Már az is törvénytelen, ha a szocialisták be akarják számoltatni Matolcsy Györgyöt

politika
2014 szeptember 02., 15:03
comments 69

Az a baj, hogy az MSZP a költségvetési bizottságban számoltatná be Matolcsy György jegybankelnököt 200 milliárdos manőveréről. Na, de hahó, a költségvetési bizottság nem foglalkozhat ezzel, ilyesmivel csak a gazdasági bizottság foglalkozhat.

A Fidesz-frakció közleménye következik:

"Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő ötpárti megállapodás értelmében a pénzügyek és a számvevőszéki ügyek nem a költségvetési, hanem a gazdasági bizottság hatáskörébe tartoznak. Matolcsy György, jegybankelnök kizárólag a gazdasági bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel. A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi, ezért a költségvetési bizottság ez ügyben nem folytathat vizsgálatot és a felügyelőbizottság meghallgatását sem kezdeményezheti. (...) Burány Sándor, a költségvetési bizottság elnöke – hatáskörét túllépve - előzetes egyeztetés nélkül és törvénytelenül hívta össze a bizottságot. Ebben a törvénysértésben a költségvetési bizottság fideszes képviselői nem vesznek részt, és azt javasoljuk a többi meghívottnak is, hogy ne asszisztáljanak ehhez a jogellenes akcióhoz."

Hogy mi áll a háttérben? Nem fogják elhinni.

A költségvetési bizottság (aki nem számoltathat be) ellenzéki vezetésű, a gazdasági bizottság meg fideszes. Ők meg gondolom nem is akarják beszámoltatni Matolcsyt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.