A Kőszívű utcai csillagok, avagy hogyan vegyük el a gyerekek kedvét egy életre az olvasástól?

Célunk megszerettetni a gyerekekkel az olvasást úgy, hogy az öröm legyen és élvezet. Nagyon fontos, hogy életkoruknak megfelelő könyveket adjunk a gyerekek kezébe, ehhez szeretnénk segítséget nyújtani a következő listával. 

(A Kakucsi Általános Iskola olvasmányjegyzéke)

Hiába a nemes célok: soha senki nem tett többet azért, hogy egy életre megutáltassa az olvasást a gyerekekkel, mint a magyar iskola. És ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az általános iskolák kötelező olvasmányainak immár hosszú évtizedek óta, de az is lehet, hogy egy évszázada változatlan listája: ötödikben A Pál utcai fiúk, hatodikban az Egri csillagok és hetedikben a végső csapás, A kőszívű ember fiai. Ha az nem veszi el a kis rohadékok kedvét örökre a betűktől, akkor semmi.

Önmagukban persze nincs ezekkel a könyvekkel semmi baj: irodalomtörténeti jelentőségük vitathatatlan, ezen kívül fontos történelmi, kulturális és esztétikai értékeket közvetítenek. Aki magyarul olvas, esetleg még ír is, nem kerülheti meg őket. Ráadásul generációk nőttek fel rajtuk, és minden felnőttben megvan az a természetes szadista hajlam, hogy ha már én végigszenvedtem annak idején a Nagy Magyar Irodalmi Balfaszbrigád kalandjait a szerencsétlen Kis bicebócától a nyomorult Nemecsek Ernőn át (direkt nagybetű) a lúzerkirály Nyilas Misiig, akkor szenvedje végig a gyerek is. Belőlem is ember lett, nem kell egy tüdőgyulladásba mindjárt belehalni.

De ha elfogadjuk a Kakucsi Általános Iskola hitvallását, miszerint a cél “megszerettetni az olvasást úgy, hogy az öröm legyen és élvezet” (kiemelés az eredetiben), és ezt a nemes célt összevetjük az eszközökkel, nyilvánvaló, hogy a magyar általános iskolák a kötelező és ajánlott irodalmi művek listájával minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a gyerekek már jóval azelőtt megutálják az olvasást, mielőtt magabiztosan be tudnák kötni a cipőfűzőjüket.

Hosszú évtizedek után újra beleolvastam a lassan 150. születésnapját ünneplő Kőszívűbe, és kénytelen vagyok bevallani, hogy néhol már a fejezetcímeket sem értem. De aki kapásból, Google nélkül tudja, ki az az Ephialtész és mi az a Perihélia, tegye fel a kezét gyorsan, és azonnal beírom a kis ötöst. És ezek még csak a fejezetcímek. Belül a Kőszívű annyira száraz és szövevényes, annyira patetikus és tudálékos, hogy előbb kínoznék vele foglyokat Guantanamón, mint hogy 12 éves gyerekeket engedjek vele egy légtérben tartózkodni.

Most komolyan, 300 éve nem írt senki semmi olvashatót?

Persze, olvasson a gyerek, amit akar, és le a kalappal minden kis koravén okostojás előtt, akinek a Kőszívű a kedvenc könyve. Az Egri csillagok például az egész ország kedvenc könyve, de biztos vagyok benne, hogy csak azért, mert az ország nagy része életében semmi mást nem olvasott. Ez volt kötelező. És hát pont erről van szó: az általános iskolába járó gyerekek közül sokaknak ezek a regények az első, egyben utolsó olvasmányai – már ha elolvassák őket egyáltalán, mert a tapasztalatok mást mutatnak.

Lelkes Kőszívű-olvasók bejegyzései az olvasonaplo.sulihalo.hu-n

Az, hogy 2014-ben ötödik, hatodik meg hetedik osztályban százéves Molnár Ferencet, Gárdonyit és százötven éves Jókait kell olvasni kötelezően, az nyilván nem a szerzők hibája, és nem is feltétlenül az iskoláké, hanem mindazoké, akik 2014-ben komolyan gondolják, hogy azok a gyerekek, akiknek otthon nemhogy könyvtáruk nincs, de könyvük se, csak egy gyűrött IKEA-katalógusuk, és az iskolában látnak először betűt, a Kőszívű olvastán majd egyből megszeretik az irodalmat. Mert ha nekem Kőszívűt kellene tanítanom hetedikben, csak annyit mondanék róla a gyerekeknek, hogy nyugodjatok meg, ez is irodalom, de ennél szarabb már nem lesz.

Aztán ha 10-12 évesen a kötelezőkön túl vagy, de még mindig nem ment el a kedved az olvasástól, szemezgess bátran az ajánlott irodalmi művek közül! Verne, Dumas, Dickens és Defoe, többek között. Nagyszerű, jelentős szerzők, 2-3 évszázaddal ezelőttről. Verne a kaland mestere, Dumas az ármányé, Dickens a nyomoré, Defoe meg a Robinsonnal, ahogy az a bölcsészkar angol szakán egy féléves szeminárium keretében majd később kiderül, az angol regény alapjait tette le. Az 1700-as évek elején. És most komolyan, az elmúlt 300 évben nem jutott jobb az eszünkbe, mint az Isten létén filozofáló, idült rasszista hajótörött segítségével megszerettetni az olvasást azokkal a 10-12 éves gyerekekkel, akik jó esetben Minecrafton és Spongyabobon, rossz esetben közszolgálati tévén és gyűrött IKEA-katalóguson nőnek fel?

Bezzeg az angolok meg a franciák

A közismerten liberális angol iskolarendszerben általánosban egyáltalán nincsenek központilag előírt kötelező olvasmányok, és amikor a brit kormány néhány éve egyáltalán fontolóra vette egy ajánlólista kiadását, azonnal totalitariánizmussal vádolták: miért az állam akarja megmondani, mit olvassanak a gyerekek, ahelyett, hogy az iskolákra, a tanárokra és a könyvtárosokra bízná a választást? Esetleg a gyerekekre, bár az már tényleg túlzás lenne.

Léteznek ugyan brit gyerekkönyvlisták, de a 10-12 éves kisiskolásoknak javasolt olvasmányok között, most kapaszkodjon meg mindenki, a Kakucsi Általánossal ellentétben egyetlen egy Dickens vagy Defoe sem szerepel. Nyilván azért, mert ezeket a listákat olyanok állítják össze, akik olvastak Dickenst és Defoet, és tudják, hogy ezek a szerzők hiába az angol, sőt a világirodalom óriásai, a 10-12 éves gyerekek nem feltétlenül tudnak velük mit kezdeni. A cél pedig ebben az életkorban a Saint Mary’s Roman Catholic Primary Schoolban is ugyanaz, mint Kakucson: megszerettetni a gyerekekkel az olvasást.

De vegyük a közismerten szigorú, egyben közismerten eredményes francia oktatási rendszert: a több száz tételt, köztük képes albumokat és képregényeket tartalmazó, központilag összeállított francia olvasmánylistákon szerepel vajon Dumas vagy Verne? Dehogy szerepel. Viszont a rengeteg francia szerző mellett később ott van a listán Kipling, Tolkien, Jack London, sőt Hawthorne, sőt Capote; aztán hogy a tanár ezek közül mit olvastat a gyerekekkel, azt ő dönti el. (Tegyük hozzá,a magyar ajánlottak között is van Mándy, Örkény és Karinthy.)

Szokták mondani, hogy a magyar iskola irreális elvárásokat támaszt a gyerekekkel szemben, de a helyzet sajnos ennél is rosszabb: a magyar iskola saját magával szemben támaszt irreális elvárásokat, amikor arra alkalmatlan eszközt használ céljai elérésére. Mondom, nem Jókai a hibás, de ha a funkcionális analfabéták országává akarunk válni, oda tényleg Baradlay Kázmér kihűlt tetemén át vezet az út.

Lábjegyzet: a hazai szakképző iskolák tanulóinak közel fele nem tud értelmezni egy időjárás-jelentést; harmaduknak egy étlappal is meggyűlik a baja. És ők már azok, akik az általános iskolával együtt nem hagytak fel végleg az olvasással.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.