Több száz gyerek szeme láttára bilincselte meg az apukát az iskolarendőr

bűnügy
2014 október 02., 07:56
comments 1088

Ez az apuka nem bűnöző, nem lopott, nem fenyegette a rendőrt. Erre a saját síró gyereke szeme láttára megbilincselték, és a kocsi motorházára fektették. Reggel 8 előtt történt valamivel, minden gyerek ezt bámulta, hiába próbáltam beküldeni őket. Az első óra az egész iskolában azzal telt, hogy próbáltuk elmagyarázni a diákoknak, hogy mi történt

- ezt a tatabányai Sárberki Általános Iskola igazgatója mondta.

Felháborító, hogy milyen agresszíven viselkedett a rendőr, és ez az ember tart itt a diákoknak erőszak mentes konfliktuskezelésről órát.

Egy szülő azt írta nekünk levélben, hogy az apuka kisfiát hozta autóval és tilosban akart hajtani mert sok kör után sem talált szabályos parkolót. Ezen szólalkoztat össze a rendőrrel.

Szó szót követett. Az apuka nem beszélt kedvesen a rendőrrel, de nem szegült ellen nem, és pláne nem lépett fel támadólag csak keresetlen szavakkal illette a rendőrt. Mindez a jelenet gyerekek és szülők sűrűjében történt. A rendőr nem tudta kezelni kommunikációval a helyzetet (...) a döbben apát elkezdte lefogni és megbilincselni miközben kb. 7 éves gyereke ott állt mellette.

Kisvártatva nyilván ordítva sírt a gyerek a félelemtől, mert nem tudta, miért támadott a rendőr az apjára.

Erre már szülők gyűrűje alakult ki, a férfi sírva kérte, hogy filmezzék, ő nem szegül ellen, de a rendőr elkezdte az autója felé rángatni, míg a kisgyereke, és megjegyzem, másik száz pedig nézte. A döbbent közönség vérmérsékletének megfelelően szidta a rendőrt, és javasolták lője is le itt a helyszínen.

Hamarosan megjelent az iskola igazgatónője is, de nem tudott mit csinálni. A rendőr nekiszorította a síró embert a kocsijához, és erősítést kért. A férfi mondta, hogy szólni kell feleségének, mert várja, de nem engedte telefonálni. A ordítva bőgő gyerekére a rendőr egy pillantást sem pazarolt, őt valaki bekísérte a suliba. Biztos simán fel fogja dolgozni ezt.

A reggel iskolába tartó diákság ezután azt láthatta, hogy 4!!! rendőrautó jön szirénázva, villogva, és áll meg az iskola előtt; betuszkolják az apát a kocsiba és elviszik.

Ez a rendőr tartott nekünk, szülőknek osztályfőnöki órát arról, hogy ő fogja a gyerekeinket oktatni viselkedésre. Már akkor furcsa volt, miért olyan büszke arra, hogy éles fegyverrel az oldalán jön az iskolába. A szülőknek tervei szerint kommunikációs tréninget fog tartani, mint mondta. Nem tudom, hogy sírjak, vagy mit csináljak ezzzel.

A szülők a helyszínen megegyeztek, hogy petíciót fognak készíteni az iskola vezetésének, hogy ez az ember (a rendőr) ne tevékenykedhessen az iskolában, főleg ne fegyverrel az oldalán, hiszen nyilvánvalóan nem tudja az érzelmeit uralni, és szakmailag is ellehetetlenítette magát több száz ember ellőtt.

UPDATE 1459:

A rendőrség szerint a következő történt:

"A Tatabányai Rendőrkapitányság beosztottja 2014. október 2-án reggel vont intézkedés alá egy személygépkocsival közlekedő férfit, aki egy behajtani tilos jelzőtábla hatálya alatt álló területre akart behajtani járművével. Az intézkedés alá vont személy többszöri felszólítás ellenére sem igazolta magát, ezért az eljáró rendőr igazolás megtagadása és jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés elkövetése miatt előállította őt a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési eljárást indított vele szemben. Az eljárás alá vont személy az intézkedéssel szemben panasszal élt, melynek kivizsgálása folyamatban van. A rendőr a vizsgálat befejezéséig nem lát el iskolarendőri feladatokat."

UPDATE 1847:

A rendőrség pár perce a következő közleményt adta ki:

A tatabányai Sárberki Általános Iskolánál 2014. október 2-án 7 óra 40 perckor intézkedés alá vont férfi 2014. október 2-án 16 óra 40 perckor visszavonta a rendőri intézkedéssel szemben tett panaszát, egyben elnézést kért az intézkedő rendőrtől viselkedéséért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.