Ha ilyenek lesznek a közleményei, mint a mai. Nézzük a közös főpolgármester-jelölt első Tarlós gyomrozását:
Felszólítom Tarlós Istvánt, hogy képviselje a budapestiek érdekét a kormánynál! Érje el, hogy a hármas metróvonal felújítása legalább részben uniós forrásból valósulhasson meg, mert ez szolgálja mindannyiunk közös érdekét. És mindezt tegye meg azonnal, ne két év múlva! Ne kockáztassa a polgárok testi épségét!
Az előzmény annyi, hogy Tarlós a Magyar Nemzetnek azt mondta: a 3-as metró legkritikusabb szakaszai készülhetnek el 2016-ra, a teljes felújított vonalat legkorábban 2019-re adhatják át. Ezzel saját maga pénteki kijelentését pontosította. - mondta Tarlós István a Magyar Nemzetnek, az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken általa közölteket pontosítva.
A korábbi döntések alapján annyi bizonyos, hogy a főváros 60-65 milliárd forint hitelt vehet fel a metrószerelvények felújítására. "Eldőlt, a régi (...) kocsik helyett nem veszünk újakat, viszont megújításukat és korszerűsítésüket még az idén megkezdjük, és 2015-ben be is fejezhetjük" - tette hozzá.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.