• Olyat már láttunk, hogy eltűnik egymillió forint közpénz.
• Olyat is, hogy százmillió.
• Most a Magyar Nemzeti Bank egyetlen mozdulatával 200 milliárd tűnhet el trükkösen.
• WTF, mondogatják még általában visszafogott gazdasági elemzők is.
• Elindulhat az országos matolcsynomics-képzés.
• A kinevetett ember visszavág.

- Apa, kéne egy kis pénz! Elvinném a kaszinóba szerencsét próbálni!
- Tessék. És tudod mit? Ha nyersz, a pénz mind a tiéd. Ha viszont elveszíted, gyere vissza nyugodtan, adok még.

Matolcsy György múlt heti nyilatkozata alapján kis túlzással valahogy így kellene elképzelnünk a magyar állam és a Magyar Nemzeti Bank viszonyát. Az MNB ügyesen forgatta a családi pénzt, úgyhogy tulajdonképpen semmi különleges nincs abban, hogy most el is veri a nyereményt, és 200 milliárd forintot költ oktatási alapítványaira, ahogy azt a HVG megírta. Richie Rich nyert, a pénzből pedig vesz magának kastélyt, és barátokat.

Biztos van olyan család, ahol ez a modell tök jól működhet. Egy állam viszont nem egészen ilyen. Nézzük meg részletesen, miért nem stimmel Matolcsy magyarázata, és miért nincs rendben ez a 200 milliárd forintos történet.

“Jó hírem van: ez nem a költségvetés pénze, tehát az adófizetőknek egyetlen forinttal sem kell emiatt többet fizetnie! A jegybank saját, jegybanki pénzét költi”

- mondta Matolcsy a vs.hu-nak. Ez legalább három szempontból nem igaz.

A jegybank nem magáncég

A szó hagyományos értelmében nincs saját nyeresége és költségvetése - amit nyer, az az államé, már csak azért is, mert a veszteségeiért is az állam felel, azokat a költségvetésből kell pótolni. Itt jön a képbe a példában említett apa, aki újra a családi kasszához nyúl, ha a fia eljátssza a pénzt. Ha az MNB magáncég lenne, természetesen megtehetné, hogy miután kockáztatta a saját pénzét, nyereségét arra költi, amire csak akarja. Az MNB viszont nem a saját pénzét kockáztatja.

A nyereség mehetne egyből az államkasszába

Rendben, most nem veszteség van, hanem nyereség. Az MNB megtehetné, hogy ezt átutalja a központi költségvetésnek, és rábízná az államra, hogy mire költi a közpénzt. Az már más kérdés, hogy ebből aztán az államadósságot csökkentenék (ami elvileg a komány egyik legtöbbet hangoztatott célja), oktatásra fordítanák, vagy stadiont építenének belőle a Kékestetőre - a lényeg, hogy ez közpénz, semmi sem indokolja, hogy máshogy kezeljük.

De, többe kerül

A jegybank politikájának, minden hangoztatott zsenilitása mellett, azért költségei is vannak, ezeket pedig természetesen az adófizetők viselik. Sőt, még az adót nem fizetők is.

Bár az eddigi nyilatkozatokból ez nem teljesen egyértelmű, de a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy ezt a 200 milliárd forintot nem csak úgy nyomtatták maguknak, hanem az árfolyamnyereségből származik, ahogy azt Madár István a Portfólión részletesen le is vezette. Leegyszerűsítve: a  jegybank a még régen, olcsón (nagyjából 265-270 forintért) vett euróját eladja sokkal drágábban (315 forintért).

Na de amellett, hogy a gyenge forint hatalmas árfolyamnyereséget jelent a központi banknak, azért más következmények is felmerülnek.

Például amikor eurót akarunk váltani, rögtön szembesülünk ezzel. De ugyanez nagyobb pályán is igaz: Magyarország államadósságának euróban számon tartott része ugyan csökken, de még mindig 40 százalék körül van, értéke így a forintárfolyammal együtt ingadozik.

Ebben az esetben jelentősen nő.

Ennyivel tartozik többel a magyar állam, amiért különösen indokolt lenne, ha a jegybank a nyereségét az államadósság csökkentésére fordítaná. (Ez azzal együtt is igaz, hogy Matolcsy arról beszél, politikája javítja a költségvetés pozícióját. És azzal együtt, hogy a gyenge forintnak természetesen előnyei is vannak, elsősorban az exportálók számára, ami meghatározó szempont a magyar gazdaságban.)

Mindez azért is fontos, mert ezt figyelembe véve nemhogy az nem merülhet fel, hogy az ominózus 200 milliárd forint nem közpénz, de még Matolcsy óvatos megfogalmazása („az adófizetőknek egyetlen forinttal sem kell emiatt többet fizetnie”) is nagyon kevéssé igaz. A történetet az általában visszafogott gazdasági értékeléseket közlő Zsiday Viktor elemző is a következő videó belinkelésével kommentálta blogján:

És van még egy szempont. A központi banknak van devizatartaléka is. Ez nagyjából arra való, hogy biztosítsa, a legnehezebb időkben is van elég pénz a raktáron. Az MNB azt is megtehette volna, hogy a devizatartalékot növeli nyereségével, főleg most, hogy a szomszédunkban kitört egy háború, és bármikor fontos lehet, mennyi tartalékunk van.

Alternatív költségvetés

A Matolcsy-idézet második fele viszont, vagyis, hogy

„ez nem a költségvetés pénze”,

tulajdonképpen teljesen igaz, legalábbis mostantól. És éppen ez vele az egyik fő probléma.

Ezzel a húzással a jegybank (egy elvileg független intézmény, aminek jelenlegi vezetése a kormány legközvetlenebb politikai szövetségese) elérte ugyanis, hogy gyakorlatilag létrejött egy alternatív költségvetés. Ez a 200 milliárd forint a GDP nagyjából 0,6 százaléka. Ha a kormány úgy döntene, hogy a költségvetésből el akar költeni 200 milliárdot valamire, bármire, ezt nem, vagy csak nagyon nehezen tehetné meg, mivel a többletköltség meghaladná a vállalt évi 3 százalékos hiányt, Brüsszel pedig már a nyakán is lenne. Így viszont, hogy ez formálisan (bármennyire közpénz is), nem a költségvetés része, érdemben senki sem ellenőrzi, hogy mi lesz vele. És formálisan még bele sem lehet kötni ebbe.

Ennyi pénzről még soha nem dönthetett a jegybank

Formálisan egyébként olyannyira nem lehet belekötni, hogy mindez törvényes.

A jegybanktörvény lehetőséget ad arra, hogy az intézmény maga döntsön a nyereség felhasználásáról.

Ehhez közeli nyeresége azonban még soha nem volt, így ez a kérdés korábban  soha nem merült fel ennyire élesen. Szóval, akkor mégis zseni Matocsy? Az ő válasza nagyjából az, hogy igen, mindez a politikájának köszönhető.

Ez azonban több szempontból sincs így. A kifejtés előtt ajánlom ezt a rövid magyarázó videót a hitelpolitikáról, ami a Riszpekt Ház jegybankügyi epizódjának egy részlete.

Annak, hogy Matolcsy (illetve már az előző jegybanki vezetés idején a monetáris tanács kormányközeli többsége) hevesen csökkentette a kamatot, valóban óriási kockázatai voltak – csak éppen kapóra jött, hogy mindeközben az amerikai Federal Reserve hatalmas stimulációs programot kezdett, öntötte a pénzt a piacra, így a kockázatosabb piacok papírjaira is bőven volt kereslet.

Majmokat etetni, gombokhoz nem nyúlni

Ezzel egyébként nincs feltétlenül baj: egy kis, nyitott ország monetáris politikáját a legtöbbször leginkább külső tényezők határozzák meg, ez nagyjából természetes, csak érdemes tudni, hogy az ilyen eredmények leginkább nem a jegybankelnök zsenialitásának köszönhetőek, hanem annak, hogy a világpiacon éppen jó a buli. Valahogy úgy van egy ilyen ország központi bankjának elnöke, mint a rendőr, akit két majommal felküldenek a világűrbe.

A kilövőbázis hívja őket:

- Majom 1, majom 1, jelentkezzen. Közölje feladatát!
- Jelentkezem. Feladatom az egyes, kettes, hármas, négyes gombokat megnyomni.
- Majom 2, majom 2, jelentkezzen. Ismételje el ön is a feladatát.
- Majom 2, jelentkezem. Feladatom az ötös, hatos és hetes gombokat megnyomni.
- Őrmester, őrmester, jelentkezzen, és ismetelje el ön is a feladatát.
- Jelentkezem. A majmokat naponta háromszor megetetni, hőmérsékletüket ellenőrizni, a műszerfalhoz nem nyúlni.

(Ez persze fordítva is így van, ha a világban rossz a hangulat, egy kis nyitott ország legokosabb jegybankelnöke sem tud csodát tenni. A kulcskérdés inkább az, hogy hitelesnek tűnik-e a piacon egy ország központi bankja. Elhiszik-e róla, hogy nagy bajt nem csinál, tényleg megeteti a majmokat, és nem nyúl a gombokhoz.)

Az viszont, hogy mostanáig jó volt a buli, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezután is az lesz. Megint elég a szomszédban zajló háborúra utalni – nagyon könnyen alakulhat úgy, hogy a befeketetők elkezdik biztonságosabb helyekre menekíteni a pénzüket. Nekünk ekkor például kamatot kellene majd emelni, amit legalábbis nehéz lesz megmagyarázni azok után, hogy az elmúlt években a kamatcsökkentés az egyetlen helyes megoldásnak, gyakorlatilag hittételnek lett kikiáltva - de ez legyen a kormányzati kommunikáció problémája. Ennél nagyobb probléma, hogy a növekedési hitelprogram miatt is nagyon nehéz lesz ezt megtenni.  Az adófizetők szempontjából pedig megnyugtatóbb lenne, ha egy ilyen helyzetben akár a devizatartalékban, akár a központi költségetésben tudhatnák ezt a pénzt a jegybank oktatási alapítványai helyett.

Eddig tartott az a kérdés, honnan van a pénz. De legalább ilyen fontos, hova megy. Végül is, bárkiben felmerülhet:

tessék, végre nem stadionokra akarják költeni, hanem oktatásra, akkor most ez a baj?

„Új politika és új gazdaságpolitika hozta ki Magyarországot a válságból, ez a siker egy új közgazdasági gondolkodáson alapult, ami gyökeresen eltér a neoliberális tanoktól. A közgazdasági és pénzügyi oktatásban is fordulatra van szükség: ehhez új intézményekre, új szellemű oktatókra és új tananyagra van szükség”

- indokolja Matolcsy, miért hoznak létre közgazdasági és pénzügyi kart a Kecskeméti Főiskolán, pénzügyi kart Marosvásárhelyen, angol és magyar nyelvű doktori iskolát a budai Várban, és indítanak középfokú pénzügyi képzési központot Pesten. És miért oktatnak itt majd valami olyasmit, amiben “nem a már meghaladott neoliberális közgazdasági iskolai tanai a meghatározóak.”

Mindezt akkora összegből, ami a teljes magyar felsőoktatásra fordított összeghez mérhető.

Más iskola, más textúra, más anyag, más csont

Ha túllépünk azon, mennyire szerencsés kifejezetten ideológiai alapon (bármilyen ideológiai alapon) oktatási intézményeket létrehozni, még egy súlyos probléma van ezzel. Minden közgazdász, akivel beszéltünk, egyetértett abban:

nincs olyan, rendszerbe foglalt, koherens irányzat a közgazdaságtanon belül, ami alapvetően menne szembe minden mással, és amit ezért külön kellene tanítani.

Matolcsy ugyan régóta azzal érvel, hogy ő tulajdonképpen valami olyasmit csinál, ami nemhogy szembemegy minden eddigi közgazdasági tudással, de meg sem magyarázható ezekkel. Ezzel szemben nagyon úgy tűnik, hogy minden egyes lépése (ahogy például a kamatcsökkentés körülményei és hatásai) tökéletesen leírható a legmainstreamebb közgazdaságtan eszközeivel is. És, bár pontosan nem tudjuk, mire gondol új irányzat, de például az a Thomas Piketty is, aki nemrég azt állította, bebizonyította, hogy a kapitalizmus nem működik, láthatóan jól elvan a Paris School of Economics kifejezetten mainstream keretei között.

A monetáris High School Musical

Az MNB mindenesetre már ki is írta a pályázatokat, és  igyekeznek meglehetősen jó feltételekkel minél jobb szakembereket megszerezni maguknak. Ezeket az embereket pedig valószínűleg nem azért hívják, hogy addig felhalmozott tudásukkal szemben valamiféle matolcsynomicsot tanítsanak.

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az unortodoxia leginkább annyit jelenhet majd, hogy Matolcsy György tart néhány nagyívű előadást, (ezeket közismerten nagyon szereti), egyébként pedig tanítják majd ugyanazt, mint máshol. Persze lehet, hogy ez túl optimista megközelítés, és ekkora keretből valóban tömegesen szeretnék oktatni a vuduközgazdaságtant - de az egyelőre nem látszik, kik lehetnének azok az oktatók, akik “teljes fordulatot végrehajtanának” egy nem létező tudományirányzat felé.

Ha viszont valóban ennyiről szól az egész, kevéssé érthető, ehhez miért van szükség 200 milliárd forintra. A valódi magyarázatot egyelőre nem ismerjük, és csak a külső jelekből tudunk következtetni arra, mi lehet ennek hátterében. De ne becsüljük le a felszínt, néha az alapján is látható néhány dolog.

Például az, hogy a Corvinus láthatóan szálka Orbán Viktor szemében. Több ötlet is felmerült már ledarálása-feldarabolására-miszlikbe aprítására. Ha leteszik egy ellenközgáz alapjait, ahova nagyszerű feltételekkel át lehet csábítani a legjobb embereket, újabb szöget verhetnek az egyetem koporsójába.

A kinevetett ember visszavág

Másrészt arra is utalnak jelek, hogy itt már Matolcsy személyes ambícióiról is szó van. Hallottunk olyan értelmezéseket, amelyek alapján – részben Simicska Lajos meggyengülésével és a hatalmi átrendeződéssel párhuzamosan – Matolcsy már egyre inkább önálló tényezőként jelenik meg. Az biztos, hogy rajta évekig gyakorlatilag mindenki nevetett, még a saját oldalán is. Sokan mondták, hogy módszerei katasztrofához fognak vezetni. Most viszont, hogy hozza a számokat (ahogy az előbb írtuk, jelentős részben nem saját érdemeinek köszönhetően, de mégiscsak hozza) a pozíciója is megerősödött, és megítélése is sokat javult. Könnyen lehet, hogy úgy érzi, itt az idő. Rengeteg lehet benne a sértettség, és a bizonyítási, vagy még inkább az elégtétel utáni vágy. Ha pedig van visszatérő eleme a magyar politikának, az a sértett emberek visszavágása a világ felé. A látványos visszavágáshoz egy saját oktatási hálózat létrehozása jó alap lehet.

Arra pedig, hogy saját ambíciói is lehetnek, utalhat a vs.hu-nak adott, szerző nélkül megjelent interjú. A Fidesz-közeli hatalmi mozgásokról, ahogy ebben a cikkben is írtuk, sokszor lapokból és azok impresszumaiból lehet értesülni. Ebben az esetben pedig egészen úgy tűnik, mintha iratott volna egy cikket a lapba, ami mögött a hírek szerint unokatestvére áll.

200 milliárd bármire, aztán majd még több

Az sem tűnik elrugaszkodott gondolatnak, hogy ez olyan sok pénz, amit már nem csak oktatásra lehet költeni, mert ennyiből szinte az egész országot ki lehetne képezni bankárnak. Hanem, szinte bármi másra, amire csak 200 milliárd, érdemben egyáltalán nem ellenőrzött forintot költeni lehet.

Jövőre pedig a jegybanknak még nagyobb nyeresége lehet. Ahogy Madár István írta a Portfólión, „a devizahitelek forintosítására nyilván jelentős devizatartalékot kell majd leváltani, ami a jegybank nyereségét egyszeri alkalommal brutálisan megdobhatja”. Vagyis, ha a mostani módszer beválik, jövőre akár még többet is költhet saját hatáskörében.

A felsoroltak közül pedig bármelyik értelmezés áll a legközelebb a valósághoz, akár a legszelidebb is, az egész történet mindenképpen dél-amerikai példákat idéz. Egy központi bank, aminek a legfontosabbb a hitelessége kellene, hogy legyen, ilyen módszereket leginkább az önmagát rendszeresen csődbe kormányzó Argentínában választ.