Gyurcsány: Együttműködés vagy politikai halál

POLITIKA
2014 augusztus 27., 08:40
comments 289

Gyurcsány Ferenc Magyarország egykori miniszterelnöke, a DK elnöke, a szenvedélyes igazságbeszéd kimondója, a Jól Alszik, Viktor kérdezője, apa és leendő apa a Népszabadság Fórum rovatában jelentett meg egy hosszú írást. Értekezik benne az Orbán-rezsimről, a mai Magyarországról és a fásultságról. Majd kimondja, hogy

"a demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve. Együttműködés vagy politikai halál."

Szerinte 2018-ban is össze kell fogniuk a baloldali pártoknak, mert nem fog változni a választási rendszer. Gyurcsány szerint az optimális megoldás az lenne, ha

"egységes Demokrata Pártot hoznának létre."

Azt persze beismeri, látva a mostani önkormányzati választásra való felkészülés bukdácsoló tárgyalásait, hogy ez az egységes párt még messze van.

"Létrehozhatunk pártuniót a demokratikus pártok részleges önállóságának meghagyásával, közös elnökséggel, vagy még lazább együttműködést állandó pártközi egyeztetéssel, ehhez felállított fórumokkal, intézményekkel. Úgy és olyan tempóban, ahogy ezeknek, illetve bármelyiküknek megteremtődnek a politikai, személyi, kulturális feltételei.

Szövetkezni, ellenállni, programot adni és legfőképp vigyázni egymásra – ez a feladat. A jövő Magyarországa ránk vár. Ne késlekedjünk!"

Bádumttsss: a DeDi már az EP-választás után megírta azt, amit Gyurcsány most javasol. Érdemes újra elolvasni a Gyurcsány, mindjárt dörömböl című cikket! 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.