Június 12-én valami merőben szokatlan dolog történt az ötödosztályú német focicsapat, a TSV Eintracht Stadtallendorf stadionjában. Ráadásul az egésznek semmi köze sem volt a futballhoz, ami amúgy sem túl meghatározó a húszezres hesseni kisváros életében. Mégis háromezren voltak a lelátókon, amikor két hadügyminiszter, a német Ursula von der Leyen és a holland Jeanine Hennis jelenlétében

a német gyorsreagálású hadosztály alárendeltségébe helyezték a holland hadsereg 11. légiszállítású dandárját.

Igen, jól értik. A holland hadsereg, ami mindössze három dandárból és különleges alakulatokból áll, lemondott egyik dandárja irányításáról a németek javára. Mindez ráadásul csak a kezdet, úgy tűnik, hamarosan a holland hadsereg 43. gépesített dandárját is integrálhatják a német hadseregbe. Hogy értsék, itt most nem közös irányításról van szó, mint a legendás német-francia közös dandárnál, aminek a stábja is közös, hanem a holland dandárok teljes egészükben beépülnek a német Bundeswehrbe.

Mintha Magyarország átadná az 5. Bocskai István lövészdandárt a román hadsereg Kolozsvár központú 4. „Gemina” gyalogoshadosztályának.

Minderről a Bundeswehr hivatalos folyóirata „Egy európai hadsereg újabb építőkockája” címen számolt be.

És tényleg.

Németország rájött, hogy megint nagyhatalom

Németországban, ahol a második világháború után nemhogy a háború vagy a hősi halál, de maga a hadsereg is félig-meddig tabunak számított, a katonák bevetése pedig rendkívül nehézkes parlamenti hercehurcával jár, valami változóban van. Pár éve az azóta plágiumbotrányba keveredett és megbukott Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter emlegetett először az afganisztáni háborúban elesett hősi halottakat, de most, Oroszország ukrajnai agressziója nyomán a szóhasználatnál is fontosabb változás kezdődött:

Németország, ami a hidegháború utáni európa gazdasági, majd politikai nagyhatalma lett, immár a katonai nagyhatalom szerepét is magára vállalhatja.

Egyrészt más országok hadseregeivel is a hollandokéhoz hasonló együttműködésre készül:

Bruno Krasdorf vezérkari főnök szerint Ausztriával a hegyi hadviselésben működnének együtt, a lengyel hadsereg egyik dandárját pedig a holland minta alapján integrálhatnák a német hadseregbe.

Távol kell tartani az oroszokat

Emellett a német légierő is beszállt a balti államok légvédelmébe, amit rotációban látnak el a NATO tagországai - a magyar légierő is védte már az észt-lett-litván légteret, és hamarosan megint a magyar Gripeneken lesz a sor -, és a német flotta is csatlakozott a balti tengeri közös NATO-flottához. De ami még ennél is fontosabb: a NATO augusztus végi walesi csúcstalálkozóján pont az orosz fenyegetésre tekintettel - a balti-tengeri flotta és a balti államok légvédelme is erre válasz - olyan új hadgyakorlati rendszer kialakításáról dönthetnek, amivel

úgy biztosíthatnák a NATO-haderő folyamatos közép-európai jelenlétét, hogy hivatalosan nem telepítenének csapatokat az 1999 után csatlakozott tagországokba.

Ez így együtt mind egy irányba, a közös európai haderő felé mutat, de a legjelentősebb mind közül mégis a holland dandárok német irányítás alá helyezése. Mégis, mi indokolhatja, hogy egy szuverén európai ország lemondjon szuverenitása egyik legfőbb zálogáról, a saját hadserege feletti irányításról?

Hát, a pénz.

Hollandia már évek óta Németországba küldi kiképezni tankvezetőit, ami logikus is. Minek tartanának fenn erre külön infrastruktúrát, ha a határ túloldalán ott van? Ráadásul ennek a két európai hadseregnek vannak Patriot-rakétái, amiket szintén érdemesebb közösen üzemeltetni. A lengyel-német együttműködésben is fontosak az anyagiak.

Magyarország nem híd, hanem hídépítő

A NATO-ban régóta feszültséget okoz az amerikaiak és a többiek között, hogy az európai tagországok együttesen is csak töredékét költik hadseregeikre annak, amit az Egyesült Államok. A kevesebb pénzt pedig hatékonyabban lehetne elkölteni egy egységes haderőre, ahol az adott országoknak csak részfeladatokat kéne ellátniuk. És pont ez a terv:

Németország javaslatára most képességklaszterek kialakításán dolgoznak.

Ez emberi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy egy NATO-tagországnak nem teljesértékű saját hadserege lenne, hanem egy nagy, közös hadsereghez adna specializált alakulatokat.

Mondok egy példát: a Magyar Honvédség Műszaki Kontingense nagy tiszteletet vívott ki magának a boszniai IFOR- és SFOR-küldetésekben. Pont azért, mert olyan képességet adtak a közösbe, ami az inkább légiszállításra építő amerikai és európai haderőnek már nincs meg: utászokat, akik pontonhidakat tudnak építeni, biztosítva ezzel a csapatok és az utánpótlás mozgatását. A másik oldalról pedig a már említett balti országok vagy Szlovénia esete is jó példa: ezek az országok nem építettek ki saját légierőt, hanem szövetségeseikre bízzák légterük biztosítását. Vagyis: nem szimplán mindenki beleadná a közösbe, amije van, hanem direkt bizonyos speciális alakulatokat tartana fenn, amiket a többieknek már nem kéne. Ez amúgy nem példátlan a hadtörténetben: az osztrák császárságban a nehézlovasság az osztrák dragonyosok, a könnyűlovasság a magyar huszárok voltak.

Az ötletet elsőre nem fogadta egyöntetű lelkesedés. Az Egyesült Államok és Franciaország ellenezte a klaszteresedést. Az amerikaiak joggal érvelhettek azzal, hogy ők gyakorlatilag két hadsereget - a szárazföldi haderő mellett a tengerészgyalogság is teljes értékű haderő - is fenntartanak, a franciák pedig mindig is kicsit ódzkodtak a NATO-tól, aminek a katonai szárnyához évtizedekig nem is csatlakoztak. Ugyanakkor a franciák nagy hívei egy EU-hadseregnek, amit viszont a britek és a németek elleneznek, mondván a NATO tökéletesen alkalmas közös haderőnek.

Vagyis ez még korántsem lejátszott meccs. De az ukrán válság miatt felgyorsultak a folyamatok. A klaszteresedés például már csak a német belpolitika sajátosságai miatt is fontos: Németország vállalta is egy ilyen klaszter vezetését, tehát ha a jövőben be kéne vetni valahol a német haderőt, azt már egy összeurópai haderő részeként kéne bevetni. Ebben az esetben pedig indokolt volna sokkal könnyebbé tenni a hadsereg bevetésének most még bonyolult szabályait.

Ha bővebben is elmerülne a témában, az alábbi cikkeket ajánlom:
Jan Techau: Germany's Budding Defense Dabate
Richard Palmer: Germany Is Building a European Army Before Your Eyes
Richard Palmer: Under Construction
Thorsten Jungholt: Deutschland treibt das Projekt Europaarmee voran