Geszti Péter nem érti

politika
2014 augusztus 08., 06:29
comments 139

Az ember, akinek a Rapülőktől a Jazz+Azon át a Gringó Sztáron keresztül a Nemzeti Vágtáig annyi szép és jót köszönhetünk, most akkorát gurított, amekkorát az emigrációról készített giccsvideója óta nem. Az opportunizmus világbajnoka Kálmán Olgával beszélgetett az ATV-nél, az Egyenes beszédben.

A riporter megkérdezte, hogy Geszti mégis mi a fenéért magyarázta azt a hvg.hu-nak, hogy „eltűnik a szabad verseny, eltűnik a jogbiztonság és a lehetőség arra, hogy az emberek információhoz jussanak”, miközben évi 6 millióért dolgozik Andy Vajna felkérésére a Filmalap marketingeseként, ráadásul a Filmalaptól még 7,5 millió forintot is kapott a Folyékony arany című készülő filmjéhez (ő a producer).

A művész/reklámszakember/vállalkozó többek között ezzel magyarázta a paradoxont:

„Azért lett casus belli ebből az egészből, merthogy kiderült, hogy rés van a pajzson.”

photo_camera Geszti Péter az Egyenes beszédben

Egyébként azt is mondja, hogy nem az államtól kapja a fizetését, az más kérdés, hogy bedolgozik szakemberként, és felhozta, hogy az nem verte ki a biztosítékot, hogy Alföldi Róbert is az állami Operaházba ment rendezni.

Az ember, aki sikeresnek találja magát, nem érez ellentmondást abban, hogy állami pénzből marketingtanácsokat ad annak az állami pénzből készülő filmnek, aminek ő a producere. Mint mondta:

„Nem én osztom a pénzt!”

Geszti szerint azok, akik hörögnek Vajna kormánybiztos ellen, azok örülhetnek, hogy ő ül ott. Megint elpanaszolta, hogy a magyar sajtóra jellemző, hogy véleményt mond, és nem kérdez.

Arról pedig, hogy fog-e még pályázni állami pénzre, azt mondta:

„Biztos, hogy fogok pályázni.”

Mindent összegezve szerinte a béke logikája szerint kell élni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.