Óvóhelyként használt ENSZ-iskolát ért izraeli légicsapás Gázában

külföld
2014 július 24., 12:35
comments 456
photo_camera AFP PHOTO/MARCO LONGARI

Óvóhelyként használták a palesztinok azt az iskolát, amit csütörtök délelőtt ért izraeli légicsapás. Az intézményt az ENSZ égisze alatt működik. A Bét Hánun településen található iskolában több százan kerestek menedéket a harcok elől. Ez a negyedik izraeli támadás ami ENSZ-intézményt is érint, de most először vannak halálos áldozatok, legalább tizenöten. A sérültek száma közel kétszáz. Az elmúlt tizenhat napban, mióta a gázai offenzíva tart 725 palesztin és 30 izraeli vesztette életét.

A palesztinok először légicsapásnak, majd ágyútűznek tulajdonították az épület udvarára becsapodó lövedéket. A Hamasz kormányzója „bűncselekménnyel és törvénytelenséggel” vádolta Izraelt az eset miatt. Izrael pár nappal ezelőtt az iskola kiürítését kérte az ENSZ-től, mert szerintük ott Hamasz-katonák vannak, a civileket pedig védőpajzsként használják. Az izraeli védelmi minisztérium szerint csütörtökön több rakéták lőttek ki a épületből, vagy annak környékéről, amiből több nem is jutott át a gázai határon, még az övezetben földet ért. A hadsereg szóvivője ígéretet tett arra, hogy kivizsgálják az esetet. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közleményében elítélte az iskola elleni támadást, bár megjegyezte, hogy annak körülményei egyelőre nem egyértelműek. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.