A Facebook bocsánatot kért az emberkísérletéért

media
2014 október 02., 16:00
comments 61

A Facebook 2011-ben levezényelte a világ legnagyobb pszichológiai kísérletét, amiben nagyjából 1 millió felhasználó falát rendezték át, hogy megtudják, hogyan befolyásolják a pozitív és negatív posztok a felhasználók hangulatát. Erről a kísérletről azonban csak két évvel később szóltak.

Annak ellenére, hogy a kutatásban résztvevő felhasználók aránya a Facebook teljes felhasználószámához képest nagyon kicsi, a bejelentést óriási felháborodás követte. Nem is csak azért mert kísérleti nyulaknak használták a felhasználókat, de azért is, mert a kísérletnek épp az volt az eredménye, hogy a Facebook képes befolyásolni a felhasználók hangulatát azzal, hogy hogyan válogatja a falukra a híreket.

Mike Schroepfer, a Facebook fejlesztési vezetője csütörtökön egy blogposztban bocsánatot kért a kísérletért, és beismerte, hogy

jó pár dolgot máshogy kellett volna csinálniuk.

A Facebook továbbra is rengeteg energiát áldoz a kutatásaira, de azok már nem a 2011-eshez hasonló projektek lesznek. A cég kutatásai a későbbiekben mindenki számára ismert elvek szerint folynak majd. A kutatási terveket a cég vezetőinek is jóvá kell hagyniuk, valamint egy egész stáb felügyeli majd a végrehajtást. A 2011-es kutatás a cégstruktúra szempontjából is rengeteg tanulságot hozott, a hatalmas kísérlet ugyanis a cégvezetők tudta nélkül indult. További újítás, hogy a Facebook kutatási eredményei mostantól mindenki számára elérhetőek lesznek ezen a weboldalon. (TheVerge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.