Kevés olyan vitatott tudományterület van, mint az evolúcióbiológia, annak pedig talán egyetlen szelete sem ver rendszeresen akkora hullámokat, mint az erőszak kialakulásának kutatása. Szeptemberben a Nature magazin azonban kesztyű nélkül belenyúlt a darázsfészekbe, és közölt egy olyan tanulmányt, amely számtalan tudós közös munkájával arra az eredményre jutott, hogy a csimpánzok bizony gyilkosok.

Azt eddig is tudtuk, hogy az ember mellett a csimpánz az egyetlen főemlős, amely csapatokba verődve rendszeresen okoz halálos sebesüléseket saját fajtája más egyedeinek. Eddig azonban az ilyesmivel foglalkozó tudósok, a primatológusok közt az volt az uralkodó nézet, hogy ez alapvetően az emberek befolyására vezethető vissza, és közeli majomrokonaink csak akkor gyilkolják le egymást, ha valamilyen külső, emberi befolyás éri őket. Például szűkül az életterük, vagy azzal szembesülnek, hogy kevesebb táplálékon kénytelenek osztozni.

A most publikált tanulmánynak több mint 30 szerzője van, és összesítve 426 évnyi megfigyelés adatainak összegzésével készült. 18 különböző csimpánzpopulációt vizsgáltak, amelyekben összesen 152 erőszakos halálesetet regisztráltak. A legerőszakosabbnak egy ugandai populáció bizonyult, amely olyan vidéken él, ahol egészen minimális az emberi hatás.

A legtöbb gyilkosság ugyanúgy történt. A csimpánzok jellemzően néhány tucat egyedet számláló csapatokban élnek, amelyben a hímek feladatai közé tartozik a csapat által uralt terület széleinek őrzése. Gyakorlatilag járőrként felügyelik a határokat, és ilyenkor előfordul, hogy összetűzésbe kerülnek egy másik csapat egyedeivel, vagy magányos hímekkel. A támadók és megtámadottak közötti arány átlagban 8:1 volt, ami eléggé egyértelművé tette az esélyeket.

A kutatók a gyilkosságok elemzésével arra jutottak, hogy az ember befolyásának semmi köze a csimpánzok közötti erőszakhoz. Azt alapvetően az egyes csapatok és a környezet jellegzetességei határozzák meg. Például hogy hány hím van egy adott csapatban és mekkora a verseny egyes csapatok közt a területért és az élelmiszerért. Ha egy csapatban elég hím van ahhoz, hogy nagy létszámú határőrséget állítsanak fel, és más is pályázik az ő területükre és élelmiszerforrásaikra, akkor ott törvényszerűen sok lesz az erőszak és a halállal végződő csimpánztámadás.

A Nature-ben publikált eredmények máris nagy vihart kavartak a primatológus közösségben, ahol az erőszak körüli vita olyan éles, hogy gyakran ordítozásokig fajul. Sok tudós szerint továbbra sem sikerült bizonyítani, hogy a csimpánzok erőszakossága független lenne az emberi behatástól, mivel egyik vizsgált populációnál sem bizonyítható a humán interakció teljes hiánya.

A csimpánzgyilkosságok kutatása elsősorban persze azért ilyen kényes terület, mert a primatológia egyik legfontosabb célja a majmokkal nagyon közeli emberek fejlődésének megértése. Gyakorlatilag a csimpánzok, gorillák és a többiek viselkedésének tanulmányozásával próbáljuk felfogni, hogy mi mit miért csinálunk, vagy legalábbis csináltunk.

A kutatást egyik vezető tudós a New York Timesnak ezt úgy fogalmazta meg, hogy mostantól a csimpánzok viselkedésére alapozva “el lehet gondolkodni az emberiség korai korszakának primitív háborúskodásain, de azt semmiképpen sem állítanám, hogy a csimpánzok bármit tudnának mondani arról, ami ma Szíriában folyik.”

(BBC, Washington Post, New York Times)