Tiszaeszláron a MIÉP nyert. Nem tévedés, az a Tiszaeszlár és az a MIÉP

POLITIKA
2014 október 13., 08:14
comments 224

Őrület a köbön. A Magyar Igazság és Élet Pártja egyetlen településen indított polgármester-jelöltet, és az érvényes szavazatok 100%-val be is húzták Tiszaeszlárt. Pont Tiszaeszlárt! Mondjuk egyetlen jelölt volt, szóval ez a 100% nem olyan meglepő.

Azt hittem, a MIÉP megszűnt a 2010-es lebőgés után, amikor a radikális táborból csak pár ezer szavazatot sikerült gyűjteniük (0.03%). Vagy legkésőbb Csurka István 2012-es halálával. Persze a pártok is olyanok, mint az emberi holttest, halálunk után még növekszik a köröm és a haj. 2010 őszén az SZDSZ is bejuttatott 33 egyéni képviselőt különféle települési közgyűlésekbe, pedig addigra már Retkes Attila is lemondott.

130 évvel a Tiszaeszlári Vérvád és Eötvös Károly hét órás védőbeszéde után szimbolikusnak érzem, hogy az álértelmiségi szalonzsidózást a parlamentben meghonosító Csurka Istvánnak pont Tiszaeszláron sikerült egyedül győzedelmeskednie. Amúgy a JOBBIK megpróbált bejutni a helyi képviselő testületbe, de a 8 induló közül Albert Richardo András a második legkevesebbet kapta. Nagy Tibor Barnabás polgármester úrnak sok sikert kívánunk az elkövetkező öt évre. Tiszaeszlárról legutóbb tavaly hallottam, amikor egy csapat náci Solymosi Eszter síremlékénél parádézott:

solymosi-eszter-megemlekezesrol

(a coubot Lándori Tamástól nyúltam, és már írtunk régebben Tiszaeszlárról mi is, már a tavaszi választáson is remekül szerepelt a MIÉP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.