A bólogató kisember és Dunaújváros becsülete

Tbg
politika
2014 október 16., 10:06
comments 212

Obersovszky Péter-díjas interjút készített a miniszterelnökkel a dunaújvárosi városi tévé szeptember végén.

Az egész interjúban egyszer sem szólal meg az interjút készítő újságíró, akinek az egész "beszélgetés" alatt egyetlen szerepe van:

Bólogat, illetve bólogat, valamint bólogat, és néha, olykor, időnként: bólogat tovább.

A tévés újságírónak még a nevét is csak a végén tudjuk meg, sőt valójában nem tudjuk meg, mert két férfinév van kiírva az anyag végén (Freschli József, Gyöngyösi Péter). Ráadásul az interjú szövegét tömörítő narrációt sem a "kérdező" mondja, hanem egy láthatatlan női narrátor.

Az ismeretlen férfi, de talán nevezzük inkább dunújvárosi kisembernek, hiába él a városban, láthatóan fogalma sincs saját városáról, így kénytelen arra hagyatkozni, amit a miniszterelnök elmond neki Dunaújvárosról. Valószínűleg nem sok újat tudhat meg, hiszen mióta az ötvenes években a kommunisták kitalálták, hogy a semmi közepén felhúzott Sztálinváros iparváros lesz, azóta tartja magát a dunaújvárosi mondás, amit Orbán Viktor elődeihez hasonlóan hajtogat, eszerint a város:

"hamarosan egy fejlett, modern iparváros lehet"

Ebben a dunaújvárosi kisemberben, nevezzük így, nagyjából minden benne van, amit ma Magyarországon politikának nevezünk: a bólogatás.

Nézzék csak:

bologat1

Aztán ez:

bologat2

Illetve:

bologat5

Amúgy az interjú címe a legjobb, nem fogják kitalálni, ezért idemásolom:

Dunaújváros becsülete

UPDATE: Az interjú még teljesebb változata itt található.

Látott ennél is obersovszkypéteresebb interjút a miniszterelnökkel? Küldje el nekünk!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.