ezt a kitalált népcsoportot 2006-ban tette bele először a Tárki a felmérésbe. 2007-ben még 68 százalék volt azoknak az aránya, akik nem szerették volna, ha idejönnek Magyarországra. Aztán elkezdett csökkeni  az elutasítottságuk, lassan akár már jöhetnének is, ha lennének (60 százalék azért még így sem látná őket szívesen). Csökkent a kínaiak (81->67 százalék) és az arabok (87->78 százalék) elutasítottsága is hét év alatt. Viszont a románok hullámvasutaznak. 2007-ben a megkérdezettek 77 százaléka nem kért belőlük, 2010-ben már csak 63 százalék, ez most megint felugrott 70 százalékra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.