Osztrák sasért rugdostak focidrukkereket a bekattant magyar biztonságiak

bűnügy
2014 július 21., 13:37
comments 203

Pénteken az újpesti Szusza Ferenc stadionban rendezték a hazai rendezésű U19-es foci-EB magyar-osztrák nyitómeccsét. A pályán az ügyes osztrák csapat csak 3:1-re győzött a teljesen reménytelen magyar fiatalok ellen, pedig a játék képe alapján ennél nagyobb volt a különbség a két csapat közt.

A lelátón azonban zajlott egy másik meccs is, amelyen a biztosításért felelős magyar szakemberek győztek a csapatukat buzdítani érkező osztrák drukkerek ellen. Tamás a magyar U19-es válogatott Facebookján részletesen beszámolt arról, hogy mi történt a stadion "C" szektorában, ahova az ő jegye is szólt.

Belépés után nem sokkal arra lettem figyelmes, hogy egy fiatal és egy idősebb osztrák szurkolót toloncolnak ki a biztonsági emberek, egy harmadik fiatal osztrák mezes srác pedig kétségbeesve próbál velük kommunikálni a rácson át. Szóba elegyedtem a sráccal, hogy mi a baj, azt mondta, a biztonságiaknak nem tetszett a zászlajuk, és ezért kizavarták őket. Odamentem az egyik kedves kopasz kitoloncoló biztonsági őrhöz, aki érdeklődésemet követően elkezdett rögtön ordítani velem, hogy mi a f*szt szólok bele az egészbe, de menjek oda a teljesen feketébe öltözött, deszantos sapkát viselő főnökhöz, majd ő elmagyarázza mi a gond, de ne csodálkozzak ha rögtön megüt a pofázásomért. Megköszöntem a kedves útbaigazítást, és elindultam az úriember felé. Hozzá nem sikerült eljutnom, mert egy másik megállított mellette és miután megkérdeztem mi történt, közölte, hogy az osztrák barátaim cigányozták a magyarokat és ezért lettek kiküldve. Ez kicsit szíven ütött, és kérdőn fordultam az osztrák sráchoz, hogy ez igaz-e, aki maga is nagyon meglepődött azon amit mondtam.

liesln

Visszakérdeztem a biztonságiaktól, hogy meg tudják-e ismételni azt, amit kiabáltak, hiszen németül volt, félre is lehet érteni, de nem tudták, illetve hozzátették, hogy egy tiltott jelkép, valami "birodalmi sas" kinézetű volt a zászlón, és mint tudjuk, hogy az osztrák zászló piros-fehér-piros. Mondom basszus, persze, az a polgári, de úgy mint nálunk a magyar állami zászló tartalmazza a címert, úgy náluk a császári sast. Ekkor egy másik közölte velem, hogy vagy kitakarodok én is a g*cibe az osztrák haverjaimmal együtt, vagy menjek meccset nézni.Nehéz volt vitatkozni a felettébb intelligens, látszatra is börtönviselt biztonságiakkal, ezért inkább beültünk a szektorba, a srác beszélt az apjával a telefonomon, hogy minden rendben, és meccs után találkoznak. Aztán később eltűnt, és kb 15 perccel később arra lettem figyelmes, hogy mindhármukat beengedték és leültek a C szektor közepén. Mondom ok, ez megoldódott. Nem sokkal később viszont azt vettem észre, hogy az kitették a maguk előtti székekre az osztrák zászlót, erre a biztonságiak állat módjára lerohantak és elkezdték őket kizavarni és lökdösni. Leghátul ültem, a srác még meglátott és odakiáltott, hogy nem-e tudnék segíteni valamit. Utánuk rohantam, az egyik biztonsági ekkor megállított, hogy mi a f*szt képzelek, ha már ilyen kib*szott nagy osztrák szimpatizáns vagyok, akkor takarodjak ki velük a g*cibe. Nem tudott elkapni, de nem is jött utánam, ezért visszaültem és végignéztem a mérkőzést.

Tamás később azt is megtudta, hogy az osztrákok zászlaján a két sas által közrefogott Liesln felirat egy egykor legendás bécsi kocsma neve, amelybe egykor a Magyarországra ellátogató szurkolók is jártak. És hogy szurkolói klubjuk hivatalosan be van regisztrálva az Osztrák Labdarúgó szövetségnél.

A Liesln-csoport szurkolói egy osztrák focidrukker-fórumon maguk is leírták a "hihetetlen" történetet. Szerintük nem is ők voltak az egyetlen csoport, amit a magyar, "verőlegény-jellegű" biztonságiak kidobtak a stadionból, mert nem tetszettek nekik a zászlóik és az énekeik.

Állításuk szerint még a kezdő sípszó előtt ki lettek rúgva, de a szó szoros értelmében, rúgásokkal. Külön felháborodtak azon, hogy egy UEFA-rendezésű tornán senki nem beszélt egy szót sem idegen nyelven, így semmilyen indoklást nem kaptak arról, hogy pontosan mi a bűnük. Hol a sasra, hol a feliratukra mutogattak. És azzal zárták soraikat, hogy:

"micsoda túra, 8 óra utazás, 0 perc foci. Az osztrák szövetséget tájékoztattuk, az UEFA-t fogjuk."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.