• A kormány többnyire unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikai lépéseit a mainstream, vagy, ha úgy tetszik, liberális (neoliberális/klasszikus/konzervatív, satöbbi) közgazdászok nagy része kétkedéssel, és erős kritikával fogadta.
• Sokan gazdasági katasztrófát, államcsődöt, a rendszer összeomlását jósolták.
• De nem lett igazuk.
• Magyarország nem omlott össze, és a kormány mostanában már a gazdasági adatokra is egyre szívesebben mutogat.
• A növekedés beindulni látszik, a költségvetés körülbelül egyensúlyban, túléltük az IMF elküldését, nagyon alacsony kamatszint mellett is finanszírozható az ország, az infláció rekordalacsony, egyelőre a bankrendszer sem roppant össze, az unortodox MNB pedig soha nem látott nyereséggel büszkélkedik.
• A kormány pedig arról beszél, hogy a bukott liberális iskola helyett valami egészen új dolgot talált fel.
• Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke egyike azoknak a közgazdászoknak, akik rendszeresen kommentálják és bírálják a magyar gazdaságpolitika intézkedéseit.
• Uj Péter és Plankó Gergő interjúja.

„Sokan próbáltak reálisan szembenézni a kockázatokkal, amik a világgazdaságban az elmúlt években látszottak. Ebből születtek azok a kritikák, amelyek szerint a gazdaságpolitika bizonyos elemei túlzott kockázatot jelentenek” – kezdi a magyarázatot Jaksity.

Még nincs itt az ítélet napja

Szerinte még mindig nem jött el az „ítélet napja”, nem változtak számunkra kedvezőtlenné a feltételek. Az amerikai jegybank továbbra is lélegeztetőgépen tartja a világgazdaságot, és az elemzők ma úgy tartják, hogy várhatóan

csak 2015-16-ban kapcsolják ki ezt a gépet.

Amikor lesz vége a monetáris lazításnak, akkor már komoly teszt elé kerülhet a hazai gazdaságpolitika is: hogyan marad finanszírozható az állam egy szigorúbb környezetben. A kritikusok által emlegetett súlyos kockázatok valósággá válnak.

Azt Jaksity is elismeri, hogy a magyar kormány jól használta ki a mozgásterét, amit ez a nem várt pénzbőség teremtett. De volt ebben a mozgásban újszerűség, unortodoxia?

„A dolgok irányát tekintve nincs újdonság. Ha a gazdaságpolitika mozgásterén belül, a veszteségeket felvállalva lehetőség van csökkenteni a kamatszinten, abban semmi unortodoxia nincs, ez a világ legortodoxabb dolga. Minden jegybank ezt csinálja, csak más a magyar és más az amerikai, vagy a japán jegybank mozgástere.”

Hol van ebben unortodoxia?

A kamatpolitika erősen hat az árfolyamra, és nem mindegy, hogy egy ország saját pénzében vagy devizában van eladósodva. Végképp szűkül a mozgástér, ha nem csak az államnak, de a lakosságnak is jelentős külföldi adósságai vannak.

A kamatcsökkentés tehát üdvös, de rosszul hat az árfolyamra. (Amikor az előző jegybanki vezetés kamatcsökkentést kezdett, rögtön leállt, amikor 276 forintra emelkedett az euró árfolyam. Hol vagyunk már attól?) Gazdasági növekedést nem eredményezett, de növelte a devizaadósság forintban kifejezett értékét. Nyertünk azon, hogy a forintfinanszírozás olcsóbbá vált, de veszítettünk azon, hogy emelkedett a devizahitel forintban kifejezett értéke. A kettő szaldója most még inkább negatív, hosszú távon poztív lesz.

Az adósság elleni küzdelemben az a legfontosabb, hogy az adósság folyamatos növekedése, amit az állandó, magas költségvetési hiány okoz, megszűnjön. Le kell csökkenteni a hiányt. Hol van ebben unortodoxia?

Teljesen ortodox megszorításokkal sikerült ezt elérni.

A költségvetés magas hiánya, amivel évtizede küzdöttünk, végre mérséklődött.

Emellé jött egy szja- és egy szociálpolitikai reform, ahol visszaadtak rengeteg pénzt a keresőknek. Ezeket a költségvetésből kiesett összegeket pótolni kellett: jöttek a különadók. Ezt a pénzt elvették a gazdaságból, ahol beruházásra, fejlesztésre nem maradt, és odaadták a családoknak, magánembereknek, hogy fogyasszanak. Nem fogyasztottak, ezt mindenki megmondta előre, válság után az emberek nem kezdenek fogyasztani, stabilizálni akarják a helyzetüket, csökkenteni az adósságaikat, növelni a megtakarításaikat. Ez mindig így működik. Ez a lépéssorozat előbb recesszióba vitte, majd stagnálásra kárhoztatta a gazdaságot egészen 2013 végéig.

Az a koncepció egyébként, hogy a kormány megsarcolja azokat a gazdasági területeket, amelyek ezt feltehetően kibírják, és innen pótolja a máshonnan kiesett bevételeket, nem volt eleve elromlott elképzelés, de túl hamar várták tőle a pozitív eredményeket. Az emberek nem kezdtek fogyasztani a náluk hagyott pénzből.

„Ebben a lépéssorozatban nem találunk újszerű vagy unortodox elemeket. Lehet vitatkozni időzítésen, ritmuson, arányon, számszerűségen, lehetett volna finomítani, de ezek ésszerűség-, mértéktartás-, és ízlésbeli, illetve kockázatkezelési kérdések. És van az egészben egy jó adag vakon repülés, de eddig szerencsénk volt.”

2 százalékos növekedés a realitás

Az előrejelzéssel viszont nincs könnyű dolga az elemzőnek.

„Azért gond az előrejelzés, mert ritka, hogy ilyen gyakran szülessenek ilyen horderejű döntések, mint most Magyarországon. Hogy száz- sőt ezermilliárdos transzferek zajlanak a különböző rendszerekben. A devizahitelesekről szóló döntés például ezermilliárdos tőkekivonást jelent a bankrendszerből. Rövid- és középtávon ez a pénz megjelenik a hitelfelvevőknél, jelentős részéből fogyasztás lesz. De melyik közgazdász tudta ezt egy évvel ezelőtt? Senki. A kormány sem. Korábban ilyen volt a végtörlesztés, a növekedési hitelprogram, több ezer milliárd forintról beszélünk, a GDP 5-10- százalékát kitevő hirtelen mozgásokról. Ez lehetetlenné teszi az előrejelzést.”

Ha ezeket kiemeljük,

van egy normális növekedési képessége Magyarországnak, ami a válságból való kilábalás után alacsony, 2 százalék körüli növekedési lehetőséget jelez előre.

Alkalmazkodnak, különben elpusztulnak

A magyar gazdaság eddig kibírta ezeket az átalakításokat, alkalmazkodott a körülményekhez. Sokkal teherbíróbb, modernebb, erősebb ez a gazdaság, mint ahogy általában gondolunk rá.

“A gazdaság egy adaptív rendszer, ökoszisztéma, evolúciós meghatározottsággal. Csehországban és Belgiumban például hónapokig nem volt aktív kormányzás, mégis kiválóan működött a gazdaság. A vállalatok és a piaci szereplők alkalmazkodnak a legrosszabb helyzethez is. Nem örülnek, de alkalmazkodnak, különben elpusztulnak. Az a háztartás, amelyik éppen kilábalt egy devizahiteles problémából, rövid távon nem kerül ilyen helyzetbe. Hosszú távon lehet, bár az okosabbak akkor sem.”

Jaksity szerint a magyar gazdaság rövid távú problémáinál sokkal izgalmasabbak és sokkal nehezebbek a közép-hosszútávú kérdések. A válságot követő megszorítások, a nemzetközi szervezetek segítsége, és a kedvező világpiaci környezet megteremtették a kilábalás, és a stabilitás lehetőségét. 2013-ra befejeződött ez a folyamat.

A rövid távú stabilitás visszaszerezhető, a visszaesés megállítható, enyhe növekedési pálya rajzolódna ki akkor is, ha négy évig bezárt volna a kormány minden műhelye. Egyszerűen ilyen a gazdaság mozgása, ilyen a gazdaság alapvető logikája.

Az elmaradt beruházások újra beindulnak, a fogyasztás erősödik.

Sötét felhők tornyosulnak

Izgalmasabb, hogy akár a gazdaságpolitika és a politika preferenciái hogyan hatnak hossszabb távon a gazdaságra, a növekedésre, a versenyképességre. Itt már sötétebb felhők tornyosulnak most is, és nem volt ez másként az elmúlt két évtizedben sem, mondja Jaksity.

Ezeket a negatív folyamatokat endogén (belülről ható) és exogén (kívülről ható) tényezők alakítják.

A legsúlyosabb exogén tényező a demográfia.

“Ezt nyögi Európa, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország is. Leginkább Japán példáján látható, hogy mennyire megoldhatatlan, gyilkos problémaként tornyosul még egy nagyon fejlett ország felett is. Akkora erő, amivel szemben nagyon nehéz bármit tenni, és egy ponton túl fenntarthatatlanná válik a rendszer. Egyre több az inaktív, egyre kevesebb aktívnak kell eltartania az egész társadalmat. Erre ma a fejlett világnak nincs megfelelő válasza.”

Persze próbálkoznak mindenfélével: nyugdíjreform, az immigrációs politika erősítése, fiskális vagy monetárias eszközök, de csak részeredményeket sikerült elérni. Magyarországnak nincs se fiskális, se monetáris mozgástere, nincs immigrációs politika sem, nincs bevándorlás, az is kérdés, hogy ha lenne, hogyan fogadná a magyar társadalom. Sőt, nem hogy bevándorlás nincs, de jelentős a kivándorlás, a legaktívabbak és legpiacképesebbek mennek el, ez mélyíti a válságot.

Nem marad mozgástér

A másik exogén tényező a kultúra, a társadalmi értékek, amelyek nagyon lassan változnak, a politika, pláne a gazdaságpolitika csak nagyon lassan, hosszú iterációs folyamatokon keresztül tud hatni. Erre viszont a politikának nincs türelme, hiszen azonnali eredményeket kell produkálnia. Ha a politika nem az aktuális társadalmi értékek, elvárások szerint táncol, nem azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének, akkor a politikusokat gyorsan elküldik a szavazók. Ha nem lenne más exogén probléma, már ez a kettő sem hagyna mozgásteret a gazdaságpolitikának.

És mi hat a társadalom szemléletére? Például az, hogy maga a politika milyen üzeneteket közvetít, az oktatás milyen értékeket ad át. A versenyképességre mindezek a dolgok hatnak. Az oktatás, a gazdaság szerkezete, az intézményrendszer, a verseny működése. Ezekben pedig nem állunk túl jól. A versenyképességi rangsorokban egyre süllyedünk. „200 országon belül a hatvanadik nem tűnik olyan rossznak, de a 27 EU-országból a 25. környéke már elég rosszul hangzik. A 15. helynél előrébb nem lenne reális, de ez akkor is gyenge helyezés."

Köszönjük szépen, itt vagyunk ezer éve

Az utóbbi időben a kormányfő gyakran utalgat arra, hogy Magyarországnak már nem is feltétlenül az erejét vesztett, süllyedő EU-ra, hanem dinamikus, feltörekvő keleti országokra kellene figyelnie. Jaksity erről ezt mondja:

“Mi tud többet mondani Magyarországnak: egy másfélmilliárdos ország tervutasításos gazdasággal, és olyan háromezer éves történelemmel, ami teljesen más, mint a miénk, vagy azok az 5-10 milliós, néhány órás autóúttal megközelíthető országok, amelyekkel az elmúlt ezer évet lehúztuk? Mi nem 2004-ben léptünk be Európába, hanem köszönjük szépen, de ott vagyunk ezer éve. Próbáltunk néhányszor kifarolni, de nem sikerült, és nem is fog.”

Óriási szerencsénk is, hogy ez így van, mert mondjanak a politikusok bármit, az EU a világ egyik legerősebb gazdasági hatalma, és nagyon úgy tűnik, hogy az is marad. Hiába vannak súlyos problémái, azt látjuk, hogy minden fontos, a hosszú távú növekedést is meghatározó területen az EU országai ott vannak a világ élvonalában. Az oktatásban, az intézményrendszerben, a versenyképességben. Ha nem is a legjobbak a rövid távú növekedési kilátások, azért nehéz olyan helyet találni a világban, ahol nagyobb eséllyel lehetne indulni a globális versenyben.

Nem csak a kiadási oldalon kell nagyobb szigor

A kedden bejelentett megszorítási tervekkel kapcsolatban Jaksity azt mondja, az EU-n belül Magyarországon az egyik legmagasabb az állami redisztribúció aránya, így minden olyan intézkedés, amely ezt csökkenti üdvös a gazdaság és a versenyképesség javulásának szempontjából.

"Ugyanakkor nem csupán a kiadási oldalon történő nagyobb szigor, hanem az adófizetők terheinek mérséklése is elengedhetetlen intézkedés lenne a tartós gazdasági növekedés beindulásához. Vannak olyan országok, amelyeknél hasonlóan magas, vagy még magasabb is az állami újraelosztás aránya - ilyenek például a skandináv országok, de ott az állam által nyújtott szolgáltatások más minőséget képviselnek mint Magyarországon."