A te gyerekedet használta már politikus oszlopnak?

„A politikusok kampányidőszakban szeretnek az egyszerű nép, az egyszerű emberek, az egyszerű választók közé menni, hogy mindenki időben megkapja az Erzsébet-utalványt, SZÉP-kártyát, pénzt, szeretetet, törődést. Ez teljesen rendben van, egészen addig, amíg a gyerekeinket békén hagyják” – így kezdtem a parlamenti választások előtti kampány elején írt cikkemet, amiben rámutattam, hogy a politikusok ott vannak, ahol egyáltalán nem kéne megjelenniük (bár sokan képességeik alapján valóban odavalók): az óvodákban.

De a helyzet azóta rosszabbodott.

Az önkormányzati választás az, ahol a kistérségi vezetők kiélhetik a legperverzebb vágyaikat, és gyerekek hátán másznak fel az EU-s pénzből készült játszótér mászókájára, gyerekek nyakán csúszdázva kampányolnak, hogy füttyszóra gyerekeket táncoltatva szambázzanak be a hivatalukba még öt évre. Hadd tanulják meg a szerencsétlenek már fiatalon, hogy

a közszolgákat ki kell szolgálni.

Főleg újrainduló polgármesterek imádják éreztetni, hogy a gyerek a közösség annyira egyszerű tagja, így csak párnahordozónak, pincérnek, szalagtartónak vagy egyéb tárgyszerű élőlénynek jó. De vannak persze olyan gyerekek is, akiket éneklésre, szavalásra és táncolásra is köteleznek. És ha a politikusok épp nem óvodát vagy általános iskolát adnak át, megteszi pár tinédzser is. (Pedig nem lehet olyan drága egy fém- vagy faállvány.)

Kontrát Károly

kontrát károly - gyerekátadás

Hoppál Péter

Amikor beállított az óvodába dr. Hoppál Péter DLA, MBA, a gyerekek teljesen bepánikoltak. Aztán megcselekedték, amit megkövetelt a haza.
újpest - gyerekátadás

Láng Zsolt

pesthidegkút - gyerekátadás

Pócs János

pócs jános - gyerekátadás

Dióssi Csaba

Kisebb név, nagyobb gyerekek: Dunakeszi polgármestere csak tinédzserek szabadidejét rabolta.

dióssi csaba - gyerekátadás

Zsigó Róbert

Ugyanígy járt a bajai polgármester is.

zsigó róbert - gyerekátadás

Ughy Attila

A rendellenes nassolásáról híres XVIII. kerületi polgármester is az idősebb fiatalokkal szereti elvégeztetni a piszkos munkát.

ughy attila - gyerekátadás

Páva Zsolt

páva zsolt - gyerekátadás

Seszták Miklós

A fejlesztési miniszter nem csak segítésre kötelezi a gyereket, hanem arra is, hogy kitakarják a testét, amikor fotózkodik.

seszták miklós - gyerekátadás

Tasó László

tasó lászló - gyerekátadás

Budai Gyula

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is egy jelmezes tizenévest használt oszlop helyett.

budai gyula - gyerekátadás

Tessely Zoltán

Bicske polgármestere úgy szeret avatni, ha a gyerek közben Orosz Mihály Zoltánnak van öltözve.

tessely zoltán - gyerekátadás

Varga Mihály

varga mihály - gyerekátadás

Cser-Palkovics András

Székesfehérvár polgármestere igazi régi vágású fickó: egy fiatal párnahordó lánnyal a háttérben, miközben két kislány tartja a szalagot, egy kisfiúval átvágja azt. (Mentségére legyen mondva, itt legalább aktív szerepet kap egy gyerek.)

cser-palkovics andrás - gyereátadás

Orbán Viktor

(Szanyi Tibor véleménye.)

orbán viktor - gyerekátadás

Mengyi Roland

A Fidesz Hivatalos Facebook-királya ment el talán a legmesszebb: nemcsak hogy pokrócban didergő kislányokat használt fel szalagtartónak és kosárhordónak, de pincérnek is alkalmazott egy kisfiút. (De szívesen szavaltatja, énekelteti és táncoltatja is a gyerekeket a rossz időben.)

mengyi roland - gyerekátadás 2

mengyi roland - gyerekátadás

Tállai András

A Belügyminisztérium államtitkára – aki a tökéletes közéleti jelkép – igazi show-t varázsol egy átadásra, ha kell. És mindig kell. Előszeretettel használ jelmezes kislányokat ollótartópárna-tartónak vagy miniszalagtartónak.

tállai andrás - gyerekátadás 4

tállai andrás - gyerekátadás

tállai andrás - gyerekátadás 3

Már megint nincs jövő.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.