Meddig menne el Magyarországgal szemben? - erről faggatták a holland biztos-jelöltet

Egyéb
2014 október 07., 14:41
comments 109

Szerda délután tartották az Európai Parlamentben Frans Timmermans holland biztos-jelölt meghallgatását, és a kérdések között szerepelt az is, hogy mit tesz majd a magyar kormány demokráciát korlátozó lépései ellen.

Frans Timmermans volt holland külügyminisztert jelölte Jean-Claude Juncker az első helyettesének, és többek között az alapjogok is hozzá tartoznak majd. Timmermans két Magyarországgal kapcsolatos kérdést is kapott.

Először egy francia liberális képviselő vette elő a témát, Jean-Marie Cavada. Hogyan kezelné, hogy a magyar kormány korlátozza a sajtót, a civil szervezeteket és az igazságszolgáltatást? Egyetért azzal, hogy Magyarországon rendszerszintű támadás érte a jogállamiságot?

Timmermans így válaszolt: Az elmúlt években ez a kérdés rendszeresen felmerült. A bizottság beavatkozása néhány konkrét ügyben megoldáshoz vezetett. A megoldások érdekében párbeszédet fogok kezdeményezni az érintett tagállammal. Nem fogok habozni, hogy az összes rendelkezésünkre álló eszközt felhasználjam, hogy tiszteletben tartsák azokat az értékeket, amelyeket az összes tagállam magára vállalt.

photo_camera Frans Timmermans Fotó:AFP/Emmanuel Dunand

A válasz értékelése elég sokszínű a Twitteren. Van újságíró, aki szerint ennél már nem is lehetett volna egyértelműbb, hogy mindent megtesz majd a magyarok kordában tartásáért. A liberális frakció viszont elvárta volna, hogy Timmermans az úgynevezett hetes cikkely bevetéséről is beszéljen, vagyis arról, hogy akár a magyar kormány szavazati jogát is fel lehetne függeszteni a tanácsban.

Később Judith Sargentini, egy holland zöldpárti képviselő kérdezett Magyarországról: Az európai intézmények már elég régóta folytatnak párbeszédet Magyarországgal. Nem gondolja, hogy a magyar kormány lépései valóban fenyegetik a jogállamot?

Timmermans erre így válaszolt: Elég sok ideig tartana mindenre reagálni, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök mond a beszédeiben. A kérdés az, hol történik konkrét jogsérelem? Örömmel kezdenék neki egy ilyen vizsgálatnak. Ám ennek párbeszéddel kell kezdődnie, és akkor láthatjuk meg, hogy szükség lesz e fellépésre: kezdve a kötelezettségszegési eljárással, egészen a hetes cikkely alkalmazásáig. Nem fogok megriadni semmitől. Ha valami bosszantott engem az elmúlt 17 évben, akkor az az volt, hogy igen kemények voltunk a csatlakozásra váró országokkal, de bátortalanok voltunk a már felvett országok esetében.

A meghallgatást itt lehet követni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.