A magyar állam tavaly kezdett letelepedési engedélyt pénzért árusítani. De mennyibe kerül a magyar program, mennyi hasznot hajt nekünk, és mennyire versenyképes a nemzetközi piacon? Ugyanis messze nem Magyarország az egyetlen, amelyik hasonló programot kínál. A karibi országok programjai például jóval több pénzt hoznak a kibocsátó államoknak.
A magyar állampolgárságot uniós is szinten is nagyon szigorú feltételekkel lehet csak megszerezni. Nyolc évvel a letelepedés után igényelhető. De a letelepedési engedély birtokában is élvezhetjük a magyar állam legendás gálánsságát, járnak a juttatások, adókedvezmények, sőt, még a helyhatósági választáson is elindulhat a boldog letelepedett. Persze a lényeg a
szabad schengeni mozgás.
Bár a bejelentés után döcögve indult a Letelepedési Magyar Államkötvény Program - sajtóinformációk szerint tavaly júliusig mindössze tízen éltek a lehetőséggel -, azóta felgyorsultak az események. A magyar állam először is mindenféle
máltai, ciprusi, kajmán-szigeteki, liechtensteini offshore-gyanús cégeket bízott meg az államkötvények értékesítésével,
akik fel is pörgették a bizniszt. Rogán Antal szeptember 25-én, a parlament gazdasági bizottságának tanácskozása után közölte, hogy a program rendkívül sikeres, beváltotta a hozzá fűzött reményeket és 1102 külföldi magánszemély összesen 275,5 millió euró névértékben jegyzett kamatmentes magyar államkötvényt.
A magyar államnak csaknem 85 milliárd forint bevétele származott a programból
dicsekedett tovább a Fidesz frakcióvezetője, de ez azért csak az érem egyik oldala. A vevők ötéves futamidejű, kamatszelvény nélküli államkötvényt vásárolnak, tehát lejáratkor a névértéket kapják vissza a befektetők. Ahogy az ÁKK honlapja is fogalmaz
A névérték és a diszkont ár különbözete biztosítja a jogszabályi előírások szerint számított hozamot.
Akárhogy is osztottunk-szoroztunk Sarkadi kollégával, még a legoptimistább árfolyam- és kamatnyereséggel számolva sem reális, hogy Magyarország pár tíz milliárd forintnál többet nyer az egész ügyön.
De mennyire versenyképes a magyar ajánlat a nemzetközi mezőnyben? Ugyanis messze nem Magyarország az egyetlen ország, amelyik hasonló programot ajánl. A főleg karibi szigetországok által kínált lehetőségek jóval több hasznot hajtanak, mint a magyar program. Lássuk őket sorban. Ha én szankciók sújtotta orosz oligarcha lennék, az alacsony kockázat miatt mindenképp elindítanék egy magyar letelepedési engedélykérelmet is, egy karibi instant állampolgárság megvásárlása mellett.
A gyönyörű karibi törpeállam többféle “befektetési” módot kínál az állampolgárságért kuncsorgóknak. A legegyszerűbb a vásárlás: 675.000 dollár egyszeri befizetésért a kérelmező teljes családja állampolgárságot kap, és napokon belül esküt is tehet új hazájára. A magyar programmal ellentétben öt évvel később nem jár vissza a pénz. Amennyiben a kérelmező nem akarja teljesen elbukni a pénzét, akkor választhatja az állampolgárság ingatlanvásárláson keresztül opciót. Ha legalább egymillió dollár értékben házat vásárol magának, akkor valamennyire pénzénél marad, hisz elviekben ezt az öt éves moratórium letelte után eladhatja. A trükk természetesen abban rejlik, hogy az állampolgárságért jelentkezőnek a kormány által felkínált ingatlanok közül kell választania, tehát az antiguaiságra ráunt milliárdos nem passzolhatja tovább a pecót egy új jelentkezőnek. Így a befektetett pénz nem távozik a gazdaságból. Nem lehet könnyű eladni egy millió dolláros kérót Antiguán, hisz lássuk be:
St. John’s nem egy Dunakeszi!
Az antiguai útlevél remek lehetőség például szankciókkal sújtott orosz oligarcháknak, hiszen az Európai Gazdasági Közösség és Kanada is vízummentesen felkereshető. Az útlevelet öt évre kapja a jelentkező, de meghosszabbítása sem bonyolult, mindössze annyit kell bizonyítani, hogy a haza hű szolgája az első öt évben legalább 35 napot Antiguán (vagy Barbudán, persze) töltött.
Az egyetlen uniós tagállam, ahol gyorsan, pár hónap alatt útlevéllé váltható a megvásárolt tartózkodási engedély. Ez persze szúrja is a szemét a szemét EU-bürokratáknak, tehát lehet, hogy a program nemsokára átalakul. A sorozatos csődközeliség és a bankszámlák megsarcolása miatt amúgy is jelentősen veszített vonzerejéből a program, ha én orosz milliárdos lennék, akkor szóba sem jöhetne Ciprus. A jelentkezőnek egyfelől félmillió euró értékben ingatlant kell vásárolnia a szigeten, másfelől - és az a rizikós rész - ötmillió eurót legalább három évig egy ciprusi bankban kell parkoltatnia. A bankszámlákon tartott pénzt egyszer már 10%-os különadóval sújtották, és nincs semmi garancia, hogy az ország nem nyúl megint az unortodoxia csodafegyveréhez. A ciprusi útlevél körülbelül ugyanazt nyújtja, mint az antiguai, vízummentes utazgatást az EU, Kanada és Dél-Amerika nagy részében, de az Egyesült Államok vízumköteles.
Vigyázzanak, nehogy összekeverjék a Dominikai Köztársasággal, mert még a végén nem haza utaznak! Kakaó, vanília, banán, rum, dohány, korallzátonyok, remek ország. És nagyon olcsó és egyszerű az állampolgárság, ők még annyira sem bonyolítják, mint az antiguai és barbudai szomszédok, egyszerűen be kell fizetni fejenként százezer dollárt, és pár héttel később átvenni az útlevelet. A dominikai útlevél azonban nem túl hasznos. A fejlett világból egyedül Írországba és Angliába utazhatunk a csodás CARICOM útlevelünkkel, minden más ország vízumköteles.
Az egész ország kétharmad Budapest területű, de csak százezren lakják (Önnel együtt mér százezer-egy lakos!), így bőven marad hely a természetnek is. Legnagyobb folyója a 30 kilométer hosszú Great. Az állampolgársági eljárás kicsit bonyolultabb, mint a többi karibi szigetország esetében. Például nem jelentkezhet valaki az utcáról beesve, a program meghívásos alapú, mint a régi IWIW. Persze IWIW-meghívót sem volt nehéz szerezni anno, ugye. Az eljárás költsége 350.000-400.000 dollár egy négyfős családnak. A grenadai útlevél ugyanolyan haszontalan, mint a dominikai.
Kevés országnak van ennyire király neve. És annyira király sportolója, mint a még mindig aktív Kim Collins, aki 2003-ban világbajnok volt 100 méteres sprintfutásban. És kevés országban egyszerűbb az állampolgárság megszerzése, mint St. Kitts-en. 1984-ben itt indult elsőként a világon az adjál-pénzt-legyél-a-hazánkfia program. Négyszázezer dollár cukoripari befektetésért cserébe bárki útlevelet szerezhet. És még az útlevél sem teljesen haszontalan, az Egyesült Államokon és Ausztrálián kívül a teljes nyugati világ vízummentesen felkereshető.
A részletekről kérdezzék meg Simon Gábort. Bankszámlát mindenképp lehet nyitni az útlevéllel, másra azért nem annyira alkalmas.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.