Egyetlen határozott irány van, a szegények büntetése

  • Az Orbán-kormánynak nincs egységes szociálpolitikája, egyszerre neoliberális, neokonzervatív és államosító elemek is működnek benne. 
  • A közmunkaprogram a gazdaságnak is rengeteget árt, a nyugdíjas-kérdés pedig időzített bombaként ketyeg. 
  • És miközben a kormány hihetetlen módon megszorít, bizonyos típusú családoknak két kézzel szórják a pénzt. 
  • Szikra Dorottyával, az ELTE Társadalomtudományi Kar  Szociálpolitika tanszékének adjunktusával, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatójával beszélgettünk.

Az Orbán-kormány 2010 és 2014 közötti szociálpolitikájáról jelent meg tanulmánya a Journal of European Social Policy című folyóiratban Szikra Dorottyának, az ELTE adjunktusának és az MTA kutatójának. Írásában Szikra azt állítja, hogy az elmúlt négy év szociálpolitikai intézkedéseiben egyszerre volt felfedezhető egy neoliberális, egy neokonzervatív és egy etatista irány, és mikor erről kérdeztük, bevallotta, hogy neki is fejtörést okozott, hogy megértse, mit akarhat a kormány a szociálpolitika területén.

Az intézkedéseket nagyon nehéz volt kibogozni a hagyományos szociálpolitikai keretek között. Végül arra jutottam, hogy ez a rendszer teljesen szétfeszíti a hagyományos kereteket. Egy markáns irány létezik, ez pedig a szegények büntetése. Illetve az az Európában példátlan dolog, hogy semmiféle szociálpolitikai kísérlet nem történt a kormány részéről, hogy a válság hatását azoknál mérsékelje, akiket a leginkább sújtott.

- mondja kutatási területéről Szikra, aki diffúz, sokszor egymással is nehezen összeegyeztethető lépéseket talált, gyakran egyetlen szociálpolitikai területen belül is. Ezen elemek közül számos jelen volt már az első Orbán-kormány intézkedései között is, csak mostanra sokkal határozottabb formát kapott.

Szikra Dorottya (Fotó: Simon Márk)

Jó példa erre a foglalkoztatáspolitika: miközben egy sor törvény és intézkedés a Munka Törvénykönyvétől kezdve a Széll Kálmán-tervig a munkahelyek védelmét és bővítését propagálja, ezzel párhuzamosan a kormány leépítette azokat a rendszereket, amik lehetővé tették, hogy a munkanélküliek és a fiatalok tartósan foglalkoztatva legyenek. A legtöbb európai országban a válság után megerősítették az aktív munkaerőpiaci eszközöket, elsősorban az átképzést és a felnőttképzést, nálunk ezeket az intézményeket szinte teljesen felszámolták.

Hogy megérthessük az egymással is összeakadó elveket, érdemes az egyes szociálpolitikai területeket külön-külön megvizsgálni.

A családpolitika

Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése után indult el az a folyamat, hogy leválasszák a szociálpolitikáról a családpolitikát. Ez idén, az új kormányban már államtitkári szinten is megtörtént. Szikra szerint gyakorlatilag kettéválasztották a családokat, a leszakadókat a „társadalmi felzárkózásért” felelős államtitkárság alá helyezték, a többi családot pedig, akikkel családpolitika szempontból szeretnének foglalkozni, a család- és ifjúságügyek  alá.

Mindezt azzal a nem titkolt céllal, hogy intézkedéseikkel felpörgethessék a középosztályban a gyermekvállalási kedvet. De négy év alatt nem értek el sikereket, nem nőtt a születésszám, sőt, 2012-re Európában Magyarországon lett a legalacsonyabb a befejezett fertilitási ráta, azaz nálunk vállalják a legkevesebb gyermeket a nők.

Pedig a családi adókedvezmény bevezetésének és a 16 százalékos, egykulcsos adónak a belső kereslet beindítása mellett kifejezetten a gyermekvállalás ösztönzése volt a célja a jobban kereső, ún. „dolgozó” családok körében. De még a szocialista kormányok alatt is több gyerek született, holott azok egyáltalán nem foglalkoztak demográfiai kérdésekkel.

A szociálpolitikáért is felelős minisztérium stábja. (Fotó: kormany.hu/MTI/Beliczay László)

A szociálpolitikai intézkedéseknek egy ki nem mondott, de implicit célja, hogy a legszegényebb, főleg romák lakta településeken csökkenjen a születendő gyerekek száma. Szikra szerint viszont kutatások sokasága igazolja, hogy az igazán magas gyerekszám sosem csupán a szegénységgel, hanem a szegregációval is összefügg. Azaz tipikusan ott vállalnak fiatalon gyereket a szülők, és születik olykor az átlagosnál több gyerek , ahol például nincs megfelelő tömegközlekedés, nincs járásnyira vasútállomás, nem lehet elmenni könnyen a városba dolgozni vagy szakiskolába.

Ahhoz tehát, hogy ezeken a területeken csökkentsék a születendő gyerekek számát, a kormánynak infrastruktúrát kéne fejlesztenie. Másrészt pedig nagy erőkkel koncentrálnia arra, hogy a szegény családok gyerekei ne morzsolódjanak le az iskolában. Szikra szerint a tankötelezettség korhatárának leszállítása 18-ról 16 évre pont az ellenkező irányba hatott, ezzel csak azt lehet elérni, hogy még több gyerek szülessen azokban a legszegényebb családokban, ahol más öröm- és reményforrás nem adatik.

A tankötelezettség korhatárának leszállításával Szikra szerint két legyet is ütöttek egy csapásra. Egyrészt kirakták a legproblémásabb gyerekeket az iskolákból: ahelyett, hogy a rengeteg szükséges energiát beléjük fektették volna, inkább elengedték a kezüket, rövid távon pénzt spórolva ezzel. Ráadásul a családi pótlék megítélése az iskolába látogatáshoz van kötve, így ezzel egy komoly összeget is megtakaríthattak.

E mellé pedig kapcsolódott az a szocialista kormányok által is támogatott vonal, hogy iskolába járáshoz kötik a családi pótlékot. Ez Szikra szerint szakmailag agyrém, az összes nyugat-európai kutatásból azt látni, hogy magas lemorzsolódás esetén az iskolát kell megtámogatni, és nem a családot és a gyerekeket büntetni.

Léteznek amúgy sikeres modellek arra, hogy egy állam befolyásolja a születésszámot. Egyrészt a skandináv megoldás, ahol kifejezetten ösztönzik a nőket a munkavállalásra, és valódi választási lehetőség áll az anyák előtt. Ehhez olcsó vagy ingyenes bölcsődei helyek mellett számos szakszolgáltatás is jár, babysitter-szolgálattól kezdve a házhoz menő szociális munkásig.

A másik modell pedig az Egyesült Államokból és Angliából ismert, ennek a lényege, hogy az állam teljesen békén hagyja a családokat. Viszont itt cserébe nagyon rugalmasan működik a munkaerőpiac, az anyák pedig gyakorlatilag vissza vannak lökve a piacra, ahol rengeteg a félállás és könnyű elhelyezkedni. A gyermekek felügyeletét pedig mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja: családdal, barátnőkkel, szomszédok bevonásával.

Itthon ehelyett GYES van, 1969 óta töretlenül.

Szikra szerint a GYES bevezetése idején sikeres innováció volt, szépen szimbolizálta a Kádár-rendszer kiegyezéses politikáját. A szakképzetlen nőknek ez sokszor valódi segítséget jelentett, közben pedig felszívták ezzel a munkaerőfelesleg egy részét, javítva a foglalkoztatási statisztikákat.

És azóta generációk nőttek fel, akiknél a jólétről alkotott elképzelésükbe a GYES erősen bevésődött.

Nem véletlen, hogy sem Bokros, sem Bajnai nem tudta ezt megvágni. Komoly társadalmi ellenállás volt ezzel kapcsolatban, és lesz is, amíg nincs elég bölcsőde.

Ugyanakkor Szikra szerint társadalmilag hasznosnak a rendszert mégsem lehet nevezni. Egyrészt mert az utóbbi években hagyták teljesen elinflálódni, ezért szegénységcsökkentő hatása érdemben nincs, ráadásul mivel már lehet mellette dolgozni is, ezért inkább kiterjesztett családi pótlékként működik. Hasonló ellátás a világon rajtunk kívül csak Szlovákiában ismernek.

Akarjuk is, meg nem is, hogy dolgozzanak az anyák, és ez így rengeteg pénzbe kerül.

- mondja erről Szikra, aki szerint miközben a kormány egyik kezével Európában példa nélküli módon megszorít, a másik kezével hihetetlen módon szórja a pénzt. A családi adókedvezménnyel és a GYED-del is nagyon nagyvonalúan bánnak a családok egy bizonyos részével, miközben sehol nem történt olyan a kontinensen, hogy a válság után a segélyeket ne emelték volna legalább reálértéken, az inflációt követve. Ehhez képest nálunk nominálértéken csökkentek, ami tényleg példa nélküli.

A nyugdíj

A szociálpolitika egy másik fontos területén is komoly átalakításokba fogott a kormány, a magánnyugdíjpénztárak államosításával.

Szikra szerint hogy megérthessük a történteket, az 1997-es nyugdíjreformig kell visszamenni. Ekkor szerinte nagyon komoly hibát követett el a szocialista-liberális koalíció, hogy konszenzus nélkül átnyomta a nyugdíj-privatizációt. Pártok közötti konszenzus helyett átnyomtak egy, a Világbank által szorgalmazott javaslatot, ami az argentin modellt próbálta volna megvalósítani Magyarországon.

De azóta látni, hogy ez valójában az állami és a magánrendszer hátrányait egyesítő rendszer volt.

A magánbiztosítási rendszer akkor működik jól, ha elég nagy a választási lehetőség: sok, egymással konkuráló pénztár létezik. Ehhez képest nálunk a fiataloknak kötelező volt a belépés, a pénztáralapok pedig összeolvadtak, nem létezett felettük rendes állami kontroll, ráadásul rendre a munkáltatókkal kötöttek szerződéseket, akik aztán beterelték egy-egy alapba az alkalmazottaikat.

A Fidesz, szociálpolitikusokkal együtt, a kezdetektől kritizálta ezt a rendszert, és ebben igazuk is volt.

- mondja Szikra, aki szerint a rendszernek közben volt egy állandó belső problémája.

A folyamatosan belépő fiatalok járulékaik egy részét a magánpénztárakba, másik részét az államiba fizették. És ahogy egyre többen kerültek be a magánrendszerbe, közben folyamatosan olyanok mentek még csak nyugdíjba, akiknek az állami, felosztó-kirovó rendszerből járt a nyugdíj. Azaz a nyugdíjba menőkre egyre kevesebb pénz maradt az állami alapban, és ezt folyamatosan a költségvetésből kellett kipótolni.

Ez egyre komolyabb terhet jelentett az államnak, ráadásul megnehezítette, hogy a maastrichti kritériumoknak megfelelően három százalék alatt maradjon a hiány.

Ez egy csapdahelyzet volt, de Szikra szerint elképzelhető, hogy ha nem jön a válság, akkor tovább haladt volna ezen az úton Magyarország, és 15-20 év múlva beállt volna az az állapot, amikor már mindenki magán- és állami forrásból kapott volna nyugdíjat, és egy valóban vegyes rendszer jött volna létre. De az efelé vezető út évről évre drágább volt, és ez komolyan akadályozta a Fidesz gazdaságpolitikáját.

Szikra szerint ugyanis a magánpénztárak államosításának legfőbb oka ott kereshető, hogy a kormány egyszerre akarta, hogy Brüsszel leálljon a kötelezettségszegési eljárásokkal és hogy be lehessen vezetni az egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadót. E kettővel viszont nem fért össze a hiány a nyugdíjalapban.

A legsúlyosabb problémára viszont ez sem kínált semmiféle megoldást.

A rendszerváltás óta rengeteg ember szorult ki a munkaerőpiacról. Ők ha találnak is valami munkát, azt is csak feketén. Százezrek lehetnek, akik nem fizettek elég járulékot, és éveken, évtizeden belül nyugdíjas korba lépnek. A kilencvenes évek legelején még léteztek erre a problémára reformjavaslatok.  Aztán jött a részleges privatizáció, és ehhez a kérdéshez végül eddig egyetlen kormány sem nyúlt hozzá.

Iszonyatos teher nehezedhet így éveken belül a segélyrendszerre, amikor a mostani ötvenes generáció nyugdíjba megy majd.

- mondja Szikra, aki szerint pedig léteznek megoldási javaslatok. Az egyik egy adóból finanszírozandó alapnyugdíj lehetne. Ezt lehetne úgy csinálni, hogy van a mostanihoz hasonló, munkavállaláshoz kötött rendszerünk, de ez alatt működne egy állampolgársághoz kötött alapnyugdíj, ami egy kor fölött mindenkinek járna. Ez ugyanúgy terhelné meg a költségvetést, mint ahogy sokáig a nyugdíjkassza kipótolása is megterhelte.

A másik megoldás a segélyezési rendszer megerősítése, ez viszont társadalmilag és költségvetésileg is drágább lenne. Hasonló rendszer működik amúgy már országszerte a segélyezés részeként. Idősebb emberek fordulnak kérelemmel az önkormányzathoz, ott megnézik, milyen körülmények között élnek, jogos-e kérelmük, és ezek alapján 22 és 37 ezer forint közötti összeget ítélhetnek meg havonta.

De azt nem látni, mit tudnak majd kezdeni az önkormányzatok, ha tömegesen robban be ez a probléma. Ez nagyobb léptékű társadalmi megoldást igényelne, nem helyi szintű segélyezéseket.

A közmunka

Szikra elmondta, hogy Orbán Viktor is gyakran hangoztatja, hogy a közmunka nem a jóléti állam útja, hanem egy radikálisan más megoldás.

Csak az a baj vele, hogy nem megoldás.

- mondja a szociálpolitikus, aki szerint hasonló rendszert, ahol a segélyezést ideiglenesen felváltotta a mindenkire kötelező közmunka,  India egy régiójából ismerni csak korábbról. De ott is felszámolták, mert nem volt hatékony, viszont nagyon sokba került.

Sehol másutt hasonló, nagyon drágán és kevéssé hatékonyan megszervezett közmunka nincs a világon. Ahogy olyan sincs, hogy válsághelyzetben a segélyezést ennyire megvágja egy kormány.

- mondja erről Szikra, aki elmondta azt is, hogy az is példa nélküli, hogy három hónapra vágják meg a munkanélküli járadék idejét. Az összes nemzetközi kutatás szerint ugyanis legalább fél év-kilenc hónap kell ahhoz, hogy valaki új munkahelyet találjon magának. És ez a támogatás abban segít, hogy lehetőségük legyen átképzeni magukat, munkát keressenek, találkozzanak emberekkel, ilyesmi.

Gépek helyett közmunkásokkal töretnek követ Érpatakon 2013-ban (Forrás: Érpatak Youtube-csatornája)

Ezt a lehetőséget vették el az emberektől, helyette pedig bekerült az az elem, hogy közmunkához kötik a segélyt.

És ez óriási csapdahelyzet: minden kutatás szerint minél tovább van valaki a közmunkaprogramban, annál kisebb kisebb az esélye arra, hogy a valós munkaerőpiacon munkát találjon.

Ezzel egyszerre árt a gazdaságnak a kormány, és nagyon komolyan árt a közmunkába kerülő embereknek is.

Nagyon hosszasan kellett gondolkodnom azon, hogy akkor miért éri meg ez az egész.

- mondja Szikra, aki két dolgot tud elképzelni. Az egyik a helyi önkormányzatok etetése. Mára már gyakorlatilag legalizálódott az az elején még tiltott gyakorlat, hogy a vidéki önkormányzatok kirúgnak embereket, majd felveszik őket közmunkásként, komoly összeget spórolva ezzel. A helyi önkormányzatok pedig nagyobb hatalmat kaptak, és van, ahol rendes, hasznos programot raknak össze, de olyan helyek is vannak, ahol csak a csicskáztatás és a saját földeken dolgoztatás megy.

A másik nyereség pedig a statisztika, a közfoglalkoztatásnak hála tudják lobogtatni, hogy nő a foglalkoztatás. Pedig Szikra elmondása szerint az európai statisztikai rendszerekben a közmunkába irányítottakat rendre a munkanélküliek közé számítják, hiszen ezek munka nélküli emberek. De itthon a KSH asszisztál ahhoz, hogy a közmunkások az államilag foglalkoztatottak közé számítsanak.

A kivándorlás

Ezek a változások, a jóléti rendszerek leépítése vezetett Szikra szerint a kivándorlás felpörgéséhez is. Jól látható ez azon, hogy a lengyel és a román ellátórendszer sokkal gyengébb volt, mint a magyar, ezért ott a vándorlási folyamatok jóval korábban elindultak. A magyar rendszer ugyanakkor még képes volt arra, hogy megfogja az alsóközéposztályhoz tartozó embereket. Sokat ugyan nem adott, de reményt legalább kínált arra, hogy van visszaút.

Ez a remény most megszűnt, és az emberek nyomulnak kifelé. Erre a kormánynak semmiféle válasza nincsen, sőt, abból a szempontból örülnek is neki, hogy ez is javítja a foglalkoztatási statisztikákat.

Szikra szerint a kevés hozzáférhető statisztikákból látszik, hogy a harmincas-negyvenes szakképzett munkaerő hagyja el leginkább az országot. Azok, akiket biztosan érintett a munkanélküli ellátórendszer megvágása, és az, hogy három hónap támogatás után már beletolnák őket a közmunkába. Ehhez képest teljesen logikus lépés, hogy külföldre mennek munkát vállalni. Kezdetben főleg az egyedülállók indultak el, de már látható a második hullám is, amikor a családot is viszik magukkal.

Az Európai Unió és mi

Szikra tanulmánya azzal a konklúzióval zárul, hogy ha Magyarország egy csatlakozásra váró ország lenne csak, az EU az elmúlt évek törvénykezését látva simán elhajtana minket. A szociálpolitikus szerint két szempontból is élesen szembemegy az európai megoldásokkal a magyar kormány. Abban, hogy hogyan, és abban, hogy mit tesznek.

Ugyanis már a törvények elfogadási módja szemben áll az uniós alapelvekkel. A civil és szakértői érdekegyeztetés teljes hiánya, a konszenzus nélkül, hónapok alatt átnyomott új alkotmány, amibe olyan szociálpolitikai kérdéseket is belenyomtak, amiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott, csak azért, hogy ne támadhassa őket az Alkotmánybíróság, az egyéni képviselői indítványokként benyújtott törvények; ezek mind olyan lépések, melyekkel biztos elvágtuk volna magunkat, ha a kétezres évek elején törvénykezünk így.

A másik része pedig a tartalmi kérdés. A szociálpolitika olyan terület, amibe nem szól bele direkt módon az EU, de léteznek szociális modellek és puha ajánlások. A magyar kormány összes lépése pedig gyökeresen szembemegy ezzel.  Azzal, pedig hogy az európai jóléti modellel ellentétes politikát folytat, és hogy a legrosszabb helyzetben lévők védelméért nem tesz semmit a kormány, éppen azokat az elveket ássuk alá, amikre büszke az Európai Unió, és amik részben fenntartják az egységét.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.