Hamvaiból támadt fel a bakelitlemez!

ZENE
2014 július 29., 16:10
comments 131

Mármint nem Hamvai PG-ből.

Hanem arról van szó, hogy az Egyesült Államokban rég nem tapasztalt mennyiségben adnak el ismét vinyleket.

Ehhez kellett több dolog is: egyrészt, hogy előadók újra rátaláljanak erre a formára, és így adjanak ki exkluzív lemezeket. Jack White Lazaretto című speciális albumából például 40 ezer példány fogyott el csak az első héten.

De ezzel együtt is, tavaly több mint hatmillióan vásároltak bakelitlemezen zenét maguknak. Óriási ugrásról van szó:

photo_camera via pitchfork.com

A Pitchfork hosszabb cikket szentelt a témának, és ebből az derül ki, hogy azért mégsem idilli a helyzet. Ugyanis hiába nőtt meg a kereslet, a kínálatnak nem könnyű ehhez alkalmazkodnia: elég kevés kiadó működik már csak az országban, amelyik képes bakeliteket előállítani, új gyárakat építeni meg rendkívül drága lenne, és mivel lehet csak múló divathullámról van szó, ebbe nem szívesen vág bele senki.

A lemezvásárlós hipszterőrület 2008-ban robbant, amikor az egy évvel korábbi egymillióhoz képest 1,9 millió lemez kelt el. Ebből lett tavalyra a 2013-as 6,1 millió. Ez persze az amerikai zenepiacon még mindig alig látható mennyiség, az összeladás 2 százalékát teszi ki. (Ehhez képest 57 százalék a CD, 41 százalék a digitális piac). De az biztos, hogy a trend kezdi kinőni magát, vannak kiadók, amik ismét minden albumot megjelentetnek bakeliten is.

Az egész jelenségre rengeteg magyarázati modell létezik, és a divathullám persze tagadhatatlan, de másról is szó van: a megvásárolt zenék birtokolásának egy olyan módja, amit egy mp3 sosem tud megadni. Arról régóta folyik vita, hogy jobban szól-e egy bakelit, mint mondjuk egy CD, de az szinte tagadhatatlan, hogy máshogy. A beszerzett kedvenc lemezek pedig esztétikailag is értékesek lehetnek. A trend pedig folytatódik, várhatóan idén nyolcmillió főlé megy majd az eladott lemezek száma.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.